Szemétgyűjtő akciót szervezett a Duna-deltában az OTP Bank

Szemétgyűjtő akciót szervezett a Duna-deltában az OTP Bank

A Dunán szervezett szemétgyűjtő akciót az OTP Bank Románia az Anonimul Nemzetközi Független Filmfesztivál közönségének.

2023. augusztus 22., kedd

Még idén átadhatják a forgalomnak az A3-as autópályát a nagyváradi körgyűrűvel összekötő utat

Még ebben az évben befejeződhet az A3-as autópályát a nagyváradi körgyűrűvel összekötő út építése – jelentette ki a munkálatok helyszínén kedden a szállításügyi miniszter.

Még idén átadhatják a forgalomnak az A3-as autópályát a nagyváradi körgyűrűvel összekötő utat
2023. augusztus 22., kedd

Az Aradi Kamaraszínház a Veronai Nemzetközi Shakespeare Fesztiválon vendégszerepel

Olaszországban vendégszerepel az Aradi Kamaraszínház és a Szegedi Pinceszínház III. Richárd című előadása. Shakespeare darabját egy nemzetközi Shakespeare fesztiválon mutatják be Veronában – olvasható az aradi társulat közleményében.

Az Aradi Kamaraszínház a Veronai Nemzetközi Shakespeare Fesztiválon vendégszerepel
2023. augusztus 22., kedd

Jubilál a Vásárhelyi Forgatag, idén először adják át a Bethlen Zsuzsanna-díjakat

Bethlen Zsuzsannáról elnevezett díjat alapítottak a tizedik kiadásához érkezett Vásárhelyi Forgatag szervezői, az elismerést az augusztus 25–27. között zajló rendezvénysorozat zárónapján adják át – közölték kedden az MTI-vel.

Jubilál a Vásárhelyi Forgatag, idén először adják át a Bethlen Zsuzsanna-díjakat
2023. augusztus 22., kedd

Brüsszel újabb támogatást folyósít Ukrajnának – Biztosok: az orosz államapparátus elferdíti a történelmet

Az Európai Bizottság kedden 1,5 milliárd euró támogatást folyósított Ukrajnának a 18 milliárd eurós makroszintű pénzügyi segélycsomag (MFA+) további részleteként – közölte a brüsszeli testület.

Brüsszel újabb támogatást folyósít Ukrajnának – Biztosok: az orosz államapparátus elferdíti a történelmet
2023. augusztus 22., kedd

Tovább tombolnak a görögországi erdőtüzek, kompra kellett egy kórház betegeit menekíteni a lángok elől

Több tucat kórházi beteget egy tengeri kompra kellett kimenekíteni kedden reggel a Görögország északkeleti részén, a török határ közelében fekvő Alekszandrúpolisz kikötővárosában négy napja tomboló erdőtűz miatt – közölte a helyi tűzoltóság.

Tovább tombolnak a görögországi erdőtüzek, kompra kellett egy kórház betegeit menekíteni a lángok elől
2023. augusztus 22., kedd

Marad a kánikula, aztán jövő héten lehűlés következik, de a strandidőtől még nem kell búcsúzni

A következő napokban országszerte kitart még a hőség, a jövő hét folyamán azonban fokozatos lehűlés várható, melynek eredményeként Erdélyben és Máramarosban a nappali csúcsértékek nem haladják meg a 26 Celsius-fokot.

Marad a kánikula, aztán jövő héten lehűlés következik, de a strandidőtől még nem kell búcsúzni
2023. augusztus 22., kedd

Időigényes munka a nagyváradi Szent László-szobor talapzatra állítása – Megújul a Királyfia-bástya

Nagyjából két hétbe telik a nagyváradi várba hétfőn több darabban beszállított Szent László-szobor összeállítása – tájékoztatta kedden a Krónikát közös közleményben a Nagyváradi Római Katolikus Püspökség és a városháza.

Időigényes munka a nagyváradi Szent László-szobor talapzatra állítása – Megújul a Királyfia-bástya
2023. augusztus 22., kedd

A Nemzetközi Címertani Akadémia teljes jogú tagjává választották Szekeres Attila István sepsiszentgyörgyi heraldikust

A Nemzetközi Címertani Akadémia teljes jogú tagjává választották dr. Szekeres Attila István sepsiszentgyörgyi heraldikust, az Erdélyi Címer- és Zászlótudományi Egyesület elnökét, aki 2017 óta levelező tagja volt az Akadémiának

A Nemzetközi Címertani Akadémia teljes jogú tagjává választották Szekeres Attila István sepsiszentgyörgyi heraldikust
2023. augusztus 22., kedd

Novák Katalin Kárpátalján: tizenötmillió magyar ember erejét hoztam el önöknek

Tizenötmillió magyar ember erejét hoztam el ma önöknek – jelentette ki Novák Katalin köztársasági elnök kedden, ukrajnai látogatásának első nyilvános helyszínén, a beregszászi Szent Kereszt Felmagasztalása-templomban.

