Szigorítanák az erdők védelmét

Szigorítanák az erdők védelmét

A képviselőház környezetvédelmi bizottsága javaslata alapján az eddigi bírság tízszeresét szabnák ki azokra, akik háztartási, kőolajalapú, vegyi vagy mérgező hulladékot dobnak el az erdőben.

2017. március 30., csütörtök

Tehetségnap a kolozsvári János Zsigmond Unitárius Kollégiumban

Tehetségnapot tartanak a Nyilas Misi Tehetségtámogató Egyesület szervezésében április elsején, szombaton 9 órától a kolozsvári János Zsigmond Unitárius Kollégiumban, amelynek keretében az egyesület ösztöndíjasainak biztosítanak bemutatkozási lehetőséget. 

Tehetségnap a kolozsvári János Zsigmond Unitárius Kollégiumban
2017. március 30., csütörtök

Hatvan millió eurós beruházás Zilahon

A Michelin 60 millió eurót fektet be Zilahon a gumiabron­csok számára fémbetéteket gyártó gyárába, amivel 140 új munkahelyet teremt, az üzem kapacitását pedig 50 százalékkal évi 60 ezer tonnára növeli 2019-re – derül ki a vállalat szerdai közleményéből.

Hatvan millió eurós beruházás Zilahon
Hatvan millió eurós beruházás Zilahon
2017. március 30., csütörtök

Hatvan millió eurós beruházás Zilahon

2017. március 30., csütörtök

Feltételeket szabnak az amerikai befektetők a Grindeanu-kormánynak

Amerikai befektetők a jogállamiság erősítéséről, az átláthatóság növeléséről adtak át szerdán egy elváráslistát Sorin Grindeanu miniszterelnöknek, akivel a romániai gazdaságról és a befektetési lehetőségekről tárgyaltak.

Feltételeket szabnak az amerikai befektetők a Grindeanu-kormánynak
2017. március 30., csütörtök

A könyvek világába hív az első erdélyi magyar kulturális ifjúsági szervezet

Újabb programokkal készül a hétvégén az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület (EMKE) közel egy éve alakult kolozsvári ifjúsági szervezete. Az EMKISZ az első erdélyi magyar, elsősorban a kultúrára összpontosító ifjúsági szervezet.

A könyvek világába hív az első erdélyi magyar kulturális ifjúsági szervezet
2017. március 30., csütörtök

Tévécsatornát „kap” a román filmművészet

Kizárólag a román filmművészetre összpontosító, CineMaraton elnevezésű televízióadó indul ma Romániában. A csatorna a DCS kábeltévé-hálózatában – illetve az ehhez tartozó Akta Telekom platformon – lesz elérhető országszerte csütörtök délutántól. 

Tévécsatornát „kap” a román filmművészet
Tévécsatornát „kap” a román filmművészet
2017. március 30., csütörtök

Tévécsatornát „kap” a román filmművészet

2017. március 30., csütörtök

European Music Open: neves művészek látogatnak Nagyváradra

Európai hírű művészek érkeznek Nagyváradra a június 7. és 11. között szervezendő European Music Open kulturális fesztiválra.

European Music Open: neves művészek látogatnak Nagyváradra
2017. március 30., csütörtök

Nem bújnak báránybőrbe – Fokozott ellenőrzések húsvét előtt

Elkezdődnek a hagyományosnak számító ellenőrzések az élelmiszerboltokban, a vágóhidakon és a piacokon. A húsvét előtti időszakban több ezer bárányt „áldoznak fel”, az erre vonatkozó jogszabályok nem változtak.

Nem bújnak báránybőrbe – Fokozott ellenőrzések húsvét előtt
2017. március 30., csütörtök

Ismét bejön a vidék Kolozsvárra

Újabb termékvásárra hívja az érdeklődőket az Aranyosszéki Gazdák Egyesülete: április 8-án, szombaton a Fogoly (Potaissa) utcában helyi és környékbeli gazdák, kistermelők kínálják majd portékáikat az érdeklődőknek. 

