Elfogadta a kormány azt a kormányhatározatot, amellyel a Vasutaspark átkerül a kolozsvári önkormányzat tulajdonába – közölte Csoma Botond parlamenti képviselő, az RMDSZ Kolozs megyei szervezetének elnöke.
Egyre lelkesebb, aktívabb diákgenerációk jelentkeznek a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem fotóművészet, filmművészet, média szakára – értékelt Pethő Ágnes tanszékvezető a Krónikának. A sokszínű képzésre Magyarországról is jelentkeznek fiatalok.
Egy hónapos késéssel, az ígéretek szerint pénteken, június 30-án végre megnyitják a forgalom előtt Kolozsváron, a Széchenyi-tér közelében található Árpád (Traian) hidat. Emil Boc polgármester szerint a környéken teljesen átszerveznék a forgalmat.
Július derekán, változatlan versenykiírás szerint rajtol el a labdarúgó-Liga 1 2017–2018-as szezonja.
Oláh Emese alpolgármester ígérete szerint jövő héten Kolozsvár újabb bejárataihoz kikerülhetnek a háromnyelvű helységnévtáblák. Az útügy már egy hete elküldte a szükséges engedélyt.
Az őrültség és a normalitás közötti árnyalatokat helyezi előtérbe a Kolozsvári Állami Magyar Színház idei évadának utolsó, szerdai bemutatója. Tenessee Willams A vágy villamosa című darabját az amerikai Tom Dugdale rendezte.
Rövid- és dokumentumfilmek kerültek a középpontba Kolozsváron, az első alkalommal szervezett Kulturális Ifjúsági Filmnapon.
Négy nagy múltú labdarúgó-együttes tette meg az első lépést az élvonal felé vezető úton, mivel megnyerték a hétvégén zárult osztályozókat, és feljutottak a Liga 3-ba.
A nagyközönség is bepillantást nyerhetett a Sapientia fotóművészet, filmművészet, média szakának pénteki, First Cut 2017 című évzáró bemutatóján keresztül abba, hogy milyen sokszínű képzés zajlik a kolozsvári szakon.
Csoma Botond, az RMDSZ Kolozs megyei parlamenti képviselője szerint a román vasgárdista mozgalom értékeit képviselő Ioan Vasile Ţenének nem lenne szabad betöltenie Kolozsvár kulturális főosztályának vezetői tisztségét.
Világszínvonalú programkínálattal ünnepli meg ötödik kiadását a június 26. és július 2. között zajló kolozsvári Jazz in the Park fesztivál, melynek színpadain mintegy 100 előadó muzsikál majd 15 országból.
Színes programokon, filmvetítéseken, valamint szakmai beszélgetéseken vehetnek részt a Kulturális Ifjúsági Filmnapra látogatók. A rendezvényt első alkalommal, a kincses városbeli Dacia moziban szervezik szombaton.
Infrastrukturális és technológiai beruházásokról egyeztetett Emil Boc, Kolozsvár polgármestere a Kínában tett látogatásán.
Már június közepén, tavalyhoz képest három hónappal korábban elérte az évi egymillió főt számláló utasforgalmat a kolozsvári nemzetközi repülőtér.
Kolozsváron és Marosvásárhelyen vendégszerepel a Demény Péter verseiből szerkesztett Lélekcsönd című esttel Salat Lehel színész és Márkos Albert csellóművész.
Az EU-tábort idén már egyfajta „edzőtáborként” szervezi meg a Miért, amelynek új elnöke más változásokat is tervez.
Hamarosan befejeződik Kolozsvár Főterének felújítása, a napokban ugyanis nekiláttak az északi oldal átalakításának, ahol külön sávot fognak kapni a tömegközlekedési járművek.
Befejeződött a kolozsváriak ünneplése: a Román Kupát követő bajnoki cím elhódításának „mámorából” helyrerázódva már a következő szezont készítik elő az U-BT élvonalbeli férfi kosárlabdacsapatánál.