Elrajtolt az erdélyi mentorprogram második évada: nincs gazdaságfejlesztés közösségfejlesztés nélkül

Elrajtolt az erdélyi mentorprogram második évada: nincs gazdaságfejlesztés közösségfejlesztés nélkül

Az erdélyi mentorprogram erősíti azt a gazdasági hálót, amelyet sikerült az elmúlt években Kárpát-medencei szinten kiépíteni – jelentette ki Potápi Árpád János az erdélyi mentorprogram második évadának online nyitórendezvényén.

2021. október 19., kedd

Több mint kétezer Kárpát-medencei külhoni fiatal ünnepel Budapesten a Rákóczi Szövetség jóvoltából

Több mint kétezer Kárpát-medencei középiskolás és egyetemista vesz részt a Rákóczi Szövetség Gloria Victis 1956-os emlékünnepségén Budapesten október 21. és 23. között – közölte a szervezet kedden az MTI-vel.

Több mint kétezer Kárpát-medencei külhoni fiatal ünnepel Budapesten a Rákóczi Szövetség jóvoltából
2021. október 06., szerda

Erdélyi hivatásos néptáncegyüttesek mutatkoznak be a Hagyományok Házában

Nyolc határon túli hivatásos néptáncegyüttes mutatkozik be Budapesten a Hagyományok Házában, ahol csütörtöktől négy napon keresztül koncert és táncház is várja az érdeklődőket.

Erdélyi hivatásos néptáncegyüttesek mutatkoznak be a Hagyományok Házában
2021. szeptember 27., hétfő

Október 29-ig jelentkezhetnek magyarországi iskolások a Határtalanul programba

A Határtalanul programban hetedikesek és középiskolások Kárpát-medencei tanulmányi kirándulását lehetővé tevő pályázat nyílt meg hétfőn – jelentette be a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára Budapesten.

Október 29-ig jelentkezhetnek magyarországi iskolások a Határtalanul programba
2021. szeptember 20., hétfő

Hat sportágban mérhetik össze erejüket a résztvevők a Kárpát-medencei Egyetemek Kupáján

A Kárpát-medencei Egyetemek Kupáján idén először futóversennyel is készülnek a Ludovika Campuson.

Hat sportágban mérhetik össze erejüket a résztvevők a Kárpát-medencei Egyetemek Kupáján
2021. szeptember 14., kedd

Újra lehet egységes Kárpát-medencéről beszélni – Bemutatták Szili Katalin Harmincból tíz című könyvét

Sok szempontból újra egységes Kárpát-medencéről beszélhetünk – mondta a Miniszterelnökség nemzetpolitikai államtitkára Szili Katalin miniszterelnöki megbízott Harmincból tíz című könyvének bemutatóján kedden Budapesten.

Újra lehet egységes Kárpát-medencéről beszélni – Bemutatták Szili Katalin Harmincból tíz című könyvét
2021. július 23., péntek

Potápi: ma már inkább előnyt jelent magyarnak lenni a Kárpát-medencében

A kormány az elmúlt tíz-tizenegy évben közös erővel újraegyesítette a magyar nemzetet, ennek eredményeként magyarnak lenni hátrány helyett egyre inkább előnyt jelent mindenhol a Kárpát-medencében – mondta a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára pénteken Sátoraljaújhelyen, a Kárpát-medencei Nyá

Potápi: ma már inkább előnyt jelent magyarnak lenni a Kárpát-medencében
2021. július 22., csütörtök

Kárpát-medencei gyermekrajzpályázat díjait adták át Budapesten

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) és a Rákóczi Szövetség által meghirdetett Várak és erőtemplomok, történelmünk dicső hírmondói című Kárpát-medencei gyermekrajzpályázat díjait adták át csütörtökön Budapesten, a nándorfehérvári diadal évfordulója alkalmából.

Kárpát-medencei gyermekrajzpályázat díjait adták át Budapesten
2021. július 22., csütörtök

„Járulékos áldozatok a nemzeti kisebbségek az EU-ban” – kisebbségvédelmi panelt rendeztek a sátoraljaújhelyi szabadegyetemen

A többségi nemzetek „érzékenyítésében” és a nemzetközi platformokon történő hangadásban látják a nemzeti kisebbségek védelméhez vezető, egyetlen járható utat a Sátoraljaújhelyen zajló Kárpát-medencei Nyári Szabadegyetem részvevői.

„Járulékos áldozatok a nemzeti kisebbségek az EU-ban” – kisebbségvédelmi panelt rendeztek a sátoraljaújhelyi szabadegyetemen
2021. július 22., csütörtök

Tőkés a Kárpát-medencei szabadegyetemen: nem válhatnak Európa migránsaivá az erdélyi magyarok

Az erdélyi nemzetpolitika legfőbb próbájának nevezte a bukaresti kormánykoalícó által őszre napirendre tűzött kisebbségi törvényt Tőkés László EMNT-elnök a Kárpát-medencei Nyári Szabadegyetem csütörtöki megnyitóján, Sátoraljaújhelyen.