Ismét bejön a vidék Kolozsvárra
Ismét bejön a vidék Kolozsvárra
2017. március 30., csütörtök

Ismét bejön a vidék Kolozsvárra

2017. március 30., csütörtök

A világhálón is kínálhatják portékáikat a kistermelők

Romániai kistermelők zöldségeit és gyümölcseit kínálja a vásárlóknak az a Mallţărănesc.ro nevű internetes portál, amelyet a múlt héten indított el az Együtt Növeljük Romániát Egyesület Brassóban.

A világhálón is kínálhatják portékáikat a kistermelők
2017. március 30., csütörtök

Kávéízű makkitalt fejlesztettek ki Kolozsváron

A Kolozsvári Agrártudományi és Állatorvosi Egyetem egyik diákja feltalálta azt a makkból készült italt, amely helyettesítheti a kávét, és méregtelenítő hatása van.

Kávéízű makkitalt fejlesztettek ki Kolozsváron
2017. március 30., csütörtök

A dinóparkba került az erdővidéki masztodon

A nyári időszakra áthelyezték az Erdővidék Múzeumában tárolt masztodoncsontvázat a barcarozsnyói dinóparkba. A leletet három hónapig tekinthetik meg a látogatók.

A dinóparkba került az erdővidéki masztodon
A dinóparkba került az erdővidéki masztodon
2017. március 30., csütörtök

A dinóparkba került az erdővidéki masztodon

2017. március 30., csütörtök

Sztrádával csökkenthető a balesetek száma

Nem számíthatunk a halálos kimenetelű balesetek visszaesésére Romániában, amíg nem hálózzák be az országot az autópályák – vélik a Krónikának nyilatkozó szakemberek. Mindezt az Európai Bizottság statisztikája is alátámasztja.

Sztrádával csökkenthető a balesetek száma
Sztrádával csökkenthető a balesetek száma
2017. március 30., csütörtök

Sztrádával csökkenthető a balesetek száma

2017. március 30., csütörtök

Magyar–ukrán megállapodás jöhet a kettős állampolgárságról

Orbán Viktor miniszterelnök arról tárgyalt Petro Porosenko ukrán államfővel, hogy kétoldalú megállapodást kell kötni az ukrajnai magyarok kettős állampolgárságáról – mondta Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóiroda vezetője csütörtökön Máltán.

Magyar–ukrán megállapodás jöhet a kettős állampolgárságról
2017. március 30., csütörtök

Korrupcióellenes razzia a sepsiszentgyörgyi kórházban

Kivizsgálást indított csütörtökön a korrupcióellenes igazgatóság (DGA) a sepsiszentgyörgyi megyei kórházban. András Nagy Róbert kórházmenedzser szerint lepecsételték a kórházi és a poliklinikai ideggyógyászati rendelők ajtaját.

Korrupcióellenes razzia a sepsiszentgyörgyi kórházban
2017. március 29., szerda

Vége a színjátéknak

Tompa Gábor szerint „a trumpizmus diadala” mindaz, ahogyan a sajtó járt el a kolozsvári magyar teátrumban történt, a Krónika által nyilvánosságra hozott incidens ügyében.

Vége a színjátéknak
Vége a színjátéknak
2017. március 29., szerda

Vége a színjátéknak

2017. március 29., szerda

Klaus Johannis kitüntette Károly herceget

Romániai karitatív tevékenysége elismeréseként és az ország népszerűsítéséért Románia Csillagának nagykeresztjével tüntette ki Klaus Johannis román államfő Károly walesi herceget, aki szerdán kezdte meg háromnapos hivatalos látogatását Romániában.

Klaus Johannis kitüntette Károly herceget
2017. március 29., szerda

Enyhén drágul a gáz: áprilistól liberalizálják a földgázpiacot

Még a héten közli az Or­szágos Energiaár-szabályozó Hatóság (ANRE), hogy mekkora lehet a következő évben a lakosságnak szolgáltatott földgáz ára.

Enyhén drágul a gáz: áprilistól liberalizálják a földgázpiacot