Jogerősen életfogytig tartó szabadságvesztéssel sújtotta a Szegedi Ítélőtábla csütörtökön a 71 halálos áldozattal járó 2015-ös embercsempészési ügy négy vádlottját.
Nem lehetne kizárni egy háborús konfliktust Románia és Magyarország között, ha az Európai Unió összeomlana – véli Yuval Noah Harari világhírű történész. A Sapiens, a Homo Deus és 21 lecke a 21. századnak című műveivel a világ egyik legismertebb gondolkodójává vált izraeli egyetemi oktató a Dilema Veche hetilapnak adott interj&a
Felakasztva találták hétfő reggel temesvári börtöncellájában Marcel Lepát, aki lelőtte Cristian Amariei rendőrt – közölték az Agerpres hírügynökséggel bírósági források.
Az RMDSZ is csatlakozik az Erdélyi Magyar Néppárt kezdeményezéséhez, amelyben arra kérik Nagyvárad önkormányzatát, hogy a főtéren állhasson a városalapító Szent László király szobra. Az EMNP további akcióra készül.
Bár sötét fellegek gyülekeztek Nagyvárad felett, és az eső is eleredt, a Szent László téren a városalapító királynak főtéri lovas szobrot követelő több mint száz eltökélt váradira még a nap is rámosolygott, amikor élőlánccal nyomatékosították követelésüket.
Liviu Dragnea PSD-elnök számára megkezdődtek a börtönbüntetés letöltését megelőző eljárások. Az első 21 napon ugyanis még nem kerül rabtársai közé, ez ugyanis karanténidőszaknak minősül.
Három év és hat hónap letöltendő börtönbüntetésre ítélte a bukaresti legfelsőbb bíróság hétfőn kihirdetett, jogerős ítéletében Liviu Dragneát, a kormányzó román Szociáldemokrata Párt (PSD) elnökét. A politikus délután bevonult a rahovai börtönbe.
Két, a második világháborúból visszamaradt kézigránátot találtak kedd este egy parajdi ház padlásán – tájékoztatott Alina Ciobotariu, a Hargita Megyei Katasztrófavédelmi Felügyelőség szóvivője.
Figyelemfelhívó megmozdulást szervez az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) Szent László király lovas szobrának Nagyvárad főterén történő felállítása érdekében.
A brassói táblabíróság döntése értelmében nem szabadulhat a feketehalmi börtönből a terrorizmus kísérlete miatt elítélt Beke István annak ellenére sem, hogy törölték a román büntető törvénykönyvből azt a cikkelyt, amelynek alapján elítélték.
Rengeteg, több mint 16 ezer elítélt került idő előtt feltételesen szabadlábra azon jogszabály nyomán, amely kimondja, hogy az embertelen körülmények között fogva tartott rabok szabadságvesztéséből 30 naponként 6 napot le kell vonni.
Meghatározatlan időre tiltakozó akciókba kezd a börtönök alkalmazottainak országos szakszervezete (SNLP), mivel az ágazat dolgozói zömének csökkent a fizetése.
Újabb petíciót nyújt be a héten Nagyvárad önkormányzatához az Erdélyi Magyar Néppárt Szent László főtéri lovasszobrának ügyében. Az EMNP tájékoztatása szerint a petíciót eddig mintegy három tucat magyar civil szervezet, plébánia és egyházközség írta alá.
Az idei Szent György Napok egyik érdekessége Előd Ágnes magyarországi szobrászművész lebegő fényszobrainak fotó- és videódokumentációs kiállítása a sepsiszentgyörgyi MAGMA kiállítótérben.
Negatívan befolyásolná a román–magyar kapcsolatokat, ha a román legfelsőbb bíróság nem határozna a terrorizmus vádjával elítélt Beke István és Szőcs Zoltán elengedéséről – közölte Lomnici Zoltán, az Emberi Méltóság Tanácsa civil szervezet elnöke szerdán az MTI-vel.
Nagyszabású ünnepségen felavatták hétfőn Nagyváradon Emmanuel de Martonne francia földrajztudós szobrát, akinek fontos szerepe volt az első világháború utáni román-magyar határ kijelölésében – írta az Agerpres hírügynökség.
A Románia által az Emberi Jogok Európai Bírósága (EJEB) ítélete alapján kifizetett összegek meghaladják a nyolcmillió eurót – közölte csütörtökön Marian Dobrică, az Országos Büntetés-végrehajtási Igazgatóság (ANP) vezérigazgatója.
Valósággal menekülnek a korszerűsített ítéletvégrehajtó intézményektől a romániai elítéltek, akik büntetésük lerövidítésének reményében az egészségtelen és zsúfolt börtönöket részesítik előnyben – írta pénteken az Adevărul hírportál.