Őrizetbe vettek az ügyészek pénteken egy Prahova megyei ügyvédnőt, akit azzal gyanúsítanak, hogy fegyvereket vásárolt 7 és 10 éves gyermekeinek. Az ügyészek szerint a nagyobbik gyermek rendszeresen lőtte ezekkel a ház körüli madarakat.
Csehország katonai támadó helikoptereket, valamint több százezer lőszert szállít Ukrajnának, és segítséget nyújt az ukrán pilóták kiképzésében is – jelentette be Petr Fiala cseh kormányfő Prágában.
Airsoft fegyverrel lőttek meg Temesváron egy 35 éves férfit kedden. A férfi kórházba került, az 54 éves elkövetőt bekísérték a rendőrségre.
Az Egyesült Államok újabb 500 millió dollár értékű, azonnal lehívható katonai segítséget jelentett be Ukrajna számára kedden.
Miközben a délkelet-ukrajnai Odesszában többen is meghaltak egy orosz rakétatámadás következtében, Washington újabb katonai támogatást jelentette be Kijev számára.
Épp csak kezdett felocsúdni a világ a szerbiai iskolai mészárlás, tragédia nyomán, mindjárt olyan hírek borzolták tovább a romániai kedélyeket, miszerint hol légfegyverrel, hol bicskával ment egy-egy gyerek iskolába.
Orbán Viktor magyar miniszterelnök kijelentéseit csak a Kreml támogatja, Ukrajna pedig készen áll arra, hogy felszabadítsa az összes, Oroszország által megszállt területét – jelentette ki Oleh Nyikolenko ukrán külügyi szóvivő kedden a Facebookon.
Mindenki azt kívánja, hogy az ukrajnai háború minél előbb véget érjen, az egyedüli, aki ezt nem akarja, az Vlagyimir Putyin orosz elnök, Ukrajnánál senki sem akarja jobban a békét – jelentette ki Josep Borrell.
Az amerikai gyártmányú HIMARS rakétarendszerek karbantartó központjává alakítják a bákói Aerostar üzemet – jelentette be Teodor Incicaș altábornagy, a román védelmi tárca fegyverbeszerzésekért felelős osztályának vezetője.
Az EU-ban senki sem kíván teljes mértékben leválni Kínáról, hiszen napi szinten 2,3 milliárd euró értékű kereskedelem bonyolódik le a két fél között, inkább a Kínától való túlzott függőségek csökkentésére törekszünk – jelentette ki Josep Borrell.
Két francia gyártmányú, Scorpène tengeralattjáró megvásárlására kérte a bukaresti védelmi minisztérium a parlament hozzájárulását – derül ki a vonatkozó dokumentumokból.
Távol-keleti versenytársat kaphatnak a romániai fegyverkezési programban részt venni szándékozó amerikai és európai fegyvergyártók: ű a Redback páncélozott járművek gyártója is be akar lépni a román piacra.
A hónapok óta ostromlott kelet-ukrajnai Bahmut „patkányfogó” az orosz csapatok számára – jelentette ki Olekszandr Szirszkij, az ukrán szárazföldi erők parancsnoka a fronton tett keddi látogatása során.
Amerikai pénzből éledhet újra a román lőszeripar: tengerentúli üzletemberek egy csoportja befektetett a Romanian Allied International Defense vállalatba, amely a Drăgășani-ban működő gépgyárban kezdi majd el a gyártást.
Az Egyesült Államok pretoriai nagykövete azzal vádolta meg csütörtökön a Dél-afrikai Köztársaságot, hogy fegyvereket és lőszert szállít Oroszországnak az Ukrajna ellen vívott háborúhoz.
Eddig több mint 8500 illegális lőfegyvert, majdnem 400 ezer lőszert és 784 robbanószerkezetet adtak le a szerb rendőrségnek, annak az akciónak a keretében, amelyet a belügyminisztérium indított el az illegális fegyvertartás felszámolása érdekében.
Sokasodnak az olyan esetek Romániában, amikor különböző fegyverekkel állítanak be a fiatalok az iskolába; az incidensek nem vonatkoztathatók el a Szerbiában történt iskolai lövöldözéstől.
Büntetőeljárás indult egy 17 éves besztercei gimnazista ellen, miután légpisztolyt vitt be az iskolába– közölte a Beszterce-Naszód megyei rendőrség. A fiú a gyanú szerint bemutatta a fegyvert társainak, majd elrejtette.