A négy erdélyi magyar történelmi egyház támogatja a magyarországi egyházak december 9-én közzétett közös nyilatkozatát a házasság, a család és az emberi méltóság védelmében.
A világban élő, az életről és a megmaradásról sokféle tudással rendelkező magyarok támaszai egymásnak – mondta Áder János magyar köztársasági elnök szerdán, amikor adventi ebéden látta vendégül a határon túli magyar egyházak vezetőit a Sándor-palotában.
Bő félszázada hirdeti az evangéliumot, az örömhírt Kolozsvár-Kerekdombon Gábor atya, aki december 8-án, pappá szentelésének hatvanadik évfordulóján tartotta a gyémántmiséjét.
Mintegy 3 millió lejt hagyott jóvá a kolozsvári tanács hétfői ülésén a különböző felekezetek számára. A támogatásból a magyar történelmi egyházaknak is futja.
A rendkívül barátságtalan időjárás és a fertőzésveszély ellenére az idén is több ezren vettek részt kedden a Szent András-napi zarándoklaton, amelyet hagyományosan a Konstanca megyei Ion Corvin község határában található Szent András-barlangnál.
Újra az Erdélyi Református Egyházkerület tulajdonába kerül a nagyenyedi vár részét képező Bethlen-kastély – közölte a Református.ro. Kató Béla püspök közölte, az egyház szeretné ezt az épületet is lehetőségei szerint felújítani, rendbe tenni.
Fertőzötten tartott templomi szertartást, celebrált keresztelőt és temetést egy ortodox pap Fehér megyében. A rendőrség hivatalból eljárást indított az ügyben.
Nem úgy áll a dolog, hogy ha hiszem, van vírus, ha nem hiszem, nincs. Aki a hithez is így áll hozzá, az az életét tekintve nagyon a felületen marad, egyfajta horizontális életet él – fogalmazott Szőcs Csaba, Szászfenes római katolikus plébánosa.
A reformáció kezdeteként számontartott cselekedet évfordulójának alkalmából körbejártuk a Csík környék
A román ortodox egyház (BOR) mindig is példamutatóan támogatta az orvosok által javasolt oltást – jelentette ki kedden a pátriárka szóvivője.
Arra kérte szerdán a híveket az ortodox egyház nevében a Román Patriarkátus szóvivője, hogy vegyék komolyan a koronavírus-járványt, és hallgassanak az orvosok tanácsaira.
A kommunista diktatúra idejéből megmaradt hálózatok és módszerek mozgatják jelenleg is a román ortodox egyház (BOR) gazdasági hátországát – vélik a szakértők, akik szerint a főpapok jelentős része fedett titkosszolgálati tiszt vagy kollaboráns volt.
A Kolozs megyei Szamosújváron érseki szentmise keretében szentelték fel pénteken az Európai Unió, valamint a román és magyar kormány támogatásával felújított egykori ferences templomot.
Ferenc pápa fájdalmának adott hangot a francia katolikus egyházban történtek miatt, és egyben köszönetét fejezte ki az áldozatok bátorságáért.
Az ige szolgálata nem lehet csak templomi igehirdetés, prédikáció, ennek meg kell jelennie a gyakorlatban is – állapította meg Csűry István püspök a Krónikának adott interjúban.
Szatmárnémetiben Magyarország és Románia miniszterelnök-helyettese, valamint magyarországi és romániai római katolikus és görögkatolikus érsekek és püspökök jelenlétében áldották meg a felújított római katolikus püspöki székesegyházat szombaton.
Összesen 7,8 milliárd forintot (több mint 22 millió euró) ad erdélyi katolikus beruházásokra a magyar kormány idén és a következő két évben – szerepel a Magyar Közlönyben megjelent, a Hvg.hu portál által ismertetett kormányhatározatban.
Öt évvel az ellopása után a román rendőrség megtalálta azt a XIII. századi keresztet, amely a legenda szerint az erdélyi szászok legrégebbi kegytárgya – közölte kedden a román média.