„A nők is el tudják végezni ugyanazt a feladatot” – Három kiemelt projekttel foglalkozik az RMDSZ nőszervezete

„A nők is el tudják végezni ugyanazt a feladatot” – Három kiemelt projekttel foglalkozik az RMDSZ nőszervezete

Biró Rozália és Hegedüs Csilla

Fotó: Facebook/RMDSZ Nőszervezet

Kiállításokon mutatja be az RMDSZ nőszervezete, hogy hölgyek nélkül mennyivel szegényebb lenne az ország, a képviselet ugyanakkor új honlappal támogatja az erőszak áldozatait, továbbá folytatja a nők politikai szerepvállalásának segítését.

Kőrössy Andrea

2018. március 06., 15:342018. március 06., 15:34

2018. március 06., 15:592018. március 06., 15:59

Ténylegesen változtatni akar az RMDSZ nőszervezete annak a „sok százezer” nőnek a sorsán, akik különböző formájú bántalmazás áldozataivá válnak, hogy 100 év múlva éppen az ilyen hölgyek lehessenek közösségünk sorsfordítói – hangsúlyozta Biró Rozália parlamenti képviselő, a nőszervezet elnöke és Hegedüs Csilla ügyvezető elnök keddi kolozsvári sajtótájékoztatóján, amelyen az egylet tavalyi tevékenységéről és idei terveiről is beszámoltak.

A szervezet 2018-ban fokozottabban és hatékonyabban lépne fel a nők elleni erőszakkal szemben, ugyanakkor nagy hangsúlyt fektetnének a politikában tevékenykedő hölgyek képzésére,

és terveik között szerepel széles körben megmutatni, hogy a különböző ágazatokban munkálkodó nők nélkül mennyivel szegényebb lenne Románia, illetve Erdély.

A sajtótájékoztatón ugyanakkor a Krónika felvetésére Biró Rozália némileg ellentmondott a nőszervezet tagjai korábbi nyilatkozatainak, miszerint a nőkkel szembeni visszaélések soha nem számítanak magánügynek. Lapunk arra volt kíváncsi, a szervezet miért nem fogalmazott meg állásfoglalást annak nyomán, hogy a marosvásárhelyi önkormányzat január végi ülésén Magyary Előd RMDSZ-es frakcióvezető azt mondta Györfi Júliának, a Szabad Emberek Pártja (POL) azóta lemondott tanácsosának, hogy fogja be a száját.

A nőszervezet elnöke úgy fogalmazott:

egyes ügyeket házon kívül, másokat azon belül kell megoldani,

ugyanakkor arra is felhívta a figyelmet, „attól, hogy valami nem látszik, nem biztos, hogy nincs is”.

Az esettel kapcsolatban Biró Rozália azt is megjegyezte: mindannyiunknak tudomásul kell venni, ha hibázunk, és tennünk kell ellene.

korábban írtuk

Befogott száj: Magyary Előd nem kért nyilvánosan bocsánatot marosvásárhelyi képviselőtársától
Befogott száj: Magyary Előd nem kért nyilvánosan bocsánatot marosvásárhelyi képviselőtársától

Ígérete ellenére nem kért nyilvánosan bocsánatot Magyary Előd, a marosvásárhelyi önkormányzat RMDSZ-es frakcióvezetője Györfi Júliától, a Szabad Emberek Pártjának (POL) helyi képviselőjétől, akinek a korábbi tanácsülésen azt mondta: „Fogd be a szád!".

„A nőknek bizonyítaniuk kell, a férfiakkal szemben nincs ilyen elvárás”

A Krónika arra is rákérdezett, a közélet, illetve a nők egyenjogúságáért folytatott küzdelem szempontjából miként értékelik az egylet vezetői, hogy Romániának a történelem során először női miniszterelnöke van, illetve a belügyminiszter és Bukarest főpolgármestere is a szebbik nem képviselője. Biró Rozália szerint

egyértelműen pozitív tendencia, hogy immár egyre gyakrabban bíznak fontos tisztségeket nőkre, hiszen ez is alátámasztja, hogy a hölgyek is ugyanúgy el tudják végezni ugyanazokat a feladatokat, mint a férfiak.

