A jelek szerint az Egyesült Államok és Románia közötti, sokat emlegetett stratégiai partnerség ellenére Washington mégsem áll ki mindenben teljes mellszélességgel legfőbb balkáni szövetségese mellett
Több más európai politikus társaságában Bukarestbe utazik szerdán Orbán Viktor magyar miniszterelnök.
Klaus Iohannis szombaton üzenetet fogalmazott meg a nyugati kereszténység húsvéti ünnepe alkalmából.
A parlament plénuma kedden tudomásul vette Klaus Iohannis levelét, amelyben az államfő arról tájékoztatja a törvényhozó testületet, hogy a NATO Reagáló Erők szükség esetén 2024-ben beléphetnek Romániába.
A NATO főtitkári tisztségére frissen bejelentkezett Klaus Iohannis román államfő ígéretei ellenére Románia nem hogy a bruttó hazai terméke 2,5 százalékát nem költötte védelmi kiadásokra tavaly, de a szint még a kötelező 2 százalékot sem érte el.
Megtörténhet, hogy újabb ország áll be a NATO főtitkári tisztségére pályázó román államfő, Klaus Iohannis mögé: a szlovén miniszterelnök nem zárta ki, hogy országa inkább Iohannist támogassa.
Klaus Iohannis államfő az Európai Tanács csütörtöki ülése előtt kijelentette, hogy a NATO jövőjével kapcsolatos elképzelése némileg eltér a katonai szövetség főtitkári tisztségére szintén pályázó Mark Ruttéétól.
Klaus Iohannis államfő az Európai Tanács csütörtöki ülése előtt bejelentette, hogy szorgalmazni fogja Ukrajna mielőbbi katonai támogatását.
Hamarosan megérkezhetnek Romániába az első ukrán pilóták, akiknek az Ukrajnának átadandó nyugati F-16-os vadászgépek irányítására képeznek majd ki.
Nem kívánta kommentálni pénteken Mircea Geoană Klaus Iohannis államfő bejelentését, amely szerint megpályázza a NATO főtitkári tisztségét.
Minél erősebb az RMDSZ képviselete a romániai politikában, annál jobban lehet támaszkodni a pártra a kétoldalú kapcsolatok továbbfejlesztésében – jelentette ki Szijjártó Péter magyar külgazdasági és külügyminiszter pénteken Sepsiszentgyörgyön.
Klaus Iohannis államfő pénteken, a magyarok nemzeti ünnepe alkalmából küldött üzenetében hangsúlyozta, hogy a magyar kisebbség hozzájárul „a modern, sikeres és befogadó román társadalom megszilárdításához”.
Vajon megtörténhet, hogy Klaus Iohannis a NATO főtitkára lesz, ráadásul magyar támogatással? Jelen állás szerint akár még ez is bekövetkezhet, bár a valószínűsége azért nem nevezhető egetverőnek.
Klaus Iohannis román elnök nem lenne alkalmas NATO-főtitkárnak – jelentette ki a Krónikának Pászkán Zsolt, a Magyar Külügyi Intézet elemzője. A Románia-szakértő szerint Iohannisnak a tisztség megpályázásáról tett bejelentése hatalmi játszma része lehet.
Tízpontos tervet vázolt fel Klaus Iohannis román államfő a NATO jövőjével kapcsolatosan, miután kedden hivatalosan is bejelentette, hogy harcba száll a katonai szövetség főtitkári tisztségéért.
Több mint két héttel az erről napvilágot látott sajtóinformációkat követően Klaus Iohannis államfő megerősítette, hogy megpályázza az Észak-atlanti Szerződés Szervezete (NATO) főtitkári tisztségét.
Klaus Iohannis államfő azt mondja: nem kérte, hogy az elnöki mandátuma után utaljanak ki számára egy protokoll-lakást, és nem is ajánlottak fel neki egyet.
Az Európai Néppárt (EPP) bukaresti kongresszusán tartott csütörtöki beszédében Klaus Iohannis kijelentette, hogy szerinte az Európában egyre jobban terjedő revizionista-nacionalista tendenciák jelentik a legnagyobb kihívást az EU számára.