A viharkárokra is kiterjesztetné a kötelező lakásbiztosítást a múlt heti ítéltidő nyomán Bihar megye prefektusa

A múlt keddi vihar tönkretette a város parkjait: mintegy 800 fát döntött ki •  Fotó: Bálint Eszter

A múlt keddi vihar tönkretette a város parkjait: mintegy 800 fát döntött ki

Fotó: Bálint Eszter

Romániában a törvények módosítására lenne szükség a kártérítés és lakásbiztosítás terén az egyre gyakoribb viharok miatt – nyilatkozott Dumitru Țiplea Bihar megyei prefektus az Ebihoreanul.ro hírportálnak.

Krónika

2023. augusztus 02., 12:422023. augusztus 02., 12:42

A bukaresti kormány területi képviselője az egy hete, július 25-én kitört nagyváradi viharral kapcsolatban hívta fel a figyelmet a problémára, melynek kárfelmérési eljárása kedden került a prefektúra illetékes bizottságaihoz. Ezek állítják össze az iratokat, mellyel gyorssegélyt igényelnek a kormány tartalékalapjából a károk helyreállításához.

Dumitru Țiplea – aki prefektusként a megyei vészhelyzeti bizottság elnöke is – elmondta: a prefektúra összesíti az intézményeknél keletkezett kárt, de javasolja, hogy

azok a polgárok is részesüljenek a beígért támogatásban, akiknek a házát megrongálta a vihar.

„Mivel ezek jelenségek egyre gyakoribbak, javasolni akarjuk a vonatkozó törvények kiegészítését, hogy a természeti csapások között a viharok is szerepeljenek” – fogalmazta meg a prefektus. Țiplea elmondta, az Országos Meteorológiai Szolgálattal (ANM) is levelezett az ügyben, ugyanis

a Nagyváradra lesújtó vihar erősebbnek bizonyult, mint amilyenre a meteorológusok előzetesen figyelmeztettek.

Az ANM másodfokú viharriasztást adott ki, óránként 90–100 kilométeres sebességű szelet jelzett, de óránként 144 kilométeres sebességű széllökések voltak. Így nem viharról, hanem szélsőséges meteorológiai jelenségről lehet beszélni – írta a hírportál.

Egy hét alatt sem sikerült még a parkokból elhordani a letarolt fákat. Kedd délután még mindenhol kidőlt fák, letört ágak voltak a Nagyvásátéren •  Fotó: Bálint Eszter Galéria

Egy hét alatt sem sikerült még a parkokból elhordani a letarolt fákat. Kedd délután még mindenhol kidőlt fák, letört ágak voltak a Nagyvásátéren

Fotó: Bálint Eszter

A pontos besorolás a kártérítés szempontjából fontos. Romániában a szélsőséges időjárás kárvallottjai egy júniusi kormányhatározat révén részesülnek gyorssegélyben, melyet az erdélyi villámárvizek nyomán hoztak. A jogszabály árvizek, heves esőzések, földcsuszamlások és ezekhez kapcsolódó „különleges meteorológiai jelenségek” esetén biztosít kártérítést az érintett lakosoknak a kár nagysága függvényében.

A viharkár a kötelező lakásbiztosításnál sem szerepel külön kategóriaként,

a törvény csak az árvizet, földrengést és földcsuszamlást sorolja fel lehetséges veszélyként.

A nagyváradi polgármesteri hivatal összesítése szerint a július 25-i vihar nyomán egymillió eurós kár keletkezett a középületekben, közterületeken.

Az erős szél tönkretette a város parkjait: mintegy 800 fát döntött ki, 2000-ben keletkezett töréskár. A kidőlt fák, épületekről leszakított tetőelemek 200 autót rongáltak meg, számos lakóépületben is kár keletkezett.

•  Fotó: Bálint Eszter Galéria

Fotó: Bálint Eszter

Florin Birta polgármester reményének adott hangot, hogy megítélik a városnak a kormánytámogatást, melyből megtörténhet a helyreállítás. „Általában a természeti csapásoknál az árvizeket említik, a viharokat nem” – emlékeztetett a törvényi hiányosságra. Bejelentette, hogy a következőkben felmérik a megmaradt fák állapotát és zöld stratégiát hirdetnek: a következő négy évben tízezer fát ültetnek. Ezek kiválasztásakor a klímaváltozásra gondolva olyan fajták mellett döntenek, melyek jobban ellenállnak a szélsőséges időjárásnak.

Az MTI szerint Nagyváradon az elmúlt három évben 2500 fát ültettek összesen, a városvezetés most készíti elő a 2024–2027 közötti időszak feladatfüzetét, mely szerint évente ültetnének ugyanennyit.

korábban írtuk

Szakértői bizottság dolgozza ki a helyreállítási intézkedéseket a Bihar megyén kedden végigsöprő ítéletídő nyomán
Szakértői bizottság dolgozza ki a helyreállítási intézkedéseket a Bihar megyén kedden végigsöprő ítéletídő nyomán

A július 25-i vihar 26 Bihar megyei településen okozott károkat, elsősorban lakóépületek tetőzetében – számolt be pénteken a prefektusi hivatal.

korábban írtuk

Aktiválják a RO-Alertet – tanácsolja Arafat a pusztító váradi vihar kapcsán, bár a rendszer ezúttal igencsak késve riasztott
Aktiválják a RO-Alertet – tanácsolja Arafat a pusztító váradi vihar kapcsán, bár a rendszer ezúttal igencsak késve riasztott

Példátlanul heves, a régióban szokatlan erejű volt a vihar, amely kedden Nagyváradon, illetve Bihar megyén végigsöpörve hatalmas pusztítást végzett – közölte Raed Arafat.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 12., szombat

Háromszéken garázdálkodó brassói férfit vettek őrizetbe: telefonos csalókra hívja fel a figyelmet a rendőrség

Harmincnapos előzetes letartóztatásba került egy 30 éves Brassó megyei férfi, aki ellen a sepsiszentgyörgyi rendőrség indított nyomozást csalás vádjával. A gyanúsított 9 ezer lejt csalt ki cégektől.

