Sorin Cîmpeanu közzétette a doktori dolgozatát elemző bizottság jelentését

Sorin Cîmpeanu közzétette a doktori dolgozatát elemző bizottság jelentését

Fotó: Gov.ro

Közzétette vasárnap a Facebook-oldalán az oktatási miniszter a 2000-ben megvédett disszertációját elemző bizottság jelentését, amely szerint a dolgozata teljességgel megfelelt a doktori értekezés formájára és tartalmára vonatkozó etikai szabályoknak.

Hírösszefoglaló

2022. augusztus 28., 19:472022. augusztus 28., 19:47

Bejegyzése szerint Sorin Cîmpeanu egy újságíró kérésére közzé a közel egy éve készült jelentést. Mint írta, a dolgozatát elemző szakemberek szerint a disszertációja „tudományos és gyakorlati értékű, és ma is aktuális, mivel referenciamű a biogazdálkodás, a talajjavítási munkák és nem utolsósorban a környezetvédelem területén”.

Az oktatási miniszter megemlítette azt is, hogy a jelentés szerint a másolás gyanújának még az árnyéka sem vetődött fel a dolgozatával kapcsolatban, amelyet több plágiumkereső szoftverrel is megvizsgált a bizottság

– írja az Agerpres.

„A doktori dolgozat egyértelműen a szerző 8 éven keresztül folyamatosan végzett eredeti kutatásának az eredménye. (...) Úgy véljük, hogy nem indokolt a további ellenőrzése” – idézte a szakértői testület jelentésének következtetéseit Sorin Cîmpeanu.

Csütörtöki sajtótájékoztatóján a miniszter azt nyilatkozta, hogy a doktori dolgozatát 2021-ben elemző bizottság 'dicsérő' jelentést írt a disszertációjáról, amellyel kapcsolatban fel sem merült a plágium gyanúja. Korábban Cîmpeanu kijelentette, hogy a dolgozatához az utóbbi 20 évben bárki hozzáférhetett a Nemzeti Könyvtárban.

korábban írtuk

Doktori disszertációjának felülvizsgálatát kéri az oktatási miniszter
Doktori disszertációjának felülvizsgálatát kéri az oktatási miniszter

Sorin Cîmpeanu oktatási miniszter saját doktori dolgozatának felülvizsgálatát kéri a bukaresti Agrártudományi és Állatorvosi Egyetemtől. 

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2024. április 11., csütörtök

Felmérés: nagyon nem jött be a PNL-nek és a PSD-nek a választási szövetség, küszöb alatt az RMDSZ

Jókora kudarcnak tűnik a kormánykoalíciót alkotó Szociáldemokrata Párt (PSD) és a Nemzeti Liberális Párt (PNL) választási összefogása: egy friss felmérés szerint a közös európai parlamenti lista csupán a voksok valamivel több mint 30 százalékát kapná meg.

Felmérés: nagyon nem jött be a PNL-nek és a PSD-nek a választási szövetség, küszöb alatt az RMDSZ
2024. április 10., szerda

FRISSÍTVE – A romániai erdők kiirtásában való bűnrészességgel vádolja az IKEA-t a Greenpeace – Megszólalt a svéd vállalat

A Greenpeace nemzetközi környezetvédelmi szervezet azzal vádolja a svéd IKEA kiskereskedelmi vállalatot, hogy részt vesz a romániai ősi erdők bútorgyártás céljából történő kiirtásában.

FRISSÍTVE – A romániai erdők kiirtásában való bűnrészességgel vádolja az IKEA-t a Greenpeace – Megszólalt a svéd vállalat
2024. április 10., szerda

Orosz propagandának minősített játékfilmek bukaresti vetítését akadályozták meg a hatóságok

A világűr meghódításában elért szovjet sikerekből ihletődött orosz játékfilmek bukaresti nyilvános vetítését akadályozták meg a román hatóságok.

Orosz propagandának minősített játékfilmek bukaresti vetítését akadályozták meg a hatóságok
2024. április 10., szerda

Tízből négy diák bízik a kormányban Romániában, egy friss felmérés szerint a fiatalok csupán egyharmadát érdekli a politika

A Nemzetközi Polgári és Állampolgári Nevelési Tanulmány (ICCS) országos jelentése szerint a romániai diákok 470-es pontszámmal az ICCS 2022-es átlaga (508) alatt vannak az állampolgári ismeretek és polgári szemléletről szóló felmé

Tízből négy diák bízik a kormányban Romániában, egy friss felmérés szerint a fiatalok csupán egyharmadát érdekli a politika
2024. április 10., szerda

Tizenöt év börtönre ítélték a mangaliai emberölés elkövetőjét

Tizenöt év és három hónap börtönbüntetésre ítélte és 75 000 euró erkölcsi kártérítés kifizