Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt
Pásztor Noémi, az olimpiai hatodik magyar női kézilabda-válogatott beállója szerint biztató, hogy új klubja, a Bajnokok Ligája csoportkörös román bajnoki címvédő Bukaresti CSM nem egy-, hanem kétéves szerződést kötött vele.
2024. augusztus 18., 20:032024. augusztus 18., 20:03
2024. augusztus 18., 20:342024. augusztus 18., 20:34
A 25 esztendős játékos az M1 aktuális csatornának elmondta, hogy az elmúlt pár hétben sok minden történt vele, hiszen a nyári szünetben Mosonmagyaróvárról a francia Nantes csapatához igazolt, amely a bajnokságban és az Európa-ligában is bronzérmes volt, azonban július 31-én csődöt jelentett, ezért a következő idényben csak a másodosztályban indulhat.
„Egyértelmű volt, hogy másik opció után kell nézni. Szerencsésen alakult, hogy ilyen gyorsan tudtunk csapatot találni” – jegyezte meg, majd hozzátette, hogy az olimpia alatt nem foglalkozott ezekkel a dolgokkal, de bízott benne, hogy valaki talán leigazolja.
Ezen kívül nagyon várja már a BL-szereplést, hiszen mindenki azért hajt, hogy a legmagasabb szinten játszhasson.
A párizsi olimpiával kapcsolatban kijelentette, hogy nagyon jó élmény volt, nagyon jó csapattal utaztak ki, átélni is fantasztikus volt a játékokat.
A Bajnokok Ligája-csoportkörös Bukaresti CSM csütörtökön játssza első tétmérkőzését a következő szezonban: a román Szuperkupa négyes döntőjében a Brăilai Dunărea lesz az ellenfele.
Pásztor Noémi olimpikon kézilabdázó a román bajnoki címvédő Bukaresti CSM csapatához igazol a Gazeta Sporturilor című portál szombati beszámolója szerint.
Középszerű költségvetéssel, fizetésekkel brillírozik a román focibajnokságban az idény eddigi meglepetéscsapata, a Szuperligát veretlenül vezető Kolozsvári U.
Góllal járult hozzá Szoboszlai Dominik kedden este a Liverpool győzelméhez az angol csapat első Bajnokok Ligája-mérkőzésén az új idényben, ráadásul az ősi BL-rivális Milan otthonában.
Egy héttel ezelőtt jelentette be az UTA labdarúgócsapata, hogy leszerződtette Zsóri Dánielt, a Puskás-díj 2019-es győztesét. A 23 éves csatár tulajdonképpen hazatért Aradra, hiszen a Körös-közben fekvő Simonyifalván él a családja.
Egyáltalán nem elhanyagolható pénzösszegek mozogtak a román labdarúgó-bajnokság klubcsapatainak háza táján a Szuperliga minap lezárult átigazolási időszakában, mely során az erdélyi együttesek is „kitettek magukért”.
Hatalmas sikert könyvelhetett el a Nagyváradi VSK a férfi vízilabda Bajnokok Ligája selejtezőjében: a torna vasárnapi zárónapján legyőzte az olasz Bresciát, megnyerte csoportját, ezzel 11 év elteltével feljutott a legrangosabb klubtorna főtáblájára.
Oscar Piastri, a McLaren ausztrál versenyzője nyerte a vasárnapi Forma–1-es Azeri Nagydíjat Bakuban, ahol az idei szezon eddigi legizgalmasabb viadalát láthatták a szurkolók.
Sallai Roland a török élvonalbeli Galatasaray labdarúgócsapatánál folytatja pályafutását.
A világ minden tájáról érkező élvonalbeli játékosok küzdenek a címért az INTARO Trophy nemzetközi férfi tenisztorna első kiadásán.
A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott Bosznia-Hercegovinával a Puskás Arénában kedden, a Nemzetek Ligája A divíziójának második fordulós mérkőzésén.
Az Aradi UTA labdarúgócsapata leigazolta Zsóri Dánielt, aki 2019-ben elnyerte a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség Puskás-díját.
szóljon hozzá!