Iohannis a mandátuma végén: „bocsánatot kérek, tudom, hogy hibáztam”

•  Fotó: presidency.ro

Fotó: presidency.ro

Klaus Iohannis államfő az elnökválasztás eredménye miatt kirobbant politikai válság kezdete óta először mondott beszédet, szombaton a Cotroceni-palotában összegezte mandátumát a december elseje alkalmából rendezett fogadáson.

Krónika

2024. november 30., 19:502024. november 30., 19:50

2024. november 30., 19:542024. november 30., 19:54

„Kedves románok, tudom, hogy hibáztam és néhányan csalódtak bennem. Bocsánatukat kérem” – mondta Iohannis, akinek december 21-én ér véget ér a Cotroceni palotában töltött tíz éve.

Beszédének fontos részét képezték a parlamenti választásokkal és az elnökválasztás második fordulójával kapcsolatos megjegyzései.

„Az idei ünnep különleges jelentőséggel bír számomra, mert ez az utolsó alkalom, hogy Románia elnökeként nemzeti ünnepünkön szólok önökhöz. Tíz évig volt szerencsém önöket képviselni. Minden fenntartás nélkül állíthatom, hogy a román nép erős és mélyen ragaszkodik a demokratikus értékekhez, és meggyőződésem, hogy továbbra is meg fogja védeni ezeket az értékeket” – idézte a hotnews.ro hírportál Iohannist.

Az elnök úgy fogalmazott, „egyesek alig akarnak emlékezni a demokráciát fenyegető veszélyekre”.

A hivatali ideje alatt bekövetkezett nagy válságokat idézte fel, azzal érvelve, hogy Románia jól átvészelte azokat, és megerősödve került ki belőlük: megemlítette a koronavírus-járványt, beleértve a gazdasági és társadalmi következményeket, az Oroszország által Ukrajna ellen vívott háború által generált biztonsági kockázatokat. Kitért az Európai Unión belül végzett munkájára is, fő eredményként említve, hogy Románia stabil országgá vált az EU-n belül, valamint azt, hogy a Moldovai Köztársaság fontos lépéseket tett az integráció felé.

„Elnézést kérek, hogy olyan döntéseket hoztam, amelyek nem tetszettek önöknek. Az idő kerekét nem lehet visszaforgatni" – fogalmazott.

„Egzisztenciális döntés előtt állunk” – mondta a jelenlegi választásokkal kapcsolatban.

„Választanunk kell egyrészt a demokrácia és azok az alapvető értékek között, amelyek modern európai nemzetként vezéreltek minket, másrészt az elszigetelődés, a szélsőséges miszticizmus és a nyugati pluralizmus gyűlölete között” – mondta. Arról is beszélt, hogy „a hamis békítő diskurzus Európa-ellenes víziót takar” és arra biztatta a lakosságot, mindenki menjen el szavazni.

korábban írtuk

Klaus Iohannis összehívta a védelmi tanácsot Georgescu gyanús, a TikTok segítségével elért győzelme miatt
Klaus Iohannis összehívta a védelmi tanácsot Georgescu gyanús, a TikTok segítségével elért győzelme miatt

Klaus Iohannis elnök összehívta a Legfelsőbb Védelmi Tanács (CSAT) ülését, amelyre csütörtökön 14.00 órai kezdettel kerül sor a Cotroceni-palotában – tájékoztatott az elnöki hivatal.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. június 16., hétfő

Kelemen Hunor emelné az áfát és megnyirbálná az „extravagáns” bérjuttatásokat

Az eddig terítékre került megszorítások közül az RMDSZ elnöke két százalékponttal megemelné az áfát, ugyanakkor bővítené azoknak a körét, akik egészségbiztosítási hozzájárulásra kötelesek.

