Fotó: MTI
Orbán Viktor miniszterelnök szerint ahhoz, hogy Magyarország bármire képes legyen az elkövetkező négy évben, nem szabad beengedni Magyarországra egyetlen migránst sem, meg kell védeni a kerítést, ki kell fizettetni Brüsszellel az árát – minimum a felét, ez 140 milliárd forint –, és a nemzetbiztonsági kockázat miatt ki kell tiltani az országból mindenkit, aki bevándorlásszervezéssel foglalkozik.
2018. március 06., 14:162018. március 06., 14:16
2018. március 06., 16:072018. március 06., 16:07
A kormányfő kedden a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara Gazdasági évnyitó című budapesti gazdaságpolitikai fórumán azt mondta: ha sikerül megvédeni az országot, akkor reálisan elérhető minden évben a 4 százalékos gazdasági növekedés, 2022-re pedig a teljes foglalkoztatottság.
Magyarország továbbá képes lehet arra, hogy évente emelkedjen a minimálbér, 4 százalékos bővüléssel pedig minden évben lehet nyugdíjemelés és nyugdíjprémium, megőrizhető a nők 40 évnyi munka utáni nyugdíjba vonulásának lehetősége, és újra emelkedhet a családoknak járó adókedvezmény – sorolta. Hozzátette: 2018–2022 között minden évben csökkenthetők lesznek a munkáltatói adóterhek is, a cél, hogy a magyar munkaadói járulékterhek legyenek a régióban a legalacsonyabbak.
Emellett a Modern falu program idei meghirdetésének szükségességéről is beszélt a miniszterelnök.
Ezen felül
Továbbá célul tűzte, hogy a következő ciklusban autópálya érje el Kassát Miskolc felől, Pécs irányából pedig a horvát határt.
Előadásában külön kiemelte, hogy nem lesz választási költségvetés, a hiány mindenképpen 3 százalék alatt marad, de a legvalószínűbb a 2,4 százalékos mérték betartása. A miniszterelnök mintegy háromnegyed órás beszédében azt is mondta: ha Magyarország nem válik bevándorlóországgá, akkor fejlődni fog, ellenkező esetben viszont „visszalépés, hanyatlás, megtorpanás” lesz.
Jelezte, az EU új migránsszabályozási javaslata alapján Magyarországnak több mint 10 ezer embert kellene befogadnia, és a családegyesítést is beleszámolva – 20 ezer emberrel kalkulálva – ez évi 90 milliárd forintos költséget jelentene az országnak.
A 2010 óta elért eredmények közé sorolta a Nemzetközi Valutaalap (IMF) „hazaküldését”, az IMF- és az EU-hitel visszafizetését, a 3,8 százalékra csökkent munkanélküliséget, a 2010-hez képest 736 ezerrel több munkahelyet, a karnyújtásnyira lévő teljes foglalkoztatottságot, a hatodik éve 3 százalék alatt lévő hiányt és – bár „Brüsszelben a kárunkra trükköznek” – az államadósság-csökkenést.
A munkanélküliséggel kapcsolatban közölte: ha ő visel felelősséget a következő kormányzatért, azt várja a gazdaság irányítóitól, hogy Magyarország legyen – Csehország mögött – a második legalacsonyabb munkanélküliséggel rendelkező európai állam.
A családok támogatásából kiemelte a széles körben ingyenes gyermekétkeztetést és tankönyveket, valamint a bölcsődei és óvodai férőhelyek számának növekedését. Azt mondta:
A gazdasági élet jelenlévő szereplőihez szólva Orbán Viktor úgy fogalmazott: a kormány az elmúlt években nem az IMF-re épített, nem keresett külföldi modelleket, és nem fogadott el semmilyen fenyegetést. Ehelyett megállapodott a munkaadókkal és szakszervezetekkel, és így a minimálbér 2010-hez képest 90 százalékkal, a garantált bérminimum pedig a duplájára nőtt, megkétszereződött az egészségügyi szakdolgozók, szakorvosok bére, a pedagógusoké, rendőröké és katonáké pedig másfélszeresére emelkedett – közölte.
