Romániában még sok a tennivaló, és a fel kell gyorsítani a sokáig halogatott változásokat – jelentette ki Klaus Iohannis államfő pénteken, a román nemzeti ünnep alkalmából adott fogadáson.
Klaus Iohannis államfő december 2-4. között részt vesz az ENSZ 28-ik éghajlatváltozási konferenciáján (COP28) Dubajban, az Egyesült Arab Emírségekben – közölte kedden a bukaresti államelnöki hivatal.
Románia támogatja az afrikai államokat abban, hogy fejlesszék a biztonságukat garantáló képességeiket – jelentette ki csütörtökön a szenegáli kollégájával közösen tartott sajtótájékoztatóján Klaus Iohannis.
A négy afrikai országban tett látogatásai révén Románia „felkerült az afrikai radarra”, ami „természetesen némi költséggel is jár” – így kommentálta Klaus Iohannis államfő a sok vitát kiváltott, tíznapos turnét.
Sajátos módon köszöntek el Tanzániában a látogatását ott befejező Klaus Iohannis román elnöktől és feleségétől, Carmen Iohannistól: „megúsztatták” a képmásaikat.
A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) meghívta Marcel Ciolacut november 27-ére a képviselőházba A kormányfő órája elnevezésű vitára. Az ellenzéki párt az elnöki hivatal költségvetésével kapcsolatban vár magyarázatot a miniszterelnöktől.
Tanzániai állami látogatással folytatja pénteken afrikai körútját Klaus Iohannis. Az államfőt tanzániai hivatali kollégája, Samia Suluhu Hassan fogadjt Dar es Salaam-i hivatalában.
Ha az ország számára konkrét gazdasági vagy politikai hasznot nem is biztos, hogy hoz Klaus Iohannis államfő afrikai körútja, legalább egy cég mégis profitálhat belőle.
A Kenyában állami látogatáson tartózkodó román államfő szerdán a Nairobi Nemzeti Parkban tett látogatása során találkozott Alfred Nganga Mutua kenyai természetvédelmi miniszterrel és Erustus Kangával, a Kenya Wildlife Service főigazgatójával.
Megkezdte afrikai látogatását kedden Klaus Iohannis román államfő, akit elsőként kenyai hivatali kollégája, William Ruto fogadta a nairobi elnöki rezidencián.
Egy évvel második ötéves mandátumának lejárta előtt afrikai körútra indul Klaus Iohannis államfő – fölmerül azonban a kérdés, hogy a meglehetősen borsos árú utazgatásnak lesz-e valamilyen konkrét politikai vagy gazdasági hozadéka Románia számára.
A Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) képviselője, Claudiu Năsui szerdán bejelentette, hogy bepereli az elnöki hivatalt, mivel „megtagadta” a 2010 és 2023 közötti államfők utazásaival kapcsolatos közérdekű információk közzétételét.
Messze a legjobb változat, hogy Románia Bulgáriával együtt csatlakozzon a schengeni övezethez – jelentette ki Klaus Iohannis szerdán Brüsszelben, az Alexander de Croo belga miniszterelnökkel közösen tartott sajtótájékoztatón.
Ha már a NATO-főtitkári tisztség elúszni látszik, az Európai Unió külügyi főbiztosi székére pályázna Klaus Iohannis román államfő, de erre sincs sok esélye – derült ki brüsszeli forrásokból.
Az Ukrajnának nyújtott támogatás és az országra irányuló figyelem szükségességét fogja hangsúlyozni Klaus Iohannis államfő az uniós állam- és kormányfők csütörtöki brüsszeli ülésén.
Kihirdette csütörtökön Klaus Iohannis államfő a Románia hosszú távú pénzügyi fenntarthatóságát szolgáló intézkedésekről szóló törvényt – közölte a bukaresti elnöki hivatal.
A fekete-tengeri térség stabilitásának pilléreként Románia a továbbiakban is hozzá fog járulni a regionális és euroatlanti biztonság javításához – jelentette ki Klaus Iohannis államfő.
Románia számol az ukrajnai románok elvesztésével, mivel inkább Moldovát bekebelezve tenne szert regionális hatalmi státusra, ebbe a koncepcióba pedig az ukrajnai román közösség nem fér bele – jelentette ki a Krónikának Barabás T. János.