A Bihar megyei parlamenti képviselő ugyanakkor kifogásolta, hogy míg a nők csak akkor maradhatnak tisztségben, ha jól teljesítenek, addig szerinte a férfiakkal szemben nincs ilyen elvárás. Holott, amint hangsúlyozta, iszonyú nagy szükség van olyan politikusokra, akik egyszerre több ezer dologra tudnak figyelni.

Galéria

Fotó: Facebook/RMDSZ Nőszervezet

Biró Rozália rámutatott: mindez hosszú folyamat, a közösségnek meg kell érnie arra, hogy bizonyos helyzetekben természetesnek tartsa a nők jelenlétét, ehhez szerinte az kell, hogy a hölgyek lehetőséget kapjanak, hogy bizonyítani tudjanak.

A nőszervezet igyekszik különböző módon támogatni az erdélyi magyar nőket, ennek jegyében indították el az idei év egyik kiemelt, Sorsfordító nők az elmúlt 100 évben elnevezésű projektjét.

Ennek keretében kiállításokat állítanak össze, amelyeken olyan, különböző területeken tevékenykedő hölgyeket – orvosokat, pedagógusokat, sportolókat, vallási vezetőket, politikusokat – mutatnak be, akik az elmúlt évszázadban sokat tettek közösségükért. „Ideje, hogy büszkén kihúzzuk magunkat, hogy megmutassuk, nélkülünk ez az ország szegényebb volna” – fogalmazott Hegedüs Csilla.

Szerinte a projekt jó lehetőség a román közösséggel való együttműködésre is, ideális arra, hogy „az értékek mentén folytassunk párbeszédet”. A nőszervezet másik idei kiemelt projektje azoknak a hölgyeknek a (tovább)képzése, akik az RMDSZ választott testületeiben tevékenykednek, illetve ennek keretében a Magyar Ifjúsági Értekezlettel (Miért) közösen fiatal nők számára is szerveznek tanfolyamokat. Ezzel összefüggésben Biró Rozália elmondta: az RMDSZ tavalyi alapszabály-módosítása nyomán immár ott tartanak, hogy

a szövetség helyi szervezeteiben 33 százalékos, a megyei szervezetekben pedig 15 százalékos a nők aránya.

Honlapot indítanak az erőszak áldozatainak kisegítésére

A tavalyi évhez hasonlóan – amikor március 8-a alkalmából a szervezet tagjai virág helyett „a világ megváltását” kérték – idén is rendhagyó ajándékkal készülnek a nőnapra. Csütörtökön ugyanis új honlapot indítanak, amelyen kifejezetten az erőszak áldozatainak nyújtanak segítséget. Az információs portálon feltüntetik, hogy ilyen esetben kik segíthetnek, hová fordulhatnak az áldozatok, a feltüntetett térképen pedig a közeli tanácsadóközpontokat is megtalálják. „Reménykedünk benne, hogy ezáltal is segítséget nyújtunk annak a sok százezer nőnek, aki erőszak áldozatává válik” – fogalmazott Hegedüs Csilla.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2024. március 08., péntek

Három kamionban is migránsokat találtak a nagylaki határrendészek egy nap alatt

Az elmúlt nap során három kamionban is találtak migránsokat a román határrendészek a nagylaki autópálya-határátkelőnél.

Három kamionban is migránsokat találtak a nagylaki határrendészek egy nap alatt
2024. március 08., péntek

Együttműködik a BBTE és a Magyar Nemzeti Levéltár, Kolozsváron írták alá a megállapodást

Együttműködési keretegyezményt írtak alá a Magyar Nemzeti Levéltár és a kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetem (BBTE) vezetői pénteken Kolozsváron.

Együttműködik a BBTE és a Magyar Nemzeti Levéltár, Kolozsváron írták alá a megállapodást
2024. március 08., péntek

Balesetben elhunyt a váradi RMDSZ ügyvezető alelnöke, aki felfüggesztett jogosítvánnyal vezethetett

Autóbalesetben életét vesztette csütörtökön Vindis László Zoltán ortopéd főorvos, a nagyváradi RMDSZ 42 éves ügyvezető alelnöke.

Balesetben elhunyt a váradi RMDSZ ügyvezető alelnöke, aki felfüggesztett jogosítvánnyal vezethetett
2024. március 07., csütörtök

Nem engednek a negyvennyolcból: a korábbi bírságok ellenére idén is lesz ünnepi dekoráció március 15-én Székelyudvarhelyen

A román hatóságok által a korábbi években kirótt bírságok ellenére idén is lesz ünnepi dekoráció március 15-én Székelyudvarhelyen – jelentette be csütörtökön Gálfi Árpád, a székelyföldi város polgármestere.

