Generációk találkozása. Az önkormányzat kivonná a forgalomból a legrégebbi villamosokat
Fotó: Oradeamagazin.ro/Andrew Marcu
Összesen mintegy 50-60 kisebb-nagyobb beruházást tartalmaz Nagyvárad 2018-as költségvetése, amelyet csütörtöki ülésén fogadott el a város képviselő-testülete.
2018. február 16., 13:212018. február 16., 13:21
2018. február 16., 14:222018. február 16., 14:22
Vannak ezek között több millió eurós tervek és kisebbek is – mondta el a főbb projekteket ismertető sajtótájékoztatóján Ilie Bolojan polgármester. Mint részletezte, a centenáriumról elnevezendő Körös-hídnál már javában zajlanak a munkálatok, a Rulikowski (Universității) úti Pece-hídnál pedig várhatóan még a tavasszal megtörténik az első kapavágás.
a hivatalos bejelentés szerint még a tavasszal el is készül az első szakasz. A nagyobbik részre, ami a Bihari utat köti össze a biharpüspöki Realnál található körforgalommal, már beérkeztek a pályázatok, és várhatóan márciusban hirdetik ki, hogy lefektethetik az aszfaltcsíkot. Legalább két felüljáró épül eközben: egy a körgyűrű felett a temetőnél, egy pedig a Borsi úton, az ipari parknál található körforgalomnál. Folytatódik ugyanakkor a parkolóhelyek kialakítása, a Zöldfa (Vasile Alecsandri) utcai műemlék épületek homlokzatának a felújítása, és elkezdődik a városháza felújítása is.
Bolojan egyébként azt is elmondta, hogy – a város fejlődésében elért érdemeire tekintettel –
Az európai uniós pénzekből finanszírozott Bémer (Ferdinánd) téri munkálatok is sínen vannak Bolojan elmondása szerint, legkésőbb márciusban kiírják a versenytárgyalást. Eközben még idén elkezdődik a Pece mentén futó új villamosvonal kialakítása, a város önkormányzata pedig máris elfogadta, hogy az idei büdzséből villamosokat is vásárolnak. Bolojan elmondta,
A villamosok árát darabonként 1,6 millió euróra becsülik, az első járművek pedig 15 hónappal a szerződés aláírása után érkeznek majd meg a Körös-parti városba. A legoptimistább forgatókönyv szerint a szerződéskötés a nyáron megtörténik, így az első szerelvények 2019 második felébe futhatnak be. Közben tervbe vették húsz használt villamos megvásárlását is, hogy a legrégebbi szerelvényeket ki tudják végre vonni a forgalomból.
Új híd épül idén a Sebes-Körösön és a Pecén is, folytatódnak a munkálatok a gyorsforgalmi úton, felüljárók épülnek, műemlék épületek újulnak meg, legalább harminc villamossal gyarapodik a közlekedési vállalat járműparkja – összesen mintegy 50-60 kisebb-nagyobb beruházást tartalmaz Nagyvárad 2018-as költségvetése, amelyet csütörtöki ülésén fogadott el a város képviselő-testülete.
Ukrajnával kíván dróngyártásról szóló együttműködési megállapodást kötni Románia.
A Közös Agrárpolitikát (KAP) a 2028-2034-es európai uniós költségvetésben is külön kell választani a kohéziós alapoktól, és Franciaország és Németország csatlakozott Románia erre irányuló törekvéséhez – jelentette be Florin Barbu.
Diana Buzoianu környezetvédelmi miniszter csütörtökön bejelentette, csökkenteni fogják az elektromos autók vásárlását támogató utalvány értékét, mert a költségvetés „egyszerűen nem tudja fedezni” a fejenként 37 ezer lejes támogatást.
A romániai piacon kapható sertéshús mintegy 80 százaléka importból származik, a boltokban értékesített hús nagy része nem helyi gazdaságokból érkezik – figyelmeztetett Paul Anghel, az Országos Fogyasztóvédelmi Hatóság (ANPC) vezérigazgatója.
Az Európai Bizottság csütörtökön úgy döntött, hogy indoklással ellátott véleményt küld Romániának, Belgiumnak, Bulgáriának, Görögországnak és Spanyolországnak.
Az Eurostat csütörtökön közzétett adatai szerint júniusban 2,3 százalékra nőtt a májusi 2,2 százalékról az éves infláció az Európai Unióban, a tagállamok közül pedig továbbra is Romániában a legmagasabb, 5,8 százalékos az infláció.
Már közlekednek az autók azoknak a sztrádaszakaszoknak a nagy részén, amelyek egyesek szerint nem fognak megépülni – jelentette ki Sorin Grindeanu korábbi közlekedési miniszter, a Szociáldemokrata Párt (PSD) ügyvivő elnöke szerda este.
Tucatnyi romániai, köztük számos erdélyi autópálya-szakasz marad az országos helyreállítási terv (PNRR) részeként odaítélt európai uniós támogatás nélkül.
Ismét drágítja a Vodafone a mobil-előfizetéseket Romániában.
Közel félszáz romániai telephelyének bezárása mellett döntött a FrieslandCampina vállalat a Profit.ro gazdasági portál értesülései szerint.
szóljon hozzá!