Fotó: baesystems.com
Az Egyesült Államok újabb 500 millió dollár értékű, azonnal lehívható katonai segítséget jelentett be Ukrajna számára kedden.
2023. június 28., 13:382023. június 28., 13:38
A külügyminisztérium közleménye szerint a védelmi minisztérium készleteiből juttatják el a támogatási csomagot, amellyel az ukrajnai ellentámadást kívánják segíteni, kifejezetten a harctéri igényekhez igazítva.
A csomag tartalmaz Bradley és Stryker katonai járműveket, légvédelmi rendszerekben használható rakétákat, egyéb rakétarendszereket, harckocsi-elhárító eszközöket, valamint lőszert precíziós fegyverekhez és egyéb felszereléseket – áll a közleményben.
Az amerikai külügyminisztérium szintén kedden közölte, hogy az orosz Wagner-csoporthoz fűződő kapcsolatai és antidemokratikus tevékenysége miatt szankcióval sújtott több, a Közép-Afrikai Köztársaságban működő üzleti szervezetet. A közlemény szerint az érintettek olyan üzleti tevékenységet folytatnak az ország természeti erőforrásaival, ami aláássa a Közép-Afrikai Köztársaság demokratikus működését és intézményeit.
Közben egyes beszámolók szerint nyolcra nőhetett a Kramatorszkban kedden egy vendéglőt ért orosz rakétatámadás halálos áldozatainak száma.
A halálos áldozatok között három gyermek is volt a mentőszolgálat Telegramon közzétett tájékoztatása szerint.
Az Abad és Jarmaillo által kiadott közlemény szerint Viktoria Amelina ukrán írónővel vacsoráztak a Rai Pizzeria étteremben, amikor alálatot kapott.
Sérüléseik miatt mindannyiukat kórházba vitték. A közlemény szerint az ukrán írónő súlyos koponyasérülést szenvedett.
Kramatorszk mellett egy falut is rakétatámadás ért, ott öt ember sebesült meg.
Az Ukrajna középső részén fekvő Kremencsukban, ahol egy éve egy bevásárlóközpontot ért támadás, kedden egy háztömb kapott rakétatalálatot. A robbanásnak ezúttal nem voltak halálos áldozatai.
Oroszország „csak vereséget és bíróságot érdemel” azért, amit tett
Oroszország tagadja, hogy polgári célpontokat támadna az Ukrajna ellen 2022 februárjában indított „különleges katonai műveletben”.
Litvánia NASAMS légvédelmi rendszereket vásárol Ukrajna számára
Litvánia két NASAMS légvédelmi rendszert vásárol Ukrajna számára – jelentette be a litván védelmi minisztérium szerdán.
Gitanas Nauseda litván elnök is említette az ügyletet egy kedden késő este közzétett videoüzenetében, és elmondta, hogy a norvég gyártmányú légvédelmi rendszereket a lehető leghamarabb leszállítják Ukrajnának.
A tárca tájékoztatása szerint a szállítás három hónapon belül megtörténik. Az új NASAMS légvédelmi rendszerek kiegészítik és bővítik majd azokat a rendszereket, amelyeket korábban Norvégia és az Egyesült Államok adományozott az ukrán légvédelem megerősítésére – tették hozzá.
Az államfő, aki szerdán Kijevbe érkezik be nem jelentett látogatásra, elmondta, hogy a 9,8 millió eurós vételárról szóló szerződést kedden írta alá Litvánia, Norvégia, illetve a gyártó, a norvég Kongsberg Gruppen.
Farkas Bertalan és Kapu Tibor kutatóűrhajósok vehették át a Magyar Szent István Rend kitüntetést az augusztus 20-i állami ünnepen Sulyok Tamás köztársasági elnöktől a Sándor-palotában.
Sok helyszín szerepel a lehetőségek között Vlagyimir Putyin orosz és Volodimir Zelenszkij ukrán elnök tervezett találkozójának megtartására – jelentette ki Karoline Leavitt, a Fehér Ház sajtótitkára kedden az elnöki hivatal napi sajtótájékoztatóján.
Katonai tiszteletadás mellett, Sulyok Tamás köztársasági elnök jelenlétében felvonták Magyarország nemzeti lobogóját az augusztus 20-i állami ünnepen, szerda reggel a Parlament előtti Kossuth Lajos téren.
Izrael az összes, Gázában fogva tartott 50 túsz szabadon bocsátását követeli – jelentette be egy izraeli tisztségviselő, ami kétségessé teszi, hogy Izrael elfogadja-e a Hamász által hétfőn elfogadott, 60 napos tűzszünetre vonatkozó új javaslatot.
Donald Trump szerint Ukrajna számára a Krím visszaszerzése és a NATO-tagság lehetetlen, de biztonsági garanciákra számíthat – az amerikai elnök erről kedden beszélt az ukrán elnökkel és európai vezetőkkel tartott csúcstalálkozóját értékelve.
Magyarország üdvözli a Trump-Putyin tárgyaláson megtett lépéseket és támogatja a további tárgyalási folyamatot, ugyanakkor egy Európa-Oroszország csúcstalálkozót is szorgalmaz.
Moszkva nem utasít el egyetlen tárgyalási formátumot sem az ukrajnaikonfliktus megoldására, beleértve a kétoldalú és háromoldalú formátumokat is – jelentette ki Szergej Lavrov külügyminiszter kedden.
Akár Magyarország is helyszínül szolgálhat a Vlagyimir Putyin orosz és Volodimir Zelenszkij ukrán elnök közötti közvetlen béketárgyalásoknak.
A Hamász palesztin iszlamista terrorszervezet elfogadta a regionális közvetítők legújabb javaslatát a gázai tűzszünetről és a túszok szabadon bocsátásáról Izraellel, közölte a BBC-vel a palesztin fegyveres csoport egyik forrása.
Elérhetővé vált egy békemegállapodás az ukrajnai háború lezárására – közölte hétfőn Donald Trump amerikai elnök európai vezetőkkel és a NATO főtitkárával tartott megbeszélésének sajtónyilvános részén.
szóljon hozzá!