Csak úgy röpködtek a 2024 végéig elkészülő sztrádakilométerek a közlekedési miniszter sajtótájékoztatóján

Csak úgy röpködtek a 2024 végéig elkészülő sztrádakilométerek a közlekedési miniszter sajtótájékoztatóján

A szállításügyi miniszter szerint jövő év végéig legalább 200 kilométer új sztrádaszakaszt adnak át a forgalomnak, az optimista forgatókönyv szerint azonban akár 300 kilométer autópálya is elkészülhet.

2023. augusztus 16., szerda

Lelassult a fogyasztás ​a drágulások miatt, alig araszolt az első félévben a román gazdaság

Az egyre magasabb megélhetési költségek miatt jelentősen lelassult a román gazdaságot pörgető fogyasztás, ami alaposan rányomta a bélyegét a hazai össztermék (GDP) alakulására.

Lelassult a fogyasztás ​a drágulások miatt, alig araszolt az első félévben a román gazdaság
2023. augusztus 16., szerda

Mintegy 43 százalékig terjedő árcsökkenést észlelt az alapélelmiszerek esetében augusztus első hetében a Versenytanács

A bukaresti Versenytanács elemzése szerint az alapélelmiszerek átlagára a nagyobb kiskereskedelmi láncok üzleteiben 43 százalékig terjedően csökkent augusztus első hetében a kereskedelmi árrést korlátozó sürgősségi kormányrendelet hatására.

Mintegy 43 százalékig terjedő árcsökkenést észlelt az alapélelmiszerek esetében augusztus első hetében a Versenytanács
2023. augusztus 16., szerda

Idős magyarországi nőn kellett segíteniük a hegyimentőknek a Bâlea-tónál

A Fogarasi-havasokban megsérült magyarországi turistán kellett segíteniük szerdán a Szeben megyei hegyimentőknek.

Idős magyarországi nőn kellett segíteniük a hegyimentőknek a Bâlea-tónál
2023. augusztus 16., szerda

Több mint izgalmas regény: bemutatták gróf Boris Kálnoky háromszéki családjáról szóló, 800 évet átölelő könyvét Kolozsváron

Regényként ható családtörténet, de egyben történelem is gróf Boris Kálnoky Őseim földje – A Kálnoky család története című könyve, amelyet a Kolozsvári Magyar Napokon mutattak be szerdán délután.

Több mint izgalmas regény: bemutatták gróf Boris Kálnoky háromszéki családjáról szóló, 800 évet átölelő könyvét Kolozsváron
2023. augusztus 16., szerda

Ukrán igazgatót neveztek ki a munkácsi magyar iskola élére, tiltakozik a KMKSZ

A Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) elnöksége nyilatkozatban tiltakozik amiatt, hogy a munkácsi magyar iskola élére ukrán nemzetiségű, a magyar közösséghez nem kötődő igazgatót nevezett ki a Munkácsi Városi Tanács.

Ukrán igazgatót neveztek ki a munkácsi magyar iskola élére, tiltakozik a KMKSZ
2023. augusztus 16., szerda

Sokszor még a pedagógusok is bedőlnek az adathalász csalásoknak

A pedagógusok csaknem felének okozott gondot a pénzintézetek vagy közszolgáltató cégek nevében küldött adathalász csalások felismerése egy kutatás szerint.

Sokszor még a pedagógusok is bedőlnek az adathalász csalásoknak
2023. augusztus 16., szerda

„Ne hátráljon meg a kérdések elől”. Csoma Botond lett az RMDSZ szóvivője

Csoma Botond parlamenti képviselő, képviselőházi frakcióvezető lett az RMDSZ szóvivője, miután elfogadta Kelemen Hunor szövetségi elnök felkérését.

„Ne hátráljon meg a kérdések elől”. Csoma Botond lett az RMDSZ szóvivője
2023. augusztus 16., szerda

Bezár kettőt a fehéroroszországi határátkelők közül a litván kormány a Wagner miatt

A litván kormány úgy döntött, hogy augusztus 18-tól ideiglenesen bezár kettőt a hat fehéroroszországi határátkelője közül - számolt be szerdán az LRT litván közmédia.