Háromszéken garázdálkodó brassói férfit vettek őrizetbe: telefonos csalókra hívja fel a figyelmet a rendőrség
2025. július 12., szombat

Ne vágjátok le a szárnyainkat! – a MAKOSZ az ösztöndíjak csökkentéséről

A Romániai Magyar Középiskolások Szövetsége (MAKOSZ) közölte, feladatának érzi, hogy hangot adjon a diákoknak és pedagógusoknak.

Ne vágjátok le a szárnyainkat! – a MAKOSZ az ösztöndíjak csökkentéséről
2025. július 11., péntek

Bolyai Farkas születésének 250. évfordulójáról is megemlékeznek a Vásárhelyi Forgatagon

Augusztus 27–31. között rendezik meg a 12. Vásárhelyi Forgatagot Marosvásárhelyen. A rendezvénysorozattal idén a „vásárhelyiséget” ünneplik, valamint Bolyai Farkas születésének 250. évfordulója alkalmából a világhírű matematikus előtt is tisztelegnek.

Bolyai Farkas születésének 250. évfordulójáról is megemlékeznek a Vásárhelyi Forgatagon
2025. július 11., péntek

Székely Nemzeti Tanács: a nemzeti régiók védelme európai ügy

A Székely Nemzeti Tanács szerint az európai parlamenti képviselők számos elégedetlenségének és az Európai Bizottsággal (EB) szemben megfogalmazott kritikáinak nincsen más elvi kerete, mint éppen a nemzeti régiókért indított polgári kezdeményezés.

Székely Nemzeti Tanács: a nemzeti régiók védelme európai ügy
2025. július 11., péntek

Újraindultak Parajdon a Korond-patak elterelési munkálatai, nőtt a vízszint az elöntött sóbányában

Kétnapos kényszerszünet után pénteken újraindultak Parajdon a Korond-patak elterelési munkálatai – számolt be a helyszínen tartott sajtótájékoztatóján a Salrom vállalat beruházási igazgatója.

Újraindultak Parajdon a Korond-patak elterelési munkálatai, nőtt a vízszint az elöntött sóbányában
2025. július 11., péntek

Nem kerül túl sokba az sem, ha valaki egy hétig hagyja az autóját a kolozsvári reptér melletti parkolóban

Új parkolási díjakat vezettek be a kolozsvári repülőtér melletti Park & Ride parkoló hatékonyabb kihasználtságáért – közölte Oláh Emese, a kincses város RMDSZ-es alpolgármestere.

Nem kerül túl sokba az sem, ha valaki egy hétig hagyja az autóját a kolozsvári reptér melletti parkolóban
2025. július 11., péntek

Csak vadászattal lehet elérni, hogy a medve féljen az embertől – Évekbe telhet a medvetámadások számának csökkenése

Egymást érik a medvetámadásokról szóló hírek. Nyolc évbe telt, amíg több tucat ember halála révén sikerült irányt szabni a romániai vadgazdálkodásnak, de a Krónikának nyilatkozó szakember szerint egyik napról a másikra nem lesz látványos változás.

Csak vadászattal lehet elérni, hogy a medve féljen az embertől – Évekbe telhet a medvetámadások számának csökkenése
2025. július 10., csütörtök

Mi a teendő, ha medvével találkozik az ember? – Megfontolandó tanácsok a hegyimentőktől

Az országos hegyimentő-szolgálat szakemberei gyakorlati tanácsokat adnak arra vonatkozóan, hogy mi a teendő, ha vadállattal – elsősorban medvével – találkozik az ember, és kiemelik azt is, hogy hasonló esetekben mit nem szabad tenni.

Mi a teendő, ha medvével találkozik az ember? – Megfontolandó tanácsok a hegyimentőktől
2025. július 10., csütörtök

„A levegőben lóg” a kolozsvári metró építése, lekezelően válaszol a polgármester a tamáskodóknak

A levegőben lóg a kolozsvári metró építése, mivel az önkormányzat sem a finanszírozást nem biztosította, sem a műszaki terveket nem véglegesítette, így építési engedélye sincs – vonta meg a nem túl kecsegtető mérleget a Pro Infrastruktúra Egyesület.

„A levegőben lóg” a kolozsvári metró építése, lekezelően válaszol a polgármester a tamáskodóknak
2025. július 10., csütörtök

Kolozsvári magyar diákokat, sőt a Piramis zenekart is árgus szemekkel figyelte a Securitate – Zilahi Csaba emlékezik a korszakra

A magyarországi Piramis zenekar által „ihletett” kolozsvári magyar „csövesek” viselkedését, öltözékét, szokásait, lázadását is figyelemmel követte a kommunizmus idején a romániai titkosszolgálat, a Securitate.

Kolozsvári magyar diákokat, sőt a Piramis zenekart is árgus szemekkel figyelte a Securitate – Zilahi Csaba emlékezik a korszakra