Csomagba, levélbe rejtve csempészik a telefont és drogot a romániai fogvatartottaknak

Csomagba, levélbe rejtve csempészik a telefont és drogot a romániai fogvatartottaknak

Több mint kétezer mobiltelefont és 150 kábítószergyanús anyagot foglaltak le a romániai börtönökben az év elejétől október végéig – közölte az országos börtönigazgatóság (ANP).

2018. november 25., vasárnap

Brexit: az EU-tagországok vezetői aláírták a megállapodást a brit kiválás feltételeiről

Aláírták a megállapodást a brit EU-tagság megszűnésének feltételrendszeréről, valamint a politikai nyilatkozatot a jövőbeli kapcsolatokról a Brexit után is bennmaradó európai uniós tagországok vezetői vasárnap Brüsszelben.

Brexit: az EU-tagországok vezetői aláírták a megállapodást a brit kiválás feltételeiről
2018. november 25., vasárnap

Harmincezer hívő jelenlétében szentelték fel vasárnap a Nemzet Megváltása bukaresti ortodox katedrálist

Mintegy 30 ezer személy vett részt vasárnap a bukaresti Nemzet Megváltása ortodox katedrális felszentelésén. A több mint kétezer meghívott között volt Viorica Dăncilă miniszterelnök, Valer Dorneanu alkotmánybírósági elnök és több más politikus.

Harmincezer hívő jelenlétében szentelték fel vasárnap a Nemzet Megváltása bukaresti ortodox katedrálist
2018. november 24., szombat

Tűzvédelmi engedélye nincs, büntetése viszont már van a bukaresti ortodox megakatedrálisnak

Nincs tűzvédelmi engedélye a Nemzet Megváltása székesegyháznak, mert az építkezés még nem zárult le teljesen – közölte szombaton a bukaresti katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU), amely ugyanakkor 10 ezer lejre bírságolta az építővállalatot.

Tűzvédelmi engedélye nincs, büntetése viszont már van a bukaresti ortodox megakatedrálisnak
2018. november 24., szombat

Összecsaptak Párizsban a sárga mellényesek közé keveredő szélsőségesek a rendőrökkel

Könnygázzal oszlatták szombaton a francia rendőrök az üzemanyagadó emelése ellen tüntető „sárga mellényesek” közé keveredő szélsőségeseket a párizsi Champs-Elysées sugárúton. Országszerte csaknem 81 ezren vonultak utcákra, a fővárosban 8 ezren.

Összecsaptak Párizsban a sárga mellényesek közé keveredő szélsőségesek a rendőrökkel
2018. november 24., szombat

Betlehemmel látogat a Kaláka együttes tíz erdélyi városba

Szabad-e bejönni ide betlehemmel? című produkciójával lép fel december 7. és 17. között Erdélyben az 50. születésnapját ünneplő Kaláka együttes.

Betlehemmel látogat a Kaláka együttes tíz erdélyi városba
2018. november 24., szombat

Sok az autó, kevés a parkolóház – a kisebb erdélyi városokban nem tartják kifizetődőnek az emeletes létesítményeket

Miközben a nagyobb erdélyi és partiumi városokban egyre-másra épülnek parkolóházak, mélygarázsok, és továbbiak vannak tervben, a Székelyföldön – noha a növekvő gépkocsipark miatt igény lenne rá – az önkormányzatok nem tudnak bevállalni egy ilyen kaliberű beruházást.

Sok az autó, kevés a parkolóház – a kisebb erdélyi városokban nem tartják kifizetődőnek az emeletes létesítményeket
2018. november 24., szombat

Kolozsváron kötnek ki a hét országból érkező fiatal írók

Hét országból több mint harminc meghívott érkezik november 26. és 28. között, negyedik alkalommal megszervezett Kolozsvári Kikötőbe, amelyet az Erdélyi Magyar Írók Ligája szervez: az egyesület ismét elhívja a kincses városba a Kárpát-medence fiatal magyar szerzőit.

Kolozsváron kötnek ki a hét országból érkező fiatal írók
2018. november 24., szombat

Fenntarthatatlan béremelés, siralmas adóbegyűjtés: akár már jövőre recesszióba süllyedhet a román gazdaság

Egyáltalán nem fényesek a román gazdaság kilátásai – vallják egybehangzóan az elemzők, akik között olyan is akad, aki szerint már jövőre recesszióba kerülhet az ország. Ehhez belföldi és nemzetközi tényezők egyaránt hozzájárulhatnak.

