A romániai magyarok 80 százaléka korábban Klaus Iohannisra szavazott, de mára jelentősen csökkent a közösség bizalma az államfőben – jelentette ki hétfő este Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke.
Az állami protokollingatlanokat kezelő hatóság (RA-APPS) el akarja kenni a gyanú szerint Klaus Iohannis államfő számára 7 és 9 millió euró közötti összegből felújított bukaresti luxusvilla ügyét – állítja a Recorder oknyomozó portál.
Nem az állami költségvetésből finanszírozzák annak a bukaretsi villának a felújítását, amelyet a gyanú szerint Klaus Iohannis államfő számára készítenek elő a mandátuma lejárta utáni időszakra – jelentette ki Marcel Ciolacu miniszterelnök.
Tüntetést szervezett „a közpénz herdálása ellen” kedd este a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) a bukaresti Aviatorilor sugárút 86 szám alatt álló épület előtt.
Mintegy kilencmillió euróból alakít át egy bukaresti villát – a Nemzeti Liberális Párt korábbi székházát – egyéni rezidenciává az állami vagyonalap (RA-APPS), amely titokban 7 és 9 millió euró közötti összeget fektet be – derül ki egy tényfeltáró cikkből.
Klaus Iohannis román államfő közösségi oldalán köszöntötte Sulyok Tamást köztársasági elnökké választása alkalmából hétfőn.
Fontos, hogy Európa a nehézségek ellenére is egységes maradjon, és továbbra is segítséget nyújtson Ukrajnának – üzente Klaus Iohannis államfő pénteken.
Az Egyesült Államok támogatja, hogy Mark Rutte leköszönő holland kormányfő váltsa Jens Stoltenberget a NATO főtitkári tisztségében – közölte csütörtökön John Kirby, a Fehér Ház nemzetbiztonsági koordinátora.
Románia arról értesítette az Észak-atlanti Szerződés Szervezete (NATO) tagállamait, hogy jelölni kívánja Klaus Iohannis államfőt a főtitkári tisztségre – értesült csütörtökön a Bloomberg.
Miközben megfelelési kényszertől hajtva buzgón visszhangozza az Európai Unió konszenzusos döntéshozatali mechanizmusának felszámolását sürgető nyilatkozatokat, Románia gyakorlatilag a saját érdekei ellen lép fel az EU-ban.
Magyar nyelven üdvözölte az Európai Parlamentben felszólaló román államelnököt az uniós törvényhozás szerdai strasbourgi ülésén Vincze Loránt RMDSZ-es EP-képviselő.
Az Európai Uniónak hatékonyabbá kell tennie döntéshozatali képességét, és Románia teljes mértékben elkötelezett e feladat mellett – jelentette ki Klaus Iohannis román államfő szerdán az Európai Parlament strasbourgi plenáris ülésén tartott beszédében.
Még az első húsz jelölt között sincs ott Klaus Iohannis idén leköszönő román államfő neve a vezető európai uniós tisztségekre esélyes politikusok listáján – derül ki az Euobserver háttérelemzéséből.
Az ukrán mezőgazdasági termékek tranzitjára létrehozott szolidaritási folyosók nem érintik a román mezőgazdaságot, az országon csak áthaladó termékek nem befolyásolják a hazai piacot – jelentette ki csütörtökön Klaus Iohannis államfő.
Az államfői tisztség nem a zöld asztalnál dől el, a választók akaratán múlik, hogy ki és mikor kerül ebbe a pozícióba – jelentette ki csütörtökön Brüsszelben Klaus Iohannis.
Marcel Ciolacu román miniszterelnök nem felejti el Klaus Iohannis államfőnek, hogy négy évvel ezelőtt azzal vádolta: kiárusítja Erdélyt a magyaroknak.
Románia kiállt és ki fog állni Ukrajna mellett – jelentette ki kedden, a nagykövetekkel tartott éves találkozóján Klaus Iohannis államfő.
Aláírta hétfőn Klaus Iohannis államfő azt a rendeletet, amellyel felmenti tisztségéből a Kolozs megyei törvényszék nyugállományba helyezését kérő bíráját, Cristi Danileţet.