Színházi kiválóságok: tizenhárom produkció a nagyváradi HolnapUtán Fesztiválon

Színházi kiválóságok: tizenhárom produkció a nagyváradi HolnapUtán Fesztiválon

Fotó: Facebook/HolnapUtán Fesztivál

Tizenegy erdélyi és magyarországi társulat tizenhárom produkcióját láthatja a közönség a nagyváradi Szigligeti Színházban a hatodik alkalommal, március 20–25. között rendezendő HolnapUtán Fesztiválon.

Krónika

2018. február 16., 14:442018. február 16., 14:44

A szervezők szerint válogatásukban arra kíváncsiak, miként gondolkodnak a fiatal színházi alkotók a klasszikus színdarabokról. Az idei kiadás programjában többek között Shakespeare-, Ibsen-, Büchner-, Katona József- és Wedekind-szövegek kortárs színreviteleit láthatja a közönség, olyan elismert fiatal rendezők tolmácsolásában, mint a 2017-es Pécsi Országos Színházi Találkozón legjobb rendezőnek választott Székely Kriszta, a Junior Prima díjas Kovács D. Dániel vagy a több ízben fesztiváldíjas Sardar Tagirovsky.

Idézet
Ugyanakkor nagyon örülünk, hogy a nagyszalontai születésű Botos Bálint először mutatkozik be a Szigligeti Színházban, illetve hogy az előadáskínálatban Györfi Csaba mozgásszínházi előadása, valamint Horváth Anna és Tasnádi-Sáhy Péter első kőszínházi rendezései is helyet kaptak”

– mondta el a csütörtöki sajtótájékoztatón Fazakas Márta, a HolnapUtán főszervezője.

A fesztivál ideje alatt zajlik a Magyar Színházi Szövetség technikai workshopjának második állomása, valamint ismét megszervezik a Kárpát-medencei színházi hallgatók bevonásával történő workshopot. A fesztivál nyitónapján, 18 órától a Szigligeti Stúdió ad otthont Ozsváth Zsuzsa festménykiállításának, amelyet az Élő Várad mozgalom szerzőinek felolvasása kísér majd.

A szervezők felhívják a figyelmet arra is, hogy hamarosan okostelefonon is elérhető a fesztivál teljes programja az androidos és iOs-telefonokra egyaránt telepíthető FestivApp applikáció segítségével, amely rengeteg kiegészítő információval szolgál, az esetleges programváltozások esetén pedig valós időben tájékoztatja a felhasználót. 

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2024. május 10., péntek

Teniszpálya alatt találták meg a ferencesek fél évezrede eltűnt templomát Visegrádon

Teniszpálya alatt találták meg a ferencesek fél évezrede eltűnt templomát Visegrádon – közölte a magyarországi Nemzeti Régészeti Intézet a közösségi oldalon.

Teniszpálya alatt találták meg a ferencesek fél évezrede eltűnt templomát Visegrádon
2024. május 10., péntek

Erdélyi teátrum is vendégszerepel a budapesti Nemzeti Színházban

Magyar klasszikus és kortárs darabok, vidéki és külhoni magyar társulatok is helyet kaptak a budapesti Nemzeti Színház májusi műsorában; Marosvásárhelyről, Székesfehérvárról és Szombathelyről érkeznek vendégelőadások Budapestre.

Erdélyi teátrum is vendégszerepel a budapesti Nemzeti Színházban
2024. május 10., péntek

Lefkovicsék Romániában is gyászolnak: számos erdélyi helyszínen vetítik az új magyar filmet

Május 17-től szerepel a romániai mozik műsorán Breier Ádám egyedi hangú debütfilmje, egy keserédes magyar dramedy a gyászról, a családról és arról, hogy mindig mindenkinek igaza van.

Lefkovicsék Romániában is gyászolnak: számos erdélyi helyszínen vetítik az új magyar filmet
2024. május 09., csütörtök

Szabédi László költőre emlékeznek a kincses városban és szeretett mezőségi falujában

Benedek Elek nyomában címmel szervezik meg a Szabédi-napokat pénteken Kolozsváron, szombaton pedig a Maros megyei Szabédon.

Szabédi László költőre emlékeznek a kincses városban és szeretett mezőségi falujában
2024. május 09., csütörtök

Páratlan lehetőség az erdélyi magyar, román és magyarországi színészpalánták számára a csíkszeredai Unscene

Erdélyi magyar, magyarországi, valamint román színi egyetemekről érkeztek színis hallgatók a csütörtökön kezdődött csíkszeredai Unscene fesztiválra, ahol vizsgaelőadásokkal mutatkoznak be.

Páratlan lehetőség az erdélyi magyar, román és magyarországi színészpalánták számára a csíkszeredai Unscene
2024. május 09., csütörtök

„Ki vagy te itt, ebben a világban?” – Marosvásárhelyen nyílik tárlat Polcz Alaine erdélyi születésű író, pszichológus emlékére

A Maros Megyei Múzeum Történeti Osztályának várbeli épületében május 17-én, pénteken 17 órakor nyílik a Polcz Alaine (1922–2007) neves magyar pszichológus és író tiszteletére a budapesti Petőfi Irodalmi Múzeum (PIM) által rendezett vándorkiállítás.

„Ki vagy te itt, ebben a világban?” – Marosvásárhelyen nyílik tárlat Polcz Alaine erdélyi születésű író, pszichológus emlékére
2024. május 09., csütörtök

A kortárs magyar dráma ünnepe: erdélyi színházak is bemutatkoznak a debreceni Deszka Fesztiválon

Tizenötödik alkalommal rendezi meg az idén a debreceni Csokonai Színház, a Vojtina Bábszínház és a Drámaírói Kerekasztal a kortárs magyar dráma ünnepét, a Deszka Fesztivált, amely csütörtökön kezdődik a cívisvárosban – jelezték a szervezők az MTI-nek.

A kortárs magyar dráma ünnepe: erdélyi színházak is bemutatkoznak a debreceni Deszka Fesztiválon
2024. május 09., csütörtök

Talpra, kolozsvári! – Petőfi örök aktualitását szemlélteti a kincses városban megnyílt kiállítás

Kolozsvárra érkezett a Petőfi 200 című kiállítás, mely 2023 januárjában, a költő születésének hónapjában indult útjára a székelyudvarhelyi Művelődési Házból, majd Erdély több települését is bejárta.

Talpra, kolozsvári! – Petőfi örök aktualitását szemlélteti a kincses városban megnyílt kiállítás
2024. május 08., szerda

Miniatűr színházi világba vezet Bagossy Levente díszlettervező Aradon nyíló makett-kiállítása

Bagossy Levente Jászai Mari-díjas díszlettervező makettjeiből nyílik kiállítás az aradi Ioan Slavici Klasszikus Színházban.

Miniatűr színházi világba vezet Bagossy Levente díszlettervező Aradon nyíló makett-kiállítása
2024. május 08., szerda

„Minden korban a küszöbön áll a borzalom”: Albert Camus A félreértés című abszurd drámájának premierje Kolozsváron

A Kolozsvári Állami Magyar Színház új premierje Albert Camus A félreértés című abszurd drámája Mihai Măniuțiu rendezésében, a bemutatót szerdán este 8 órától a nagyszínpadon kialakított stúdiótérben láthatja a közönség.

„Minden korban a küszöbön áll a borzalom”: Albert Camus A félreértés című abszurd drámájának premierje Kolozsváron