Nem engednek a negyvennyolcból: a korábbi bírságok ellenére idén is lesz ünnepi dekoráció március 15-én Székelyudvarhelyen
2024. március 07., csütörtök

Jelentősen megnőhet a marosvásárhelyi repülőtér utaskapacitása az idénre tervezett beruházások nyomán

Péter Ferenc Maros megyei tanácselnök csütörtöki sajtótájékoztatóján bejelentette, hogy idén további két, összesen mintegy 30 millió euró értékű beruházás is megvalósul uniós forrásokból a marosvásárhelyi repülőtéren.

Jelentősen megnőhet a marosvásárhelyi repülőtér utaskapacitása az idénre tervezett beruházások nyomán
2024. március 07., csütörtök

Nem küldi bíróság elé az Untold pedofíliával vádolt alapítóját a kolozsvári ügyészség

Vádemelés nélkül lezárta a kiskorúval történő szexuális kapcsolat létesítésének gyanúja miatt a kolozsvári Untold fesztivál alapítója ellen indított bűnvádi eljárást a nyomozó hatóság.

Nem küldi bíróság elé az Untold pedofíliával vádolt alapítóját a kolozsvári ügyészség
2024. március 07., csütörtök

Hivatásos katonák lőhettek le védett állatokat Háromszéken

Nyolc személyt, köztük négy hivatásos katonát gyanúsít orvvadászattal az Országos Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) Kovászna megyében – írta csütörtökön a DNA közleménye alapján az Agerpres.

Hivatásos katonák lőhettek le védett állatokat Háromszéken
2024. március 07., csütörtök

Idén is ötven lej körül alakul a húsvéti bárányhús kilója

Tavalyhoz hasonlóan idén is ötven lej körül alakul a húsvéti bárányhús kilogrammonkénti ára. A gazdák szerint viszont jobban megéri élőállatként külföldön értékesíteni a bárányokat, mint itthon eladni bárányhúsként.

Idén is ötven lej körül alakul a húsvéti bárányhús kilója
2024. március 07., csütörtök

Háromra nő a heti termelői vásárok helyszíneinek száma Nagyváradon

Az eddigi kettő mellett a kezdeményezés népszerűsége nyomán újabb helyszínen tartanak heti rendszerességgel helyi termelők részvételével heti vásárt Nagyváradon – tudatta csütörtökön a város önkormányzata.

Háromra nő a heti termelői vásárok helyszíneinek száma Nagyváradon
2024. március 07., csütörtök

Tűz ütött ki egy parajdi panelházban, egy személyt kórházba szállították

Tűz ütött ki csütörtökön egy parajdi panelházlakásban. Egy személyt égési sérülésekkel kórházba szállítottak. 22 lakónak ideiglenesen el kellett hagynia otthonát.

Tűz ütött ki egy parajdi panelházban, egy személyt kórházba szállították
Fontos számunkra az adatai védelme!

Annak érdekében, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és hirdetéseket, közösségi médiaszolgáltatásokat nyújtsunk, valamint elemezzük a látogatottságokat, partnereinkkel együtt sütiket (cookie-kat) használunk oldalunkon. Kattintson az Elfogadom a sütiket! gombra az említett technológia webes használatának elfogadásához. Bármikor megváltoztathatja hozzájárulási beállításait.

Szükség van a hozzájárulásához!

Az alábbi listából kiválaszthatja, hogy mely süticsoportok elhelyezéséhez járul hozzá böngészőjében. Mindegyik kategóriához tartozik egy leírás, amelyben részletezzük, hogy mi és partnereink mire használják az Ön adatait. Nagyra értékeljük, ha elfogadja a sütiket, és garantáljuk, hogy adatai biztonságban lesznek.

Cookie-kezelési tájékoztató

A Príma Press Kft. által üzemeltetett kronikaonline.ro domainen keresztül elérhető weboldalakon sütiket (angolul: cookie-kat) használ.

A sütik feladata

Információkat gyűjtenek a látogatókról és eszközeikről; megjegyzik a látogatók egyéni beállításait, amelyek felhasználásra kerül(het)nek például online tranzakciók igénybevételekor, ezáltal nem kell újra begépelni az adatokat; megkönnyítik a weboldal használatát; célzott hirdetések jelennek meg a weboldalon; minőségi felhasználói élményt biztosítanak.

