Miközben a béremelésért harmadik hete sztrájkoló pedagógusok csütörtökön is az ország számos településén tüntettek, a kormány összeült, hogy elfogadja azt a szándéknyilatkozatot, amely szavatolja, hogy a bértörvény alapján nőnek majd a pedagógusi bérek.
Harry herceg szerint a brit bulvársajtó „ipari méretekben” törte fel az ő és a hozzá közel állók, köztük egykori barátnője telefonjait az elmúlt években.
Nem bizonyult jó ötletnek Ciprian Titi Stoica, a szélsőséges Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) Temes megyei parlamenti képviselője részéről, hogy a napokban éjszaka felhívta és fenyegette más pártokhoz tartozó képviselőtársait.
Románia továbbra sem zárt be több tucat szabálytalanul működő szemétlerakót, ezért az Európai Unió Bírósága minden bizonnyal ismét el fogja ítélni az országot – jelentette ki egy szakmai vitán a Környezetvédelmi Alap elnöke.
Az Európai Bizottság romániai képviselete előtt gyűlnek össze csütörtökön 11-kor a börtönőrök, hogy a katonai nyugdíjak módosítására vonatkozó brüsszeli követelmények ellen tiltakozzanak.
Kutyaharapások miatt került kórházba egy 3 éves gyermek a Hunyad megyei Lupényban.
Anyamedvét és három bocsot láttak szerdán a Szeben megyei Skorei település közelében levő gátnál – közölte a Szeben megyei csendőrség.
Sikeres volt Ferenc pápa szerdán elvégzett sérvműtétje, a katolikus egyházfő éber és jól van – közölte Sergio Alfieri műtőorvos. Mint mondta, a pápa olyan jó hangulatban volt, hogy megkérdezte: „Mikor csináljuk a harmadik (műtétet)?”.
A washingtoni Fehér Ház megbízik az Északi Áramlat gázvezetéken tavaly elkövetett robbantás okait vizsgáló európai országokban, és nem kommentálja a szabotázsakcióval kapcsolatban kedden megjelent sajtóhírt.
A West Ham United nyerte a második alkalommal kiírt labdarúgó Konferencia-ligát, mivel szerdán a prágai döntőben 2-1-re legyőzte a Fiorentinát.
A Paris Saint-Germaintől távozó Lionel Messi a Mundo Deportivónak adott interjújában véget vetett a találgatásoknak: bejelentette, nem tér vissza a Barcelonához – a támadó az MLS-ben szereplő Inter Miamiban folytatja a pályafutását.
Ötből négy mester magasabb díjszabásokat alkalmaz, mint egy évvel ezelőtt, a legnagyobb mértékű drágítást az építőiparban tevékenykedő szakemberek-vállalkozások alkalmazták.
Kijev a Nyugat ösztönzésére tovább élezi a helyzetet, háborús bűncselekményeket és terrorista módszereket alkalmaz, amire a kahovkai vízerőmű elleni támadás is példa – jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök.
Folyamatos „ionapotchivanokozás” (értsd: magyarellenes hergelés) zajlik a román politikai és médiatérben. „V. Orban (terület)darabokat akar a szomszédos országokból” – hirdeti a bukaresti hírtévé.
Riadalmat okoznak az ismétlődő földrengések. Szakács Sándor kutató a Krónikának elmondta: földrengés-előrejelzés nem létezik, de azt a szakemberek meg tudják mondani, hogy az ország különböző térségeiben milyen erősségű földmozgásra lehet számítani.
Igencsak jól jártak tavaly a romániai finomítókkal és benzinkutakkal rendelkező vállalatok, 2022 rekordév volt számukra.
Új állami támogatási rendszer kidolgozását szorgalmazza az RMDSZ az epertermesztők számára abban a szerdán iktatott törvénytervezetben, amelynek célja az ágazattal foglalkozók kiemelt támogatása.
Török, szír és román állampolgárokból álló, migránscsempészetre szakosodott bűnszervezetet számoltak fel a hatóságok – tájékoztatott szerdán az országos román rendőr-főkapitányság.