A fekete-tenger térség biztonsági helyzetének „aggasztó alakulásáról” és az ukrajnai román kisebbség problémáiról egyeztetett kedden Klaus Iohannis államfő Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel.
Romániának az összes lehetséges forgatókönyvre fel kell készülnie – jelentette ki szerdán az orosz-ukrán válság kapcsán Klaus Iohannis, aki szerint Románia kész további NATO-csapatokat befogadni területére.
Klaus Iohannis államfő és a román is kormány is üdvözli, hogy a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) tanácsa kedden úgy döntött, megkezdi a csatlakozási tárgyalásokat Romániával.
Arra szólította hétfőn, a román fejedelemségek egyesülésének évfordulóján Románia lakóit az államfő, hogy kitartóan tevékenykedjenek az ország európai és demokratikus útjának megszilárdításán.
Összehívta Klaus Iohannis államfő szerdára a Legfelsőbb Védelmi Tanácsot (CSAT) – közölte az Elnöki Hivatal.
Klaus Iohannis államfő üdvözölte francia hivatali kollégája, Emmanuel Macron bejelentését, miszerint Franciaország kész NATO-csapatokkal jelen lenni Románia területén.
Kardutánzat, ezüstérmék, egy pakisztáni motívumokkal díszített gyapjúszőnyeg és egy keretezett mez a 2020-as tokiói olimpián érmet nyert romániai sportolók autogramjával: néhány az államfő a 2021-es protokoll-eseményeken kapott ajándékai közül.
A kultúrát súlyosan érintette a világjárvány, ezért nagyobb állami támogatásra volna szüksége – olvasható Klaus Iohannis államfőnek a román kultúra napja alkalmából megfogalmazott üzenetében.
A kormánynak eleget kell tennie a polgárok elvárásainak, akik konkrét megoldásokat várnak a koronavírus-járvány és az energiaválság hatásainak enyhítésére és az országos helyreállítási terv maradéktalan gyakorlatba ültetésére.
Az oktatás az éghajlatváltozásra adott válaszlépések javításának egyik alappillére – jelentette ki kedden Klaus Iohannis.
Az államelnök által kifogásolt jogi szövegeket a Parlamentben megvizsgáljuk és korrigáljuk – jelentette ki Tánczos Barna azt követően, hogy Klaus Iohannis visszaküldte a parlamentnek a veszélyes medvék eltávolítását lehetővé tevő törvényt.
Újévi üzenetében köszönetét fejezte ki Klaus Iohannis államfő az ország polgárainak áldozataikért és a felelősségérzetért, amelyről bizonyságot tettek a koronavírus-járvány meghatározta 2021-es évben.
Tizenhat külföldi látogatása volt idén Klaus Iohannis államfőnek, amelyek összesen több mint 7 millió lejbe kerültek.
Klaus Iohannis államelnök karácsonyi üzenetében arra biztatja a lakosságot, hogy egy nagyon nehéz év végén „találjunk vissza az ünnep valódi lényegéhez”.
Értelmét veszti Covid-igazolvány bevezetéséről szóló törvény, ha a munkahelyen nem teszik kötelezővé az okmányt – hívja fel a figyelmet a Klaus Iohannis államfőnek intézett nyílt levelében Ioana Mihăilă és Vlad Voiculescu.
Az igazság kiderítése és az 1989. decemberi „borzalmak” felelőseinek megbüntetése a romániai igazságszolgáltatás „megbocsáthatatlan adóssága” – jelentette ki Klaus Iohannis államfő szerdán, a román forradalom és szabadság győzelmének napja alkalmából.
A romániai nemzeti kisebbségekhez tartozó polgárok jelentősen hozzájárulnak társadalmunk kohéziójához – üzeni Klaus Iohannis államfő a romániai nemzeti kisebbségek napja alkalmából.
Klaus Iohannis csütörtökön kifejtette, hogy a 2022-es költségvetésnek realistának, egyértelműnek és jól megalapozottnak kell lennie.