Tucatnyi hangoskodó ellenzéki aktivista foglalta el szerdán a román parlament előcsarnokát, miközben az ülésteremben Viorica Dăncilă kormányfő az Európai Unió 2019. január elsején kezdődő román soros elnökségének előkészületeiről számolt be a törvényhozóknak.
Nagyobb hangsúlyt kíván fektetni a foglalkoztatás felpörgetésére a román kormány, amely havi ötszáz eurós támogatást készül nyújtani a munkanélkülieket és szociális segélyből élőket alkalmazó munkáltatóknak.
Nem költő volt, hanem jelenség és evidencia. Vitathatatlan klasszikus, már életében.
Életének 90. évében elhunyt Kányádi Sándor Kossuth-díjas költő, a nemzet művésze - tájékoztatta szerdán az MTI-t a család.
Egy hét alatt csaknem hatezer vizsgálatot végzett Erdélyben a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat (NGYSZ) önkéntes orvoscsoportja májusban – közölte a szervezet szerdán az MTI-vel.
Az RMDSZ elöljárói bíznak abban, hogy az alapfokon nyolc év letöltendő börtönbüntetésre ítélt Kiss Sándor, a szövetség Bihar megyei szervezetének egykori „erős embere” be tudja bizonyítani ártatlanságát a bíróságon.
Több ezren tüntettek kedd este Kolozsváron a kormány ellen, előre hozott választásokat követelve.
„Hátborzongatóan emberszerű sellőtestet sodort partra az óceán! Megrázó felvételek!”, „A pápa támogatja Trumpot!”, „Permetezd körbe a házad ezzel az egyszerű szerrel, és örökre eltűnnek a hangyák!”, „Meghalt Rowan Atkinson, Mr. Bean megformálója!”
Valamivel gyengébben teljesítettek a nyolcadikos diákok a képességfelmérőn tavalyhoz képest, az idei próbavizsga eredményeit figyelembe véve azonban jókorát javítottak. Átlagjegyek tekintetében a Székelyföld nem marad el Közép-Erdélytől.
Az Egyesült Államok kilép az ENSZ Emberi Jogi Tanácsából – jelentette be kedden Washingtonban Nikki Haley amerikai ENSZ-nagykövet, aki szerint a tanács nem méltó a nevére.
Marco Rossi váltja a belga Georges Leekenst a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitányi posztján. Az MLSZ Leekens leváltását azzal magyarázta: a válogatott a „négy felkészülési mérkőzésen nem volt eredményes, és játékban sem mutatott fejlődést”.
A Kolozsvári CFR mellé szegődött Fortuna a labdarúgó-Bajnokok Ligája második selejtezőkörének sorsolásán, de a szezont az első körben kezdő, magyar bajnok Videoton is verhető ellenfél ellen mutatkozik be júliusban.
Egyre gyakoribb jelenség, hogy a gyermeklétszám csökkenése miatt magyar tannyelvű osztályokat, sőt egész tagozatokat kénytelenek megszüntetni az illetékesek. Ez fokozottan jellemző a szórványban, de a tendencia a tömbmagyar vidékeken is megfigyelhető.
Az Európai Bizottság 246 millió eurót fordít az A3-as észak-erdélyi autópálya Aranyosgyéres–Marosugra–Marosvásárhely közötti, 56,5 kilométeres szakaszának megépítésére – közölte kedden Corina Crețu regionális politikáért felelős uniós biztos.
Román-magyar pengeváltást eredményezett az Európa Tanács Strasbourgban rendezett kisebbségügyi konferenciája, amelyen Vincze Lóránt FUEN-elnök és a bukaresti külügyminisztérium államtitkára ellentmondott egymásnak a nemzeti kisebbségek védelme kapcsán.
Andrei Șerban világhírű román rendező három kolozsvári rendezését mutatja be miniévadján a Kolozsvári Állami Magyar Színház a hét második felében – tudatta keddi közleményében az intézmény.
A feje tetejére állította a román belpolitikát az alkotmánybíróság döntése, amely szerint Klaus Johannis államfő köteles eleget tenni az igazságügy-miniszter kezdeményezésének, és le kell váltania a korrupcióellenes főügyészt.
A nemzetpolitika legsikeresebb kezdeményezéseinek nevezte a Kőrösi Csoma Sándor- és a Petőfi Sándor-programot Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes kedden Budapesten.