Elkapták, nem eresztik? A moldovai politikus szerint Simion oroszbarát politikát folytat Romániában
Fotó: AUR/Facebook
George Simion, a szélsőséges Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnöke korábban az orosz hírszerzés (FSZB) egyik képviselőjével egyeztetett – állítja Anatol Șalaru, a Moldovai Köztársaság volt védelmi minisztere.
2023. március 28., 19:572023. március 28., 19:57
2023. március 28., 19:582023. március 28., 19:58
Az Inliniedreapta.net portálnak adott interjújában a korábbi tárcavezető arról beszélt: az eset még 12 évvel ezelőtt történt, a találkozóról pedig a moldovai Hírszerző és Biztonsági Szolgálat (SIS) akkori igazgatója tájékoztatta.
„Romániai unionistaként tartották számon, én is így láttam őt. A nagy sokk akkor ért, amikor kiutasították Moldovából, és nem értettem, hogy miért. Hogyan lehet valakit, aki unionista, Moldova barátja, kiutasítani? Akkor én, mint parlamenti képviselő, találkoztam a SIS igazgatójával, és megkérdeztem tőle, hogyan utasíthatta ki őt. Azt mondta, hogy mindent egyeztetett a román szolgálatokkal. Elmondta nekem, hogy George Simiont évek óta figyelik a moldovai szolgálatok, az ukrajnai szolgálatok, amelyek megállapították (...), hogy
(...) Elmondta, hogy George Simion Moldovában gyakran találkozik Mark Tkaciukkal, aki az orosz szolgálatok embere volt. (...) Nem láttam a dokumentumokat, és arra hagyatkozom, amit a SIS igazgatója mondott nekem annak idején, aki nagyon jól informált volt” – mondta a volt védelmi miniszter.
„Miért ment el George Simion? Miről tárgyalhatott George Simion egy másik állam titkosszolgálati rezidensével? Alárendeltségi viszonyban vannak, hiszen az ő politikájukat műveli.
Mihai Balan, a SIS akkori igazgatója nem kívánt nyilatkozni az ügy kapcsán.
Az AUR sajtóosztálya az Adevărul napilap megkeresésére határozottan cáfolta Șalaru állításait.
„Egy volt miniszter visszaemlékezései abból a szomorú időszakból, amikor a Moldovai Köztársaságot az ellentmondásos Vladimir Plahotniuc irányította, azt mutatják, hogy a képzelete most is ugyanúgy játszik vele, mint amikor hivatalos megbízatását töltötte be a ma már szökésben lévő oligarcha udvarában. Simion elnök úr a román parlament tagja, minden párbeszédre nyitott politikus, és – ellentétben Șalaru úrral és fantasztikus prózájának szereplőivel – szürke foltoktól és árnyalatoktól mentes közéletrajza van” – szerepel az AUR reakciójában.
Nem Simion az első szélsőséges román politikus, aki kapcsán a napokban fölmerült, hogy kapcsolatban állhat az orosz hírszerzéssel.
Mint megírtuk, az amerikai Robert Landing Intézet szerint az orosz katonai hírszerzés állhat az AUR listáján mandátumhoz jutott, de azóta botrányai miatt a pártból kizárt, és független szenátorként tevékenykedő Diana Şoşoacă azon törvénytervezete mögött, amelyben az Ukrajnával kötött barátsági szerződés felmondását és a két világháború között román fennhatóság alatt álló ukrajnai területek Romániához csatolását kezdeményezi.
Több tonna zöldséget és gyümölcsöt vontak ki a romániai piacról ellenőrzései nyomán az Országos Fogyasztóvédelmi Hatóság (ANPC), egyebek mellett penészes, poros és rovarokkal fertőzött termékeket is.
A majálist és görögkeleti húsvétot is felölelő idei hatnapos hosszú hétvégén 42,8 százalékkal kevesebb súlyos közúti baleset történt a tavalyi év hasonló időszakához képest.
Négy cég bonyolíthatja le összesen több mint nyolcmillió lej értékben az államfő kül- és belföldi légi utazásait az elnöki hivatal által kiírt közbeszerzési eljárás eredménye alapján.
A napokban immár sokadik alkalommal kellett új börtönbe költöztetni Konsztantinosz Passzariszt, a román hatóságok által a legveszélyesebbnek tartott, jelenleg fogva tartott bűnözőt, akit több mint húsz éve ítéltek életfogytiglani szabadságvesztésre.
Bár a romániai lakosság számottevő hányada rendszeresen használja az internetet, nagyon sokan fittyet hánynak a kiberbiztonságra – irányítja rá a figyelmet egy friss elemzés.
A gazdasági rendőrség az év első három hónapjában országszerte 78 nagyszabású akciót hajtott végre a bűnözői csoportok felszámolása érdekében, és összesen 1226 házkutatást tartott.
Jelenleg ugyanakkora erőfeszítéssel jobban lehet élni Romániában vagy Moldovában, mint Budapesttől nyugatra – állította Daniel Funeriu volt román oktatási miniszter.
A diákok május 8-án, szerdán térnek vissza az iskolapadokba az április 27-én kezdődött húsvéti vakációt követően.
Klaus Iohannis hétfőn az Amerikai Egyesült Államokba utazott – az elnök ugyanazt a luxusgépet használta, amellyel tavaly Afrikába és Dél-Koreába utazott – adta hírül a Realitatea Tv.
Változékony lesz az időjárás a héten Románia legtöbb régiójában, és miután vasárnap viharok söpörtek végig az ország nagy részén, hétfőn az ország északi felére, kedden pedig az egész országra kiterjednek.
szóljon hozzá!