A családorvosok megyei szervezetei arra panaszkodnak, hogy az Országos Egészségbiztosítási Pénztár nem fizeti ki idejében az orvosok által elvégzett szolgáltatások ellenértékét. Az orvosok szerint az egészségügy ismét súlyos forráshiánnyal küszködik.
Ahogy az várható volt, csütörtöki ülésén a bukaresti kormány három hónappal meghosszabbította a becsődölt Euroins társaságnál megkötött kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási kötvények (kgfb/RCA) érvényességét.
Az év végéig érvényesek lehetnek a csődbe ment Euroinsnél megvásárolt kötelező gépjármű-felelősségbiztosítások, miután a Pénzügyi Felügyelet (ASF) azt kéri a kormánytól, hogy hosszabbítsa meg az amúgy idén szeptember 8-án lejáró kötvények érvényességét.
Egyre nő az elektromos robogót használókat érintő közlekedési balesetek száma az utóbbi években, csak 2022-ben 155 súlyos balesetet regisztráltak, ami a 2021-es adat duplája.
Romániában a törvények módosítására lenne szükség a kártérítés és lakásbiztosítás terén az egyre gyakoribb viharok miatt – nyilatkozott Dumitru Țiplea Bihar megyei prefektus az Ebihoreanul.ro hírportálnak.
A februári törökországi katasztrófa, majd a Gorj megyei földrengés nyomán egyértelműen megugrott a kötelező lakásbiztosítások száma Romániában, és ugyanilyen hatást váltott ki a júniusi Arad megyei nagy erősségű földmozgás is.
Nyaraláskor rengetegen választják a személygépkocsis utazást, amely a legnagyobb függetlenséget biztosítja külföldön is: akkor indulunk el, amikor akarunk, ott állunk meg, ahol éppen kedvünk tartja. Azonban ennek a szabadságnak is megvan a kockázata.
Romániában történik a legtöbb baleset európai összevetésben a Romániai Biztosítók és Viszontbiztosítók Országos Szövetségének (UNSAR) adatai szerint.
Indulhat a csődeljárás az Euroins biztosítótársaság ügyében – döntött pénteken a bukaresti törvényszék, és ezzel az is eldőlt, hogy meddig maradnak érvényben a náluk kötött kötelező gépjármű-felelősségbiztosítások.
Sokan nem tudják, hogy anyagi vagy akár erkölcsi kártérítést is követelhetnek, ha taxival, Uberrel, esetleg tömegközlekedési eszközzel utazva megsérülnek. A kártérítés több millió euróra is rúghat.
Befagyasztotta a következő hat hónapra a bukaresti kormány a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítások (kgfb/RCA) árát.
Megszavazta kedden a képviselőház gazdasági bizottsága a 2008/260-as törvényt módosító tervezet vitáján, hogy a kötelező lakásbiztosítás díja 100 lejről 130 lejre emelkedjen.
A 2023. február 28-i szinten fagyasztaná be hat hónapra a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítások (kgfb/RCA) árát a hétfő este közzétett új kormányhatározat-tervezetében a pénzügyminisztérium.
Sok családorvos hiányzik az egészségügyi rendszerből. A krízishelyzetet még tudják kezelni, de pár éven belül a mai háziorvosok fele nyugdíjba vonul. Duda Tihamér Attilával, a Hargita Megyei Egészségbiztosítási Pénztár vezérigazgatójával beszélgettünk.
Ellenzik a Romániában tevékenykedő biztosítótársaságok a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás (kgfb/RCA) árát befagyasztó kormányhatározat-tervezetet.
Közzétette a pénzügyminisztérium a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási (kgfb/RCA) díjak maximálásáról szóló határozattervezetet.
A kétkamarás román parlament egyesített pénzügyi szakbizottsága előtt kellett magyarázatot adnia hétfőn a Pénzügyi Felügyeleti Hatóság (ASF) vezetőségének.
A Pénzügyi Felügyeleti Hatóság (ASF) javaslatot tesz arra, hogy a következő hat hónapban a 2022 márciusában alkalmazott kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási (kgfb) díjak legyenek érvényesek.