Laura Codruţa Kövesi korrupcióellenes főügyész szerint az általa vezetett intézmény munkája nyomán egymilliárd euróval kellett volna gazdagodnia az államkasszának, de az összeg tetemes részét nem sikerült behajtani.
Románia eredményei nem tették optimistává Virgil Predát. A Román Atlétikai Szövetség alelnöke szerint mentalitásbeli és infrastrukturális változások nélkül kilátástalan a sportág jövője.
Az idegen szép, a fehér ember zsigerileg gonosz, de ha férfi, akkor a fekete is. A fehér férfi legfeljebb akkor lehet valamennyire szimpatikus, ha meleg, vagy kommunista – nagyjából így lehet összefoglalni Guillermo Del Toro A víz érintése című filmjét, amelyet vélhetően éppen ezért jutalmaztak idén a legjobb filmnek járó Oscar-díjjal.
Terrorcselekménynek minősítette a Kárpátalja megyei ügyészség a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) központi irodája ellen február 27-én elkövetett pokolgépes támadást.
Lezuhant egy An-26-os orosz szállítógép Szíriában, a hmejmími orosz katonai légitámaszponton, a fedélzeten lévő mind a 26 utas és a 6 főnyi személyzet életét vesztette – közölte kedden az Interfax hírügynökség az orosz védelmi minisztériumra hivatkozva.
Az előzetes letartóztatásban lévő Jordi Sànchez i Picanyol Katalónia új elnökjelöltje – közölte döntését hétfőn Roger Torrent, a barcelonai parlament elnöke, miután napközben egyeztetett a törvényhozás pártjainak képviselőivel.
Nem nyerte el mindenki tetszését Emil Boc kolozsvári polgármester akvaparképítésre vonatkozó múlt heti bejelentése, egy civil szervezet ugyanis azt állítja, a kiszemelt területet korábban parknak ígérte a városvezetés.
Kiállításokon mutatja be az RMDSZ nőszervezete, hogy hölgyek nélkül mennyivel szegényebb lenne az ország, a képviselet ugyanakkor új honlappal támogatja az erőszak áldozatait, továbbá folytatja a nők politikai szerepvállalásának segítését.
Alaptörvénybe ütközőnek ítélte az alkotmánybíróság azt a törvényt, amelynek értelmében a parlamenti képviselők és szenátorok, a miniszterek, a polgármesterek, a prefektusok és a megyeitanács-elnökök egyéni vállalkozókként kereskedelmi tevékenységet folytathatnak.
Az Európai Unió 272 millió eurót fordít a Torda és Szászsebes településeket összekötő mintegy 85 kilométeres autópálya építésére – jelentette be kedden az Európai Bizottság.
Orbán Viktor miniszterelnök szerint ahhoz, hogy Magyarország bármire képes legyen az elkövetkező négy évben, nem szabad beengedni Magyarországra egyetlen migránst sem, és ki kell tiltani az országból mindenkit, aki bevándorlásszervezéssel foglalkozik.
A jövő tanévtől tilos lesz a mobiltelefonok használata a francia iskolákban, az intézkedésről törvényi szabályozás születik – jelentette be a francia oktatási miniszter; a tiltás a college-eket érinti, ahova 16 éves korukig járnak a tanulók.
„Nagy eredmény és meglepetés” – értékelte a Krónikának Püsök Botond csíkszeredai, Budapesten tanuló fiatal filmrendező annak kapcsán, hogy alkotása nyerte el a cambridge-i Watersprite Awards nemzetközi fesztivál legjobb dokumentumfilmnek járó díját.
Akadémikusokból, egyetemi és gimnáziumi tanárokból, hazai és külföldi oktatási szakemberekből álló testületet készül megbízni Valentin Popa oktatási miniszter az új tanügyi törvény kidolgozásával.
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a közlekedési összeköttetésekről egyeztetett Lucian Șova román közlekedési miniszterrel kedden Budapesten – közölte a tárca az MTI-vel.
Legújabb könyvével, a Fölébredett a földdel érkezik Szatmárnémetibe Nyáry Krisztián magyarországi író, irodalomtörténész, kommunikációs szakember.
Visszakerült Magyarországra az ország aranytartaléka, a hozzávetőleg 100 ezer uncia (mintegy három tonna súlyú) nemesfém Londonból érkezett Budapestre – közölte a Magyar Nemzeti Bank (MNB) kedden az MTI-vel.
Továbbra is kérdéses az RMDSZ kezdeményezte Minority SafePack sorsa: az Unión belüli nemzeti és nyelvi kisebbségek védelme érdekében indított akcióban a szükséges aláírások háromnegyede gyűlt össze, a határidőig pedig még alig van egy hónap. Vincze Loránt FUEN-elnök még optimista.