Törölték a hétfői Budapest–Bukarest- és Bécs–Bukarest-járatot a romániai szakaszon a magyarországi vonatbaleset miatt

Törölték a hétfői Budapest–Bukarest- és Bécs–Bukarest-járatot a romániai szakaszon a magyarországi vonatbaleset miatt

Törölték a hétfői Budapest–Bukarest és Bécs–Bukarest nemzetközi vonatjáratot a romániai szakaszon a magyarországi Kétpónál történt vasárnapi vonatbaleset miatt – közölte a Román Vasúttársaság (CFR).

2023. július 10., hétfő

Enyhén nőttek a háztartások bevételei, de a pénz legnagyobb része el is megy a folyó kiadásokra

Az idei első negyedévben a romániai háztartások átlagos nominális jövedelme 6979 lej volt – 12,1 százalékkal nagyobb, mint egy évvel korábban –, költségeik pedig ennek a 85,6 százalékát tették ki – közölte hétfőn az Országos Statisztikai Intézet (INS).

Enyhén nőttek a háztartások bevételei, de a pénz legnagyobb része el is megy a folyó kiadásokra
2023. július 10., hétfő

Már februárban vizsgálat indult „bizonyos öregotthonok” kapcsán ügyészségi források szerint

A rendőrség, valamint a Szervezettbűnözés- és Terrorellenes Ügyosztály (DIICOT) februárban hivatalból kezdett el vizsgálódni bizonyos bentlakásos otthonok helyzetével kapcsolatban – nyilatkozták az Agerpres hírügynökségnek ügyészségi források.

Már februárban vizsgálat indult „bizonyos öregotthonok” kapcsán ügyészségi források szerint
2023. július 10., hétfő

Májusban is csökkent a lakosság száma Romániában

Idén májusban is negatív volt a természetes szaporulat Romániában, 7375 fővel csökkent a lakosság száma – derül ki az Országos Statisztikai Intézet (INS) hétfőn közzétett adataiból.

Májusban is csökkent a lakosság száma Romániában
2023. július 10., hétfő

EMSZ: az úzvölgyi temetőben sírgyalázás és etnikai feszültségkeltés zajlott, feljelentik az elkövetőket

Feljelenti az úzvölgyi katonatemetőben szombaton törvénytelenül 150 fakerseztet elhelyező szélsőséges Nemzet Útja (Calea Neamului) egyesületet az Erdélyi Magyar Szövetség (EMSZ), mivel a román szervezet tettét bűncselekménynek tekinti.

EMSZ: az úzvölgyi temetőben sírgyalázás és etnikai feszültségkeltés zajlott, feljelentik az elkövetőket
2023. július 10., hétfő

Úzvölgyi temetőgyalázás: ismét a magyar közösség méltóságába tiportak az RMDSZ elnöke szerint

Tűrhetetlennek tartja és elítéli Kelemen Hunor RMDSZ-elnök, hogy a Calea Neamului nacionalista szervezet újabb kereszteket állított fel illegálisan az úzvölgyi katonatemetőben.

Úzvölgyi temetőgyalázás: ismét a magyar közösség méltóságába tiportak az RMDSZ elnöke szerint
2023. július 10., hétfő

A héten berobban a kánikula, a nappali csúcshőmérséklet eléri a 37 fokot is

Országszerte nagy lesz a hőség péntekig – figyelmeztetett hétfőn az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM).

A héten berobban a kánikula, a nappali csúcshőmérséklet eléri a 37 fokot is
2023. július 10., hétfő

Több ember is életét vesztette egy óvodai késes támadásban Kínában

Hatan meghaltak, egy ember megsebesült egy késes támadásban a Kína délkeleti részén fekvő Kuangtung tartomány egy óvodájában – közölte a rendőrség.

Több ember is életét vesztette egy óvodai késes támadásban Kínában
2023. július 10., hétfő

Nő az egyetemi hallgatóknak járó vasúti utazási kedvezmény mértéke

A jelenlegi 50-ről 90 százalékra emelkedik az egyetemi hallgatóknak járó vasúti utazási kedvezmény mértéke az új felsőoktatási törvény szerint – jelentette be a vasút reformjával megbízott hatóság (ARF).

Nő az egyetemi hallgatóknak járó vasúti utazási kedvezmény mértéke
2023. július 10., hétfő

Lándzsával vadászott borzra két Szeben megyei férfi, orvvadászat miatt indult eljárás ellenük

Lándzsával indult vadászatra Maros megyében két Szeben megyei férfi, azonban engedéllyel nem rendelkeztek.

