Fotó: Szabó Károly
Egyházzenei fórumot szerveznek augusztusban Kolozsváron, hogy közkinccsé tegyék a rendszerváltozás óta született magyar műveket. A Kolozsvári Magyar Napok társrendezvényeként augusztus 13. és 17. között sorra kerülő fórumról a virágvasárnapi sajtótájékoztatón beszéltek a szervezők.
2022. április 10., 19:022022. április 10., 19:02
2022. április 10., 19:042022. április 10., 19:04
Selmeczi György Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas zeneszerző, a Magyar Egyházzenei Fórum kezdeményezője és főszervezője elmondta: a magyar zeneszerzés robbanásszerű felszabadulásélményt élt át a rendszerváltozás után, és a zeneszerzők egymással versengve szebbnél szebb, mélyebbnél mélyebb zeneműveket írtak a templomok számára.
A fórummal annak a lehetőségét szeretnék megteremteni, hogy a zeneszerzők feltálalják a műveiket.
„Ez lesz az igazság órája, amikor a szerzők, a karnagyok és a gyülekezetek találkoznak egymással” – fogalmazott Selmeczi György. Hozzátette, a fórum fősodrában a kórusok fellépései lesznek, de vokálszimfonikus koncertek is műsorra kerülnek.
Azt is megjegyezte: kimondottan azt az egyházzenét szeretnék bemutatni, ami beépülhet a templomi gyakorlatba.
Selmeczi György elmondta: olyan világhírű kórusok érkeznek Kolozsvárra, mint a nyíregyházi Cantemus vegyeskar, a kecskeméti Ars Nova Énekegyüttes, a budapesti Szent Efrém Férfikar, a csíkszeredai Lux Aurumque, valamint a sepsiszentgyörgyi Laudate kórus. Ezek mellett a Kárpát-medence számos székesegyházának, nagy templomának a kórusa, de mellettük kis templomi és egyetemi kórusok is meghívást kaptak. A rendezvény szakmai házigazdája a kolozsvári Szent Mihály plébániatemplom Szent Cecília kórusa lesz, a záróelőadást pedig a fesztivál öt napja alatt zajló workshop keretében létrejövő kórus tartja.
Selmeczi György elmondta: az egyházzenei fórummal hagyományt teremtenének, a seregszemlét kétévente szeretnék megszervezni Kolozsváron.
Bubnó Tamás, a Szent Efrém Férfikar művészeti vezetője úgy vélte: a rendezvény „a kincses fiók kihúzása lesz a kincses városban”.
Gergely Balázs, a Kolozsvári Magyar Napok főszervezője elmondta, az egyházzenei fórumot a Kincses Kolozsvár Egyesület és a Selmeczi György által alapított Auris Művészeti Egyesület szervezi az Emberi Erőforrások Minisztériumának támogatásával.
Idén ünnepelte fennállásának hatodik évfordulóját a kolozsvári magyar gyermekkórus. A kezdetekre, a kórus sokszínű tevékenységére Kálló Krisztián, a gyermekkar karvezetője tekintett vissza.
Berecz András Kossuth-díjas előadóművész Szívverés a magasban című fotókiállítását nyitják meg Kolozsváron május 20-án.
A temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház május 20-án 19 órától mutatja be a Madárka című új előadását, amely barátságról, traumáról és az emberi lélek törékenységéről mesél.
Életműdíjjal tüntette ki a filmkritikusok nemzetközi szövetsége (FIPRESCI) Szabó Istvánt péntek este a 78. Cannes-i Nemzetközi Filmfesztiválon.
Az első világháború után a budapesti Szépművészeti Múzeum letétjeként közel száz ritka műalkotás, köztük három Munkácsy-kép maradt Aradon, ezek is láthatók május 17-én a Kultúrpalota második emeleti Képtárában.
A csomaközi kelta harcos sírját, a rituális temetkezési eszközöket és a kelta sisakot is megtekinthetik a látogatók a Maros Megyei Múzeumban. A Szatmár megyében feltárt őskori tárgyak a Romániában fellelt vaskori kelta leletek közül a leglátványosabbak.
Több mint 3.5 millió forint értékben osztottak ki díjakat május 14-én, szerdán este a budapesti Petőfi Irodalmi Múzeumban, a Méhes György – Nagy Elek Alapítvány irodalmi díjait erdélyi folyóirat szerkesztősége és erdélyi alkotó is átvehette.
A bukaresti Bulandra Színház látja vendégül a Háromszék Táncszínház Ecce Homo című előadását, amely Munkácsy-festmények színházi megközelítése. Tapasztó Ernő, a tavaly év elején bemutatott produkció egyik rendezője értékelt a Krónikának.
Időszakos kiállítás keretében mutatja be a 250 éve született Bolyai Farkas polihisztor tevékenységét a marosvásárhelyi Teleki-Bolyai Könyvtár és a Teleki Téka Alapítvány.
A sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum május 15-én, csütörtökön 15 órától nyitja meg KÓS 140 | Kós Károly műhelye című, legújabb időszakos kiállítását az intézmény Bartók Béla termében.
Robert de Nirótól Tom Cruise-on át Scarlett Johanssonig az amerikai mozi minden nemzedéke képviselteti magát a kedden kezdődő 78. cannes-i nemzetközi filmfesztiválon, amelynek hivatalos programjában több mint száz filmet mutatnak be.
szóljon hozzá!