Mi a süti?

A sütik olyan kisméretű adatcsomagok, szöveges fájlok, amelyek a weboldalon történt látogatás alkalmával kerülnek elhelyezésre a böngészőjében. A sütik lehetővé teszik, hogy a felhasználót a következő látogatásakor felismerje, ezáltal a sütit kezelő szolgáltatónak lehetősége van összekapcsolni a felhasználó aktuális látogatását a korábbiakkal, de kizárólag a saját tartalma tekintetében.

A sütiket megkülönböztethetjük funkciójuk, tárolási időtartamuk alapján, de vannak olyan sütik, amelyeket a weboldal üzemeltetője helyez el közvetlenül, míg másokat harmadik felek helyeznek el.

A kronikaonline.ro által alkalmazott sütik leírása

A weboldalon alkalmazott sütik funkciójuk alapján lehetnek: alapműködést biztosító sütik; preferenciális sütik; statisztikai célú sütik; hirdetési célú sütik és közösségimédia-sütik.

A tárolási időtartamuk alapján megkülönböztetünk munkamenet sütiket, amelyek törlődnek, amint a látogató bezárja a böngészőt, és állandó sütiket, amelyeket a látogató gépe ill. a böngészője mindaddig ment, amíg azok mentési időtartama le nem jár vagy a látogató nem törli.

Alapműködést biztosító sütik

Ezek a sütik biztosítják a weboldal megfelelő működését, megkönnyítik annak használatát. Enélkül a weboldal használata nehézkesen, vagy egyáltalán nem biztosítható. 

A sütik között vannak olyanok, amelyek törlődnek, amint a látogató bezárja a böngészőt (munkamenet sütik), míg másokat a látogató gépe ill. a böngészője mindaddig ment, amíg azok mentési időtartama le nem jár vagy a látogató azokat nem törli (állandó sütik).

Az alapműködést biztosító sütik között találhatók a cikkbe elhelyezett, harmadik fél által nyújtott tartalmak, mint például beágyazott YouTube-videók vagy Facebook-posztok stb. sütijei.

Alapműködést biztosító sütikhez tartoznak a statisztikai célú sütik is. A statisztikai célú sütik a felhasználói élmény javítása érdekében, a weboldal fejlesztéséhez, javításához kapcsolódnak. Lehetővé teszik, hogy a weboldal üzemeltetője azzal kapcsolatosan gyűjtsön adatokat, hogy a felhasználók miként használják az adott oldalt.

Alapműködést biztosító sütik listája:

Süti neve Szolgáltató / Funkció Süti lejárata  
PHPSESSID kronikaonline.ro
Feladata a munkamenetek állapotának lekérése, a munkamenetek között.
munkamenet saját
cookieControll kronikaonline.ro
Feladata a süti beállítások megjegyzése
365 nap saját
cookieControlPrefs kronikaonline.ro
Feladata a süti beállítások megjegyzése
365 nap saját
_ga google.com 2 év Harmadik fél
_gat google.com 1 nap Harmadik fél
_gid google.com 1 nap Harmadik fél

 

Preferenciális sütik:

A preferenciális sütik használatával olyan információkat tudunk megjegyezni, mint például a cikk alatti Jó hír/Rossz hír-funkció (kronikaonline.ro) használata. Ha nem fogadja el ezeket a sütiket, akkor ezeket a funkciókat nem tudja használni.

Preferenciális sütik listája:

Süti neve Szolgáltató / Funkció Süti lejárata  
newsvote_ kronikaonline.ro
Cikkre való szavazás rögzítése
30 nap saját

 

Hirdetési célú sütik

A hirdetési sütik célja, hogy a weboldalon a látogatók számára releváns hirdetések jelenjenek meg. Ezek a sütik sem alkalmasak a látogató személyének beazonosítására, sütiket hirdetési partnereink állíthatják be. Ezek a cégek felhasználhatják a gyűjtött adatok alapján az Ön érdeklődési profiljának létrehozására és más webhelyek releváns hirdetéseinek megjelenítésére. Ha a beállításoknál anonimizálja ezeket a sütiket, akkor kevésbé releváns hirdetések fognak megjelenni.