Tőkés a Kárpát-medencei szabadegyetemen: nem válhatnak Európa migránsaivá az erdélyi magyarok
2021. július 19., hétfő

Öt koncertből álló fellépéssorozatra készül a Nemzeti Ifjúsági Kórus

Öt koncertből álló fellépéssorozatra készül Kecskeméten a Nemzeti Ifjúsági Kórus, amelynek 48 énekese a Kárpát-medence minden részéből érkezett.

Öt koncertből álló fellépéssorozatra készül a Nemzeti Ifjúsági Kórus
2021. július 01., csütörtök

Július 1-jétől újra pályázhatnak a magyarországi önkormányzatok a testvértelepülési programokra

Július 1-jétől ismét pályázhatnak a magyarországi önkormányzatok testvértelepülési programokra – jelentette be a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára csütörtökön a Tolna megyei Lengyel-Annafürdőn.

Július 1-jétől újra pályázhatnak a magyarországi önkormányzatok a testvértelepülési programokra
2021. június 30., szerda

Nincs hiány a Kárpát-medencei értelmiségi fiatalokból: sikeresen zárult a Klebelsberg Kuno tehetséggondozó program

Személyes részvétellel zajlott Budapesten a Külgazdasági és Külügyminisztérium által 2020-2021-ben meghirdetett Balassi Bálint-ösztöndíjprogram Klebelsberg Kuno tehetséggondozó pályázatának keddi zárókonferenciája. A felsőoktatásban részesülő, határon túli magyar diákoknak szóló ösztöndíj

Nincs hiány a Kárpát-medencei értelmiségi fiatalokból: sikeresen zárult a Klebelsberg Kuno tehetséggondozó program
2021. február 05., péntek

Potápi: kulcsfontosságú, hogy magas színvonalú, magyar nyelven elérhető egészségügyi ellátás működjön a határainkon túl is

A magyar közösségek megtartásában kulcsfontosságú, hogy magas színvonalú, magyar nyelven elérhető egészségügyi ellátás működjön a határainkon túl is. Fontos, hogy a külhoni magyarság szülőföldjén biztonságban érezze magát – közölte Potápi Árpád János.

Potápi: kulcsfontosságú, hogy magas színvonalú, magyar nyelven elérhető egészségügyi ellátás működjön a határainkon túl is
2021. január 19., kedd

„A Kárpát-medence egy és oszthatatlan” – Moys Zoltán szerint Erdélyben remek helyek és emberek várnak a Hazajáró stábjára

A Kárpát-medence természeti értékeit, épített örökségeinket és szellemi hagyatékunkat mutatja be a Hazajáró szemmel című képeskönyv. Moys Zoltán, a frissen megjelent kötet szerzője és szerkesztője a kiadványban megjelenő erdélyi helyszínekről, emlékezetes élményekről beszélt a Krónikának.

„A Kárpát-medence egy és oszthatatlan” – Moys Zoltán szerint Erdélyben remek helyek és emberek várnak a Hazajáró stábjára
2020. december 31., csütörtök

Tízezer Kárpát-medencei diákot képez majd a Mathias Corvinus Collegium

Infrastrukturális fejlesztésekre, tízezer Kárpát-medencei fiatal megfelelő képzéséhez szükséges intézmények építésére és felújítására fordítja a Mathias Corvinus Collegium (MCC) a 94,5 milliárd forintnyi támogatást, amelyet a magyar kormánytól kapott.

Tízezer Kárpát-medencei diákot képez majd a Mathias Corvinus Collegium
2020. szeptember 13., vasárnap

Soltész: tíz év alatt több mint 3000 templom újult meg a Kárpát-medencében

Tíz év alatt több mint háromezer templom újult meg a Kárpát-medencében – emelte ki a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára vasárnap a Fejér megyei Bodajkon, ahol átadták a megújult Segítő Szűz Mária kegyhelyet.

Soltész: tíz év alatt több mint 3000 templom újult meg a Kárpát-medencében
2020. július 31., péntek

Kolozsvári éttermet és tusnádfürdői szálláshelyet is díjaztak Magyarországon

A tusnádfürdői Szent Kristóf Panziót választotta 2019 erdélyi magyar szálláshelyének Az Utazó című magyarországi magazin. Az elmúlt év legjobb turisztikai szolgáltatóit díjazó közönségszavazáson a tavalyi esztendő legnépszerűbb éttermeiről is döntöttek.

Kolozsvári éttermet és tusnádfürdői szálláshelyet is díjaztak Magyarországon