Kitért a politikai stabilitás kérdésére is, szerinte ugyanis ez a sikeres gazdaságpolitika alapja. A politikai stabilitás azonban nem azt jelenti – magyarázta –, hogy erős a kormány és a parlamenti többség, ez ugyanis csak a megjelenési formája. A lényege valójában abban áll, hogy egy adott ország polgárai úgy érzik, megkapják, amit méltányosnak tartanak maguknak – mondta, ezek közé sorolva, hogy mindenki dolgozhasson, hogy a családokat támogassák, és mindenki megkapja a tiszteletet.
Beszédében a jegybankelnököt és több miniszterét, államtitkárát is méltatta a kormányfő. Szerinte szerencsés az ország, hogy Matolcsy György vezeti a nemzeti bankot, hogy Varga Mihály a nemzetgazdasági miniszter, és hogy Pintér Sándor a belügyminiszter. „Örülhetünk annak is, hogy fiatal titánt találtunk” a külügy élére – Szijjártó Pétert –, aki a miniszterelnök szerint még hosszú ideig képes magyar szívvel, európai kitekintéssel is higgadtan képviselni az országot.
Végül azt mondta: „meg fogják látni, jelentősége van annak, hogy úgy látom, megtaláltuk azt a hölgyet Novák Katalin személyében, aki a demográfiai fordulathoz szükséges kormányzati politikát a következő években képes lesz összeilleszteni, és talán le is vezényelni”.
Végül a résztvevőknek új szövetséget ajánlott. Minden magyar vállalkozónak fontos ugyanis – mondta –, hogy a következő kormány gazdaságpolitikája a magyar vállalkozások érdekeit képviselje,
Azt kérte a jelenlévőktől, segítsenek megvédeni Magyarországot, a szuverén magyar adópolitikát, a külföldi érdekektől, befolyásolástól független kormányzást. „Önökön is múlik, hogy egy idegen politikai és gazdasági érdekeket képviselő bábkormány vagy független, nemzeti kormány fogja vezetni Magyarországot” – zárta szavait.
Lemondott Adina Vălean közlekedésért felelős uniós biztos, valamint Virginijus Sinkevicius környezetvédelmi és halászati biztos – tájékoztatott az Európai Bizottság hétfőn.
A Donald Trump kampánygyűlésén merényletet elkövető férfi egyedül cselekedett, és egyelőre nem találják nyomát annak, hogy valamilyen mentális betegségben szenvedett volna vagy bármilyen ideológiát követett volna.
Ukrajnának a nemzetközi jog értelmében joga van ahhoz, hogy megtámadja az orosz területen található katonai célpontokat – jelentette ki Jens Stoltenberg NATO-főtitkár az United News tévécsatornának adott interjújában vasárnap.
A politikai erőszak elfogadhatatlan, normalizálni kell a hangnemet, és csökkenteni kell a politikai viták hevességét – így reagált Joe Biden amerikai elnök vasárnap esti beszédében a Donald Trump korábbi elnök elleni szombati merényletkísérletre.
Az isteni beavatkozás segített neki túlélni a merényletkísérletet a pennsylvaniai kampánygyűlésen – erről írt Donald Trump volt amerikai elnök, republikánus elnökjelölt vasárnap a közösségi médiában megosztott bejegyzésében.
Egyre többen vélekednek úgy az Egyesült Államokban, hogy az amerikai biztonsági erők hanyagsága is hozzájárulhatott ahhoz, hogy a 20 éves támadó rálőtt Donald Trumpra, kis híján kioltva a volt elnök életét.
A világ számos állami vezetője elítélte vasárnap a Donald Trump korábbi amerikai elnök ellen helyi idő szerint szombaton elkövetett merényletkísérletet.
Egy 20 év körüli pennsylvaniai férfit gyanúsítanak azzal, hogy megpróbálta meggyilkolni Donald Trump volt amerikai elnököt, a támadót a hatóságok fejbe lőttek.
Donald Trumpot támadás érte Pennsylvania állambeli választási gyűlésén szombaton, a biztonsági személyzet és a hatóságok közbelépése után a republikánus elnökjelöltet védőgyűrűben vitték le a színpadról.
Oroszország elítélte Washingtonnak és Berlinnek a NATO-csúcson tett bejelentését, miszerint 2026-tól nagy hatótávolságú rakétákat telepítenek Németországba. A Kreml illetékese a hidegháborúhoz való visszatérésről beszélt.
szóljon hozzá!![Hozzászólások](https://kronikaonline.ro/template/kronika_new/images/dropdown.svg)