Hirdetési célú sütik listája:

Süti neve Szolgáltató Süti lejárata  
__gads google.com 2 év harmadik fél
_fbp facebook.com 3 hónap harmadik fél
ads/ga-audiences google.com munkamenet harmadik fél
DSID google.com 1 nap harmadik fél
fr facebook.com 100 nap harmadik fél
IDE google.com 1 év harmadik fél
pcs/activeview google.com munkamenet harmadik fél
test_cookie google.com 1 nap harmadik fél
tr facebook.com munkamenet  harmadik fél

 

Közösségimédia-sütik

A közösségimédia-sütik célja, a weboldalon használt közösségimédia-szolgáltatások biztosítása a látogató számára. Például, amikor a látogató a weboldalról tartalmat oszt meg a Facebookon, Twitteren, vagy a Bejelentkezem Facebook-fiókkal funkciót használja. A közösségimédia-szolgáltatók a sütiken keresztül adatokat gyűjthetnek arról, hogy a látogató hogyan használja a közösségi média által biztosított szolgáltatásokat, milyen tartalmakat oszt meg, mit lájkol stb.

Közösségimédia-sütik listája:

Süti neve Szolgáltató Süti lejárata  
act facebook.com munkamenet harmadik fél
c_user facebook.com 1 nap harmadik fél
datr facebook.com 1 nap harmadik fél
fr facebook.com 1 nap harmadik fél
locale facebook.com 1 nap harmadik fél
presence facebook.com munkamenet harmadik fél
sb facebook.com 1 nap harmadik fél
spin facebook.com 1 nap harmadik fél
wd facebook.com 1 nap harmadik fél
x-src facebook.com 1 nap harmadik fél
xs facebook.com 1 nap harmadik fél
 urlgen   instagram.com  munkamenet  harmadik fél
 csrftoken   instagram.com  1 év  harmadik fél
 ds_user_id  instagram.com  1 hónap  harmadik fél
 ig_cb  instagram.com   1 nap  harmadik fél
 ig_did   instagram.com  10 év  harmadik fél
 mid  instagram.com  10 év  harmadik fél
 rur  instagram.com  munkamenet  harmadik fél
 sessionid   instagram.com  1 év  harmadik fél
 shbid  instagram.com  7 nap  harmadik fél
 shbts  instagram.com  7 nap  harmadik fél
VISITOR_INFO1_LIVE youtube.com  1 nap harmadik fél
SSID youtube.com  1 nap harmadik fél
SID youtube.com  1 nap harmadik fél
SIDCC youtube.com  1 nap harmadik fél
SAPISID youtube.com  1 nap harmadik fél
PREF youtube.com  1 nap harmadik fél
LOGIN_INFO youtube.com  1 nap harmadik fél
HSID youtube.com  1 nap harmadik fél
GPS youtube.com  1 nap harmadik fél
YSC youtube.com   munkamenet harmadik fél
CONSENT youtube.com  1 nap harmadik fél
APISID youtube.com  1 nap harmadik fél
__Secure-xxx youtube.com  1 nap harmadik fél

 

A Príma Press Kft-vel szerződött partnerek által alkalmazott sütik leírása

A weboldalon más szolgáltatások üzemeltetői is helyezhetnek el sütiket. A partnerek által alkalmazott sütikről a felhasználók a szolgáltatók saját honlapján tájékozódhatnak:

Google Analytics: https://developers.google.com/analytics/devguides/collection/gtagjs/cookie-usage

Google Adwords: https://www.google.com/intl/en/policies/privacy

Google Adsense: https://policies.google.com/privacy?hl=hu

Facebook: https://www.facebook.com/policy/cookies/

Twitter: https://help.twitter.com/en/rules-and-policies/twitter-cookies

 

A Príma Press Kft-vel szerződéses kapcsolatban nem álló, harmadik felek által elhelyezett sütik

A fent leírtakkal ellentétben a Príma Press Kft. szerződéses kapcsolatban nem álló más szolgáltatások üzemeltetői is helyezhetnek el sütiket a weboldalon, a cégünktől függetlenül, saját működésük érdekében. Az ilyen, harmadik felek által használt sütik elhelyezése ill. az azt elhelyezők által esetlegesen folytatott adatkezelések tekintetében a Príma Press Kft. semmilyen felelősségen nem vállal, e téren felelősségüket kizárja.

Hogyan módosíthatók a sütibeállítások?

