Fotó: Beliczay László
A romániai lakosság közel 70 százalékának van külföldön élő rokona, közülük viszont kevesebben küldenek haza pénzt – derül ki egy friss felmérésből.
2023. december 18., 13:092023. december 18., 13:09
Az INSCOP közvélemény-kutató cég által a News.ro hírportál megrendelésére készített kutatás szerint a megkérdezettek 69 százaléka mondta azt, hogy van külföldön élő rokona – ez jelentős növekedés a 2013-as 51,8 százalékhoz képest.
Azok között, akiknek nincs külföldi rokonuk, jelentős arányban képviseltetik magukat az alacsony végzettségűek, a kistelepülések, illetve a kelet-romániai és délnyugat-olténiai régiók lakosai.
Csupán az érintettek 19,7 százaléka mondta azt, hogy hozzátartozója szokott pénzt küldeni, miközben tíz éve ez az arány még 38,1 százalék volt.
A megkérdezettek 68,1 százaléka gondolja úgy, hogy a külföldön élő román állampolgárok nagymértékben hozzájárulnak az országban maradtak életszínvonalának szintjéhez, míg tíz évvel ezelőtt ez az arány még csak 56,8 százalék volt.
A felmérés november 20. és 27. között készült 1100 fős reprezentatív mintán, a hibahatár 2,95 százalék.
Mint ismeretes, a becslések szerint mintegy négymillió román állampolgár dolgozik külföldön, számuk Olaszországban és Spanyolországban az egymilliót közelíti, de több százezres nagyságrendben dolgoznak Nagy-Britanniában és Németországban is.
A Romsilva állami erdészet fokozottan figyelni fogja a túlszaporodott romániai medvepopulációt a vadászterületeken, valamint az általa kezelt, az emberrel való érintkezés kockázatának kitett területeken.
Vörös riasztás van érvényben Románia nagy részén, egyre többen kerülnek kórházba, az orvosok óvatosságra intenek.
A romániai polgárok többsége hisz a klímaváltozásban, és pozitívan értékeli az italos palackok visszaváltását szolgáló rendszert – derül ki egy friss felmérésből.
Rendkívüli ülésszakra hívták össze hétfőre a képviselőházat. A házbizottság csütörtöki döntése értelmében az alsóház hétfőn 15 órától fog ülésezni, hibrid formátumban.
A Bucsecs-hegységben történt keddi medvetámadás áldozatának sérüléseit részben a magasból való zuhanás, részben a nagyvad okozta – állapították meg az igazságügyi orvosszakértők.
Marcel Ciolacu miniszterelnök nem az inflációra, hanem az adócsalásra utalt, amikor szerdán arról beszélt, hogy „elege van”, és nem tudja egy vállrándítással elintézni, hogy „nálunk a legmagasabb az infláció Európában” – közölte a kormányfői hivatal.
Módosítja a kormány csütörtöki ülésén a közlekedésbiztonságról szóló sürgősségi rendeletet – jelentette be a kormányülés elején a miniszterelnök.
Újabb álhír terjeng az internetes fórumokon, amelyben a kötelező katonai szolgálat visszaállításával és a tartalékosok behívásával riogatnak – tudatta a védelmi minisztérium.
Közzétette szerdán a Központi Választási Iroda (BEC) a június 9-i helyhatósági választások végleges eredményeit.
Túl sok a medve Romániában, túl messzire jutottunk – jelentette ki szerdán Washingtonban Klaus Iohannis államfő, olyan törvény megalkotását szorgalmazva, amely „tiszteletben tartja az európai rendelkezéseket és az emberi életet egyaránt”.
szóljon hozzá!![Hozzászólások](https://kronikaonline.ro/template/kronika_new/images/dropdown.svg)