Ismét a brassói Áprily Lajos Főgimnáziumban szervezik meg a Rubik-kockát forgatók bajnokságát, a rendezvényt szerdán tartják. Bencze Mihály matematikatanár, a vetélkedő ötletgazdája 1980-tól kezdődően minden évben megrendezte a versenyt.
A Brassó Megyei Tanács megalapította a Brassói Nemzetközi Repülőtér Közhasznú Társaságot (AIB-RA), amelynek elsődleges feladata a légikikötő különböző tanúsítványainak, engedélyeinek a beszerzése lesz.
Ismét a hazai pályán játszó Sepsi-SIC és a Szatmárnémeti VSK mérkőzik meg egymással a Román Kupa döntőjében, miután a Final Four elődöntőjében mind a két együttes magabiztos győzelmet aratott.
Hókotrókat kellett bevetni kedden Brassó megyében több országútszakaszon, miután reggel szinte megyeszerte elkezdett havazni.
Onica Csaba személyében nemrég új főfelügyelőt neveztek ki a hat megyét, többek között a székelyföldi régiót is „lefedő” brassói fogyasztóvédelmi felügyelőség élére. A szakember szeretné, ha a fogyasztók és a vállalkozók is elfelejtenék az intézményre „rossz fényt vető” magyarellenesség
George Scripcaru, Brassó polgármestere támogatói egyezményt írt alá kedden Susan Goeranssonnal, az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) képviselőjével a Brassóban építendő regionális kórház projektjének előkészítésével kapcsolatban.
Politikai leckeként értékelte Adrian Ioan Veștea, a Brassó Megyei Tanács elnöke, hogy a háromszéki politikusok pénzt kérnek a kormánytól a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtér építésére.
Bár Romániában ötven éve a brassói az első újonnan épülő repülőtér, eddig még egyetlen lej állami támogatást sem kapott.
160 ezer lej volt abban a brassói bankautomatában, amelyet felrobbantottak szombatra virradóra – közölte a rendőrség.
Hárommázsás medvét gázoltak el vasárnap éjfél körül a Brassó és Prázsmár (Prejmer) közötti országúton; két gépkocsi megrongálódott – tájékoztat Alina Maria Ivan felügyelőhelyettes, a Brassó Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.
Szabó K. István kapta a legjobb rendezés díját a brassói 29. Nemzetközi Kortárs Drámafesztiválon Örkény klasszikusa, a Macskajáték debreceni színreviteléért – közölte a magyarországi színház társulata.
Iaşi lesz Románia Ifjúsági Fővárosa 2019-ben – jelentette be Ioana Bran ifjúsági és sportminiszter szombat este, a Nagybányán szervezett ifjúsági gálán, amelyen több mint 800 fiatal vett részt.
Már önmagában siker, hogy a jelen lévő szakmabeliek dicsérték a szemlét, biztattak, hogy csak így tovább – számolt be a Krónikának Toró Tamás, a vasárnap este zárult négynapos brassói magyar színházi szemle főszervezője.
Határon túli társulatok is vendégszerepelnek az október végi Magyar Színházfesztiválon Brassóban. A másodízben tartandó szemle hiánypótlónak számít a Cenk alatti városban, ahol akár magyar tagozat elindításának motorja is lehet – mondta el a Krónikának Toró Tamás főszervező.
Megsérült és kórházba került egy Brassó megyei férfi, aki autójával kátyúba hajtott. Keresik a felelőst.
Fergeteges hangulatú koncertek, rengeteg érdeklődőt vonzó kulturális események várták a vasárnap este zárult Brassói Magyar Napok közönségét.
Immár nyolcadszor szervezik meg a Brassói Magyar Napokat, amely Dél-Erdély legnagyobb kulturális jellegű fesztiváljává nőtte ki magát a programok mennyisége és minősége tekintetében is – mondta el a Krónikának Toró Tamás főszervező.
Elérkezett a rég várt pillanat: az elmúlt hétvégén újra elkezdődött a munka a Brassó-Vidombák nemzetközi repülőtéren. Ha minden a tervek szerint halad, 2021-ben már indulhatnak is az első járatok. A térségben nagy reményeket fűznek a beruházáshoz.