A korábban eszközölt sütibeállításokat desktopon a láblécében található Sütibeállítások menüre kattintva bármikor megváltoztathatja. Mobilon pedig a menü gombra, majd a Sütibeállítások menüre bökve éri el.

Alapműködést biztosító sütik:

Ezek a sütik biztosítják a weboldal megfelelő működését, megkönnyítik annak használatát. Enélkül a weboldal használata nehézkesen, vagy egyáltalán nem biztosítható. 

A sütik között vannak olyanok, amelyek törlődnek, amint a látogató bezárja a böngészőt (munkamenet sütik), míg másokat a látogató gépe ill. a böngészője mindaddig ment, amíg azok mentési időtartama le nem jár vagy a látogató azokat nem törli (állandó sütik).

Az alapműködést biztosító sütik között találhatók a cikkbe elhelyezett, harmadik fél által nyújtott tartalmak, mint például beágyazott YouTube-videók vagy Facebook-posztok stb. sütijei.

Alapműködést biztosító sütikhez tartoznak a statisztikai célú sütik is. A statisztikai célú sütik a felhasználói élmény javítása érdekében, a weboldal fejlesztéséhez, javításához kapcsolódnak. Lehetővé teszik, hogy a weboldal üzemeltetője azzal kapcsolatosan gyűjtsön adatokat, hogy a felhasználók miként használják az adott oldalt.

Alapműködést biztosító sütik listája: PHPSESSID, cookieControll, cookieControlPrefs, _ga, _gat, _gid, enr_cxense_throrrle.


NEM FOGADOM EL
MINDIG AKTÍV
Preferenciális sütik

A preferenciális sütik használatával olyan információkat tudunk megjegyezni, mint például a cikk alatti Jó hír / Rossz hír funkció használata. Ha nem fogadja el ezeket a sütiket, akkor ezeket a funkciókat nem tudja használni.

A látogatónak lehetősége van a következő beállítások közül választani:

ELFOGADOM – ez esetben minden funkciót tud használni

NEM FOGADOM EL – ebben az esetben bizonyos funkciók nem lesznek aktívak

Preferenciális sütik listája: newsvote_


NEM FOGADOM EL
ELFOGADOM
Hirdetési célú sütik:

A hirdetési sütik célja, hogy a weboldalon a látogatók számára releváns hirdetések jelenjenek meg. Ezek a sütik sem alkalmasak a látogató személyének beazonosítására, sütiket hirdetési partnereink állíthatják be. Ezek a cégek felhasználhatják a gyűjtött adatok alapján az Ön érdeklődési profiljának létrehozására és más webhelyek releváns hirdetéseinek megjelenítésére. Ha anonimizálja ezeket a sütiket, akkor kevésbé releváns hirdetései lesznek.

A látogatónak lehetősége van a következő beállítások közül választani:

NORMÁL – az Ön profilja szerint, személyre szabott hirdetések jelennek meg

ANONIM – a hirdetés az Ön profiljától függetlenül jelenik meg

Hirdetési célú sütik listája: __gads, _fbp, ads/ga-audiences, DSID, fr, IDE, pcs/activeview, test_cookie, tr.


ANONIM
NORMÁL
Közösségimédia-sütik

A közösségimédia-sütik célja, a weboldalon használt közösségimédia-szolgáltatások biztosítása a látogató számára. Például, amikor a látogató a weboldalról tartalmat oszt meg a Facebookon, Twitteren, vagy a Bejelentkezem Facebook-fiókkal funkciót használja. A közösségimédia-szolgáltatók a sütiken keresztül adatokat gyűjthetnek arról, hogy a látogató hogyan használja a közösségi média által biztosított szolgáltatásokat, milyen tartalmakat oszt meg, mit lájkol stb.

A látogatónak lehetősége van a következő beállítások közül választani:

ELFOGADOM – ez esetben minden funkciót tud használni

NEM FOGADOM EL – ebben az esetben a közösségi média funkciói nem lesznek aktívak

Közösségimédia-sütik listája: act, c_user, datr, fr, locale, presence, sb, spin, wd, x-src, xs, urlgen, csrftoken, ds_user_id, ig_cb, ig_did, mid, rur, sessionid, shbid, shbts, VISITOR_INFO1_LIVE, SSID, SID, SIDCC, SAPISID, PREF, LOGIN_INFO, HSID, GPS, YSC, CONSENT, APISID, __Secure-xxx.


NEM FOGADOM EL
ELFOGADOM