Zavaros, homályos, rengeteg kérdést vet fel a kormánynak az altalajvizek kitermeléséről szóló törvénytervezete, mondták a Krónikának az illetékesek. A közvita véget ért, a szakma megfogalmazta észrevételeit, most a végső jogszabályjavaslatra várnak.
Letette az esküt kedden a Tudose-kormány két minisztere, miután az államfő jóváhagyta a kinevezésüket. A védelmi tárca élére Mihai Fifor eddigi gazdasági miniszter került, akinek helyét Gheorghe Simon Máramaros megyei képviselő vette át.
Folytatta a Nemzeti Liberális Párt (PNL) a magyarellenes támadásokat annak apropóján, hogy csütörtökön kiderült: az RMDSZ meghosszabbította a parlamenti együttműködésről szóló megállapodást a kormánypártokkal.
A mezőgazdasági minisztérium, a belügyi tárca, az Államelnöki Hivatal, a titkosszolgálatok és a parlament két háza is azon intézmények között szerepel, amelyek a tervezettnél több pénzt költhetnek az év hátralevő részében.
Folytatja a parlamenti együttműködést az RMDSZ a kormánypártokkal – derült ki csütörtökön. Eközben az ellenzéki PNL soviniszta nyilatkozatban rohant ki a magyar közösség követeléseinek teljesítése ellen.
Mihai Tudose román miniszterelnök szerint hiba lenne felnagyítani a marosvásárhelyi Római Katolikus Gimnázium körüli problémákat, meggyőződése szerint Magyarország nem fogja emiatt elrontani kétoldalú kapcsolatait Romániával.
A Tudose-kormány arról biztosította a hivatásos fuvarozókat, hogy amennyiben drágul az üzemanyag, megtérítik nekik az extra jövedéki adót, de arról is biztosították a szállító cégeket, hogy nem drágul a benzin és a gázolaj.
Távozik tisztségéből Adrian Ţuţuianu védelmi miniszter, miután a tárca kedden arról adott tájékoztatást, hogy forráshiány miatt csak részletekben tudják folyósítani a hadsereg alkalmazottainak bérét.
Ahányszor kormányon volt, a Szociáldemokrata Párt (PSD) mindig jólétet és szilárd gazdaságot biztosított az országban – jelentette ki Mihai Tudose miniszterelnök hétfőn a parlament plénuma előtt.
Nem ért egyet Kelemen Hunor RMDSZ-elnök az adótörvénykönyv tervezett módosításaival – azok szerinte az ország hitelvesztéséhez vezethetnek.
Annyira nyeregben érzi magát a kormány fő erejét adó Szociáldemokrata Párt, hogy ismét kész farkasszemet nézni legfőbb ellenfelével: az utcára vonuló tüntetők tömegével.
„A fogyasztási sokk” elkerülésére hivatkozva végül két ütemben emeli meg a Tudose-kormány az üzemanyagok jövedéki adóját. Az első emelés szeptember 15-én lesz, amikor az üzemanyagok literenkénti ára 0,16 banival nő, október elsejétől pedig ugyanennyivel drágítanak.
Tüntetésre hívja a nyugdíj- és befektetési alapokhoz hozzájárulók egyesülete (PFP) a lakosságot szeptember 3-án, mert úgy vélik, a kormány el akarja venni a pénzt a kötelező magánnyugdíjalapból.
Mihai Tudose kormányfő szerint sokkal jobb a hozama az állami nyugdíjrendszernek, ezért kellene csökkenteni a magánnyugdíj-hozzájárulás mértékét.
Rövidesen megtárgyalják a kormánykoalíción belül Viorel Ilie, a parlamenttel való kapcsolattartással megbízott miniszter ügyét, aki ellen bűnvádi eljárás elindítását kérte az Országos Korrupcióellenes Ügyészség.
Tiltakozó akciókkal fenyegetőzik a Tanügyi Szabad Szakszervezetek Szövetsége (FSLI), ha a kormány nem oldja meg a közoktatásban dolgozók gondjait.
Az igazságügyi miniszter azt követően küldi majd el az érdekelteknek az igazságügy működését szabályozó törvények módosításait tartalmazó tervezetet, hogy mindegyik szakmai szervezet és a civil társadalom kifejti ezzel kapcsolatos álláspontját.
A román kormány fő erejét adó szociáldemokraták elnöke, Liviu Dragnea ellenzi az államelnök kizárását az ügyészségi vezetők kinevezési eljárásából.