Úgynevezett digitalizációs karavánt indít útnak az országban a kutatásért, innovációért és digitalizációért felelős minisztérium.
Kutatók próbálnak megtanítani egy robotot arra, hogy a megfelelő időben nevessen, ettől az emberek és a mesterségesintelligencia-rendszerek (MI-rendszerek) közti beszélgetések gördülékenyebbé tételét remélik.
Bár az orosz antivírus szoftverek tiltása egyelőre csak az állami szektorra vonatkozik, a Krónikának nyilatkozó szakember szerint azoknak a magáncégeknek, melyek közvetlen kapcsolatban állnak az állami informatikai rendszerekkel, el kell gondolkodniuk.
Miközben folyamatosan nő az online piactereken az eladók és a vevők száma, egyre több a csaló is ezeken a platformokon.
Finnországban, Dániában, Máltán (10 százalék) és Svédországban (9 százalék) volt a legnagyobb 2021-ben a rendkívül magas digitális intenzitási mutatójú (DII) vállalatok aránya.
Az Európai Unió (EU) 16 és 74 év közötti lakosságának 89 százaléka, azaz tízből mintegy kilenc személy főleg online hírek olvasására használta az internetet 2021-ben.
Nem a mobilozástól lesz hiperaktív a gyerek, hanem fordítva, az izgő-mozgó gyerek többet fog mobilt használni – derül ki az ELTE Etológia Tanszéken működő Alfa Generáció Labor legújabb kutatásából.
Javában „tombol” a nyári vakáció, nyitva a strandok, megannyi mozgási lehetőség kínálkozik, sok gyerek mégis inkább a képernyő előtt tölti szabadidejét.
Működésbe lép július 1-jétől az országba érkező újrahasznosítható hulladék útjának nyomon követését lehetővé tevő informatikai rendszer – jelentette be csütörtöki sajtótájékoztatóján Tánczos Barna környezetvédelmi miniszter.
Elfogadta a kormány hétfői ülésén a felhőalapú kormányzati szolgáltatásról szóló sürgősségi rendeletet – jelentette be Sebastian Burduja kutatásért, innovációért és digitalizációért felelős miniszter.
Digitálisan teszi közzé a magyar zenei élet képes és videós tartalmát a Magyar Popkulturális Értéktár.
Egyre inkább megfogalmazódik az igény a tinédzser és fiatal felnőtt korosztály körében, hogy megvédjék magukat és családjukat a digitális térből érkező káros hatásoktól, felismerjék és hárítani tudják a veszélyeket.
Nemrég Kolozsvárt is beválasztották azon száz európai város közé, amelyek részt vesznek a települések klímasemlegessé és intelligenssé tételét célzó uniós kísérleti programban.
Romániában mintegy 13 millió 74 év alatti felnőtt használta már életében az internetet, de több mint tízmillió nem rendelkezik alapvető digitális készségekkel – mutatott rá a digitális kirekesztettségről szóló elemzésében az Economedia.ro.
Végre egy lehetőség, amikor a „digitális bennszülöttek”, vagyis az okoseszközökön felnőtt ifjú generáció célzottan, tömegesen segíthet reflexszerű, rutinos tudásával az idősebb nemzedéknek: ilyen a népszámlálás űrlapjának online kitöltése.
2021-ben az EU 16–74 éves lakosságának 54 százaléka rendelkezett legalább alapszintű digitális készségekkel, Románia az utolsó helyen áll uniós összevetésben ezen a téren is.
Megkezdődött Romániában hétfőn a népszámlálás május 15-éig tartó önkitöltési időszaka, amely alatt az ország lakosai internetes felületen, online tölthetik ki adataikat.
A pandémia miatt két éve, hogy kevesebb a vásár, a fesztivál, a kézműves termékek értékesítése pedig emiatt áttevődött az online platformokra. Gábor Anita ékszerkészítővel, Kádár Hanga makramékészítővel és Székely Tímea képzőművésszel beszélgettünk.