Fenntarthatatlan béremelés, siralmas adóbegyűjtés: akár már jövőre recesszióba süllyedhet a román gazdaság
2018. november 24., szombat

Unitáriusok: a többi erdélyi magyar felekezet számára is megalázó üzenet a Mikó-per ítélete

Jogtipró újraállamosításnak, a többi erdélyi magyar felekezet számára is megalázó üzenetnek tartja a Magyar Unitárius Egyház (MUE), hogy a legfelsőbb bíróság elutasította a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium épületének visszaszolgáltatását.

Unitáriusok: a többi erdélyi magyar felekezet számára is megalázó üzenet a Mikó-per ítélete
2018. november 23., péntek

Ki is folytat itt hibrid háborút?

Tudta ön, kedves olvasó, hogy amennyiben szimpatizál a Sepsi OSK, illetve az FK Csíkszereda labdarúgó-csapatával, akkor a Románia ellen zajló titkos magyar hibrid háborút támogatja, amelynek a hátterében Oroszország is ott ólálkodik?

Ki is folytat itt  hibrid háborút?
Ki is folytat itt  hibrid háborút?
2018. november 23., péntek

Ki is folytat itt hibrid háborút?

2018. november 23., péntek

Az idei második költségvetés-kiigazítást fogadta el a kormány – marad a 3%-os államháztartási hiánycél

Az idei második költségvetés-kiigazítást fogadta el a román kormány, amely továbbra is vállalja, hogy 3 százalék alatt marad az államháztartási hiány.

Az idei második költségvetés-kiigazítást fogadta el a kormány – marad a 3%-os államháztartási hiánycél
2018. november 23., péntek

Nem vesz részt a Nemzet Megváltása katedrális szentelésén Klaus Johannis – az elnököt Brüsszelbe szólítja a kötelesség

Nem lesz jelen Klaus Johannis államfő a Nemzet Megváltása székesegyház vasárnapi felszentelésén.

Nem vesz részt a Nemzet Megváltása katedrális szentelésén Klaus Johannis – az elnököt Brüsszelbe szólítja a kötelesség
2018. november 23., péntek

Januárra tolódott a minimálbér-emelés – Eugen Teodorovici szerint még szükség van „néhány véleményezésre”

Vélhetően csak január elsejétől nő a minimálbér – nyilatkozta pénteken Eugen Teodorovici pénzügyminiszter.

Januárra tolódott a minimálbér-emelés – Eugen Teodorovici szerint még szükség van „néhány véleményezésre”
2018. november 23., péntek

A terrorváddal elítélt kézdivásárhelyi fiatalok szabadon engedését kérik az elnöktől romániai magyar parlamenti képviselők

Romániai magyar parlamenti képviselők levélben fordultak Klaus Johannis elnökhöz, hogy tegyen lépéseket a „székely terrorperben” szerintük ártatlanul elítélt kézdivásárhelyi fiatalok ügyének megnyugtató rendezése érdekében.

A terrorváddal elítélt kézdivásárhelyi fiatalok szabadon engedését kérik az elnöktől romániai magyar parlamenti képviselők
2018. november 23., péntek

Ázsiai invázió vár Romániára? – elsősorban a gazdaságilag fejlett térségek, Kolozsvár és Temesvár népszerű a bevándorlók körében

Az illegális migránsok áradata egyelőre nem fenyegeti Romániát, a törvényesen bevándorlók száma viszont folyamatosan emelkedik. A Moldovai Köztársaságból, Törökországból, Izraelből és Vietnamból érkezett a legtöbb, tartózkodási engedéllyel rendelkező migráns az országba.

Ázsiai invázió vár Romániára? – elsősorban a gazdaságilag fejlett térségek, Kolozsvár és Temesvár népszerű a bevándorlók körében
2018. november 23., péntek

Pert nyert Dragnea a legfelsőbb bírósággal szemben – az ítélőtábla megsemmisítette a bírói tanácsokra vonatkozó határozatot

Semmissé nyilvánította a bukaresti ítélőtábla a legfelsőbb bíróság vezetőségének november 8-i határozatát, amelynek alapján kisorsolták az új öttagú bírói tanácsokat. A döntés a határozat alkalmazásának felfüggesztéséről is rendelkezik.

Pert nyert Dragnea a legfelsőbb bírósággal szemben – az ítélőtábla megsemmisítette a bírói tanácsokra vonatkozó határozatot
2018. november 23., péntek

Afganisztánt is megjárta a Gyulafehérváron áramütésben elhunyt román katona

Tizenegy éve szolgált a román hadseregben és afganisztáni küldetésen is részt vett az a katona, aki áramütés miatt életét vesztette pénteken Gyulafehérváron.

Afganisztánt is megjárta a Gyulafehérváron áramütésben elhunyt román katona