Lándzsával vadászott borzra két Szeben megyei férfi, orvvadászat miatt indult eljárás ellenük
2023. július 10., hétfő

Hó a hőnek: energiahatékony otthonhűsítő ötletek, megoldások

Igazi menedéket jelenthet otthonunk hűvöse a nyári kánikulában, amikor a kinti hőmérsékletek szinte elviselhetetlenné válnak. Emiatt egyre többen szerelnek lakásukba légkondicionáló berendezést, viszont sok egyéb „hűsítő” megoldás is létezik.

Hó a hőnek: energiahatékony otthonhűsítő ötletek, megoldások
2023. július 10., hétfő

Biden szerint Ukrajna nem áll készen a NATO-tagságra, de attól még továbbra is támogatják

Joe Biden szerint Ukrajna nem áll készen a NATO-tagságra, és a háborúnak le kell zárulnia, mielőtt a szövetség döntést hozna ebben a kérdésben – az amerikai elnök erről Európába utazása előtt beszélt egy vasárnap sugárzott televízióinterjúban.

Biden szerint Ukrajna nem áll készen a NATO-tagságra, de attól még továbbra is támogatják
2023. július 10., hétfő

Otthonában öltek meg egy 73 éves Kolozs megyei nőt, a rendőség elfogta a gyanúsítottat

A rendőrség vasárnap elfogta a férfit, aki egy nappal korábban otthonában ölt meg egy 73 éves nőt a Kolozs megyei Magyargyerőmonostoron.

Otthonában öltek meg egy 73 éves Kolozs megyei nőt, a rendőség elfogta a gyanúsítottat
2023. július 09., vasárnap

Nem verseng a kínai tömegáruval a kovácsmester, aki „lelket ad” több száz évet kibíró tárgyainak

A ma már kihalófélben lévő, „lélegeztetőgépen” tartott, de itt-ott még létező kovácsmesterséget űzi a Hargita megyei Homoródalmáson a néprajz-muzeológusi végzettségű Simó Márton.

Nem verseng a kínai tömegáruval a kovácsmester, aki „lelket ad” több száz évet kibíró tárgyainak
2023. július 09., vasárnap

Azonnali ellenőrzéseket rendelt el a miniszterelnök az időseket, gyermekeket és fogyatékkal élőket gondozó otthonoknál

Azonnali ellenőrzéseket rendelt el vasárnap Marcel Ciolacu miniszterelnök minden olyan bentlakásos otthonnál, ahol gyerekeket, időseket vagy fogyatékkal élőket gondoznak.

Azonnali ellenőrzéseket rendelt el a miniszterelnök az időseket, gyermekeket és fogyatékkal élőket gondozó otthonoknál
2023. július 09., vasárnap

Jogi lépésekre készül Csíkszentmárton önkormányzata az úzvölgyi „fakeresztplántálás” miatt

Csíkszentmárton megteszi a szükséges jogi lépéseket amiatt, hogy egy román szervezet újabb kereszteket állított fel illegálisan a községhez tartozó úzvölgyi katonatemetőben – közölte az MTI-vel vasárnap a Hargita megyei község polgármestere.

Jogi lépésekre készül Csíkszentmárton önkormányzata az úzvölgyi „fakeresztplántálás” miatt
2023. július 09., vasárnap

Tiltakozni készülnek az élelmiszeripari dolgozók, ha a kormány megszünteti az adókedvezményeiket

Nagyszabású tiltakozóakciókat helyezett kilátásba a Sindalimenta Élelmiszeripari Szakszervezeti Szövetség, ha a román kormány eltörli az élelmiszeriparban és a mezőgazdaságban dolgozók adókedvezményét.

Tiltakozni készülnek az élelmiszeripari dolgozók, ha a kormány megszünteti az adókedvezményeiket
2023. július 09., vasárnap

Ismét repülőkésésekkel, járattörlésekkel teli nyári csúcsidény készítheti ki a vakációzni vágyókat

Bár az európai légi forgalom várhatóan még nem éri el a 2019-es szintet, a nyári csúcsidényre jellemző utasszámmegugrás, a személyzethiány, a rendszeres sztrájkok és a háború okozta légtérbeszűkülés idén is jelentős fennakadásokat okozhat.

Ismét repülőkésésekkel, járattörlésekkel teli nyári csúcsidény készítheti ki a vakációzni vágyókat