Kelemen Hunor emelné az áfát és megnyirbálná az „extravagáns” bérjuttatásokat
2025. június 16., hétfő

A nők elleni erőszak terén Románia „vezető” helyen áll az EU-tagországok között

Európai uniós viszonylatban Romániában az egyik legmagasabb a nők elleni párkapcsolati erőszak előfordulási aránya – hívta fel a figyelmet hétfőn az Eurostat adataira hivatkozva a Friedrich Ebert Alapítvány romániai irodája.

A nők elleni erőszak terén Románia „vezető” helyen áll az EU-tagországok között
2025. június 16., hétfő

Mintegy 200 román állampolgár kérte evakuálását Izraelből és Iránból

Mintegy 200 román állampolgár kérte az evakuálását Izraelből és Iránból a közel-keleti válsághelyzet miatt – közölte hétfőn a külügyminisztérium európai, közel-keleti és afrikai ügyekkel megbízott államtitkára.

Mintegy 200 román állampolgár kérte evakuálását Izraelből és Iránból
2025. június 16., hétfő

Feljelentik Ciolacut és Grindeanut a Nordis ingatlanpanamájának károsultjai

A Nordis-ingatlanpanama károsultjai hétfőn bejelentették, hogy büntetőfeljelentést tesznek Marcel Ciolacu volt miniszterelnök, Sorin Grindeanu, a PSD ügyvivő elnöke, Alfred Simonis és Laura Vicol, a képviselőház jogi bizottságának volt elnöke ellen.

Feljelentik Ciolacut és Grindeanut a Nordis ingatlanpanamájának károsultjai
2025. június 16., hétfő

Vasile Blaga: balekok vagyunk, ha ismét elfogadjuk a PSD által javasolt rotációs miniszterelnökcserét

Ellenzi Vasile Blaga, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) szenátora a Szociáldemokrata Párt (PSD) által javasolt rotációs megoldást a miniszterelnöki tisztség betöltésére.

Vasile Blaga: balekok vagyunk, ha ismét elfogadjuk a PSD által javasolt rotációs miniszterelnökcserét
2025. június 16., hétfő

Daganatot találtak Ion Iliescu tüdejében

Tüdőrákja van Ion Iliescu volt államfőnek – közölte hétfőn a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) dr. Agrippa Ionescuról elnevezett kórháza.

Daganatot találtak Ion Iliescu tüdejében
Daganatot találtak Ion Iliescu tüdejében
2025. június 16., hétfő

Daganatot találtak Ion Iliescu tüdejében

2025. június 16., hétfő

Bosszantja a PNL-t és az USR-t, hogy Nicușor Dan halogatja a kormányfő kinevezését

Bosszantja a Nemzeti Liberális Párt (PNL) és a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) illetékeseit, hogy Nicușor Dan államfő halogatja a miniszterelnök-jelölt megnevezését.

Bosszantja a PNL-t és az USR-t, hogy Nicușor Dan halogatja a kormányfő kinevezését
2025. június 15., vasárnap

Izraelben, Iránban, Jordániában is rekedtek román állampolgárok, Betlehemben zarándokcsoportok

A román külügyminisztérium folyamatos kapcsolatban áll az Izraelben és Iránban tartózkodó román állampolgárokkal, beleértve a betlehemi zarándokokat is. A tárca szóvivője közölte, prioritás a biztonságuk.

Izraelben, Iránban, Jordániában is rekedtek román állampolgárok, Betlehemben zarándokcsoportok
2025. június 15., vasárnap

Aggódik a román külügy a közel-keleti helyzet eszkalálódása miatt

Aggodalmának adott hangot vasárnap a román külügyminisztérium a közel-keleti helyzet eszkalálódása miatt.

Aggódik a román külügy a közel-keleti helyzet eszkalálódása miatt
2025. június 15., vasárnap

Medve támadt egy erdészre, az áldozat súlyos állapotban van

Súlyosan megsérült egy erdész az Argeș megyei Stănești település térségében vasárnap reggel, miután medve támadt rá – közölte a News.ro hírportál.

Medve támadt egy erdészre, az áldozat súlyos állapotban van