Novák Katalin Kárpátalján: tizenötmillió magyar ember erejét hoztam el önöknek
2023. augusztus 22., kedd

Ismét bejelentkezett Prigozsin, ezúttal Afrika „felszabadítását” ígéri

Ismét videóüzenetben jelentkezett be az orosz Wagner magán zsoldoshadsereg tulajdonosa, Jevgenyij Prigozsin, aki ezúttal Afrika „szabadabbá tételét” ígéri.

Ismét bejelentkezett Prigozsin, ezúttal Afrika „felszabadítását” ígéri
2023. augusztus 22., kedd

Csak Arad megyében több mint száz határsértésre készülő migránsra bukkantak egyetlen nap alatt

Több mint száz, a schengeni övezetbe bejutni próbáló migránst tartóztattak fel a nagylaki határrendészek a román-magyar határon az elmúlt 24 órában – közölte az Arad megyei határrendészet kedden.

Csak Arad megyében több mint száz határsértésre készülő migránsra bukkantak egyetlen nap alatt
2023. augusztus 22., kedd

Többen is megbetegedtek idén a szúnyogcsípéssel terjedő nyugat-nílusi lázban

Idén hét megbetegedést okozott Romániában eddig a nyugat-nílusi vírus – közölte kedden a közegészségügyi intézet (INSP).

Többen is megbetegedtek idén a szúnyogcsípéssel terjedő nyugat-nílusi lázban
2023. augusztus 22., kedd

Továbbra is erőltetné a jövő évi választások összevonását a PNL

Továbbra is erőlteti a jövő évi választások egy részének összevonását a kormánykoalíció kisebbik pártja, a Nemzeti Liberális Párt (PNL).

Továbbra is erőltetné a jövő évi választások összevonását a PNL
2023. augusztus 22., kedd

Szabadságon volt a drogtesztekért felelős rendőr, ezért nem tesztelték le előzőleg a két embert halálra gázoló, drogos sofőrt

Nem volt szolgálatban a rendőr, aki a drogtesztekért felelős, ezért nem tesztelték le a szombaton reggel bedrogozva két embert halálra gázoló 19 éves fiatalt annak ellenére, hogy még a tragédia előtt igazoltatták.

Szabadságon volt a drogtesztekért felelős rendőr, ezért nem tesztelték le előzőleg a két embert halálra gázoló, drogos sofőrt
2023. augusztus 22., kedd

Ciolacu von der Leyennek: Romániának további pénzügyi támogatásra van szüksége

Marcel Ciolacu hétfőn Athénban megbeszélést folytatott Ursula von der Leyennel Románia fekete-tengeri biztonsági kihívásairól, az ukrajnai háborúval kapcsolatban tett erőfeszítésekről, a PNRR végrehajtásáról és a schengeni csatlakozásról.

Ciolacu von der Leyennek: Romániának további pénzügyi támogatásra van szüksége
2023. augusztus 22., kedd

Repülnek a milliárdok a reptérfejlesztésekre, Erdélyben is nagy erőkkel bővítik a „gépmadárfészkeket”

Jelentős beruházások zajlanak a romániai repterek túlnyomó többségében, hiszen a fejlődni kívánó nagyvárosok, térségek számára kulcsfontosságú a légi összeköttetés biztosítása a világ számos más pontjával, turisták, cégek, üzletemberek számára.

Repülnek a milliárdok a reptérfejlesztésekre, Erdélyben is nagy erőkkel bővítik a „gépmadárfészkeket”
2023. augusztus 22., kedd

Görögország is kiképez ukrán pilótákat az F-16-osokra – Sikeres oroszországi dróntámadásról számolt be Kijev

Görögországban fognak kiképezni ukrán pilótákat az amerikai F-16-os harci gépek használatára – jelentette be hétfőn a görög fővárosban Volodimir Zelenszkij ukrán elnök, aki a múlt hét végén Svédországban, Hollandiában és Dániában járt.

Görögország is kiképez ukrán pilótákat az F-16-osokra – Sikeres oroszországi dróntámadásról számolt be Kijev