Nem tartották földrengésveszélyesként nyilván a hatóságok a székelyudvarhelyi Tamási Áron Gimnázium diákotthonát, amelynek egyik külső fala hétfő délután beomlott, maga alá temetve négy gyermeket, akik közül az egyik életét vesztette.
Maximális pontszámot ért el a moldovai HiSky légitársaság a nagyváradi és a Bihar megyei önkormányzat közös légitársasága, az Air Oradea által kiírt tenderen – ami abból a szempontból nem volt túl nehéz, hogy egyedüliként jelentkezett.
Bár Kijev azt állítja, hogy az ukrán csapatok hídfőállást hoztak létre a Dnyeperen túl, ukrán tengerészgyalogosok a The New York Timesnak elmondták, hogy az állítások túlzóak.
A bírósághoz fordulva 20 000 eurós kártérítést ítéltek meg egy kolozsvári nőnek, aki súlyos sérüléseket szenvedett a Dedeman barkácsáruház kolozsvári parkolójában.
Harminc napos előzetes letartóztatásba helyezték hétfőn a nagykárolyi házaspárt, akik németországi tartózkodásuk alatt többször bántalmazták 2 éves gyermeküket.
Leomlott hétfőn a székelyudvarhelyi Tamási Áron Gimnázium bentlakásának egyik fala, a Hargita megyei katasztrófavédelmi felügyelőség szerint négy diák rekedt a romok alatt.
A hét elején a sokéves átlagnál melegebb időjárás várható Romániában – közölte az az Országos Meteorológiai Szolgálat.
A kolozsvári Puck Bábszínház magyar társulata karácsonyi koncertet tart december 22-én 17 órától a bábszínház székhelyén – közölte a társulat.
A sokszínűség, az etnikai és vallási pluralizmus Románia fejlődésének fontos erőforrásai, mert gazdagítják az ország szellemi örökségét – jelentette ki hétfőn, a nemzeti kisebbségek napja alkalmából Marcel Ciolacu miniszterelnök.
A Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR), a Népi Mozgalom Pártja (PMP) és a Jobboldal Ereje vezetői hétfőn bejelentették az Egységes Jobboldal Szövetség megalakítását, amelynek ernyője alatt indulnak a jövő évi választásokon.
Romániában ezentúl csak az áruházak elkülönített polcain, jól látható figyelmeztető felirat kíséretében szabad olyan rovarlisztet tartalmazó termékeket forgalmazni, amelyeket élelmiszerekként ismert el és engedélyezett az Európai Unió.
A legfelsőbb bíróság december 13-ai ülésén tudomásul vette, hogy a Dhelectric System kft. visszavonta a keresetét, így a szeptember végén felfüggesztett Zöldház programot úja lehet indítani – közölte hétfőn a környezetvédelmi minisztérium.
A Mezőgazdasági Kifizetési és Intervenciós Ügynökség (APIA) alkalmazottai december 18-a és 20-a között, három napon keresztül tüntetnek a mezőgazdasági minisztérium előtt.
Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) téves információk terjesztésével és a gyerekek tudatos megcélzásával vádolta meg az e-cigarettákat népszerűsítő dohányipart.
A romániai lakosság közel 70 százalékának van külföldön élő rokona, közülük viszont kevesebben küldenek haza pénzt – derül ki egy friss felmérésből.
A slatinai megyei sürgősségi kórház liftjében rekedt és meghalt egy idős nő – közölte hétfőn az Olt megyei rendőrség.
Az izraeli hadsereg (IDF) a palesztin Gázai övezet déli részén evakuálásra szólította fel Hán-Júnisz lakóit, és bejelentette, Rafahnál négyórás fegyverszünetet tart hétfőn a humanitárius segélyek eljuttatásának megkönnyítése érdekében.
Több minisztérium és központi intézmény költségvetését egészíti ki a kormány a tartalékalapból hétfői ülésén.