Bezár kettőt a fehéroroszországi határátkelők közül a litván kormány a Wagner miatt
2023. augusztus 16., szerda

Gyerekeket akartak kimenteni a Fekete-tengerbe fulladt turisták – Verekedés a fürdőzést tiltó vízimentők és a turisták között

A hullámok által elsodort gyerekeket próbált kimenteni az a négy turista, aki hétfőn a Fekete-tengerbe fulladt Mamaiánál – derült ki utólag.

Gyerekeket akartak kimenteni a Fekete-tengerbe fulladt turisták – Verekedés a fürdőzést tiltó vízimentők és a turisták között
2023. augusztus 16., szerda

Újabb erdélyi autópálya-szakasz megépítéséről írtak alá szerződést

Aláírták szerdán a Nagyszeben-Fogaras autópálya 3-as szakaszának tervezésére és építésére vonatkozó szerződést, és a következő hetekben várható a szerződések aláírása a további három sztrádaszakaszról is – jelentette be szerdán a közlekedési miniszter.

Újabb erdélyi autópálya-szakasz megépítéséről írtak alá szerződést
2023. augusztus 16., szerda

Elkergették a hangos bulizás miatt riasztott rendőröket, a bilincset sarokcsiszolóval vágták le

Megverték és elkergették az Arad megyei Borossebes két rendőrét, akik Nagyboldogasszony napján, a településhez tartozó Buttyánban zajos buliba avatkoztak be. Végül, miután további erőket vezényeltek ki, két gyanúsítottat őrizetbe vettek.

Elkergették a hangos bulizás miatt riasztott rendőröket, a bilincset sarokcsiszolóval vágták le
2023. augusztus 16., szerda

Ciolacu azt ígéri, nem bántják a kulturális és az ifjúsági tevékenységet

A kormány által mérlegelt intézkedések nem fogják befolyásolni sem a kulturális, sem az ifjúsági tevékenységeket – jelentette ki szerdán Marcel Ciolacu miniszterelnök.

Ciolacu azt ígéri, nem bántják a kulturális és az ifjúsági tevékenységet
2023. augusztus 16., szerda

Nem hagyta szó nélkül Bukarest a román határ közvetlen közelében végrehajtott újabb orosz légicsapásokat

Nem hagyta szó nélkül Románia, hogy az orosz hadsereg újabb dróntámadást intézett a román határ közvetlen közelében fekvő ukrán dunai kikötővárosok, Izmajil és Renyi ellen: Luminița Odobescu román külügyminiszter „határozottan elítélte”a támadást.

Nem hagyta szó nélkül Bukarest a román határ közvetlen közelében végrehajtott újabb orosz légicsapásokat
2023. augusztus 16., szerda

Megnyílt a Kolozsvári Magyar Napok emblematikus helyszíne, a vásári forgatagot kínáló Farkas utca (fotóriport)

Bár még látszanak a jelei a felújításnak, megnyílt szerdán a Kolozsvári Magyar Napok hagyományosan egyik legfontosabb, emblematikus helyszíne, a vásári kavalkádot kínáló Farkas utca.

Megnyílt a Kolozsvári Magyar Napok emblematikus helyszíne, a vásári forgatagot kínáló Farkas utca (fotóriport)
2023. augusztus 16., szerda

A Partiumban, a Bánságban és Erdély egyes részein is zivatarokra számíthatunk

Zivatarokra figyelmeztető sárga riasztást adott ki szerdán az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) több nyugati megyére.

A Partiumban, a Bánságban és Erdély egyes részein is zivatarokra számíthatunk
2023. augusztus 16., szerda

Több tucatnyi jogosítványt vontak be ittas vezetés miatt egy nap alatt

Az elmúlt 24 órában végzett ellenőrzések során 606 gépjárművezetői engedélyt vontak be a rendőrök, ebből 67-et ittas, 12-t kábítószer hatása alatt történő vezetés miatt.

Több tucatnyi jogosítványt vontak be ittas vezetés miatt egy nap alatt
2023. augusztus 16., szerda

Nem működött a vészjelző rendszer – ezzel védekezik egy aradi villamosvezető, miután a hibájából a villamos alá esett egy nő

Az automata vészjelző rendszer hibájával magyarázza a balesetet az az aradi villamosvezető, aki hétfőn úgy indult el, hogy egy nő keze beszorult az egyik ajtóba. A nő a villamos alá esett, és meghalt.

Nem működött a vészjelző rendszer – ezzel védekezik egy aradi villamosvezető, miután a hibájából a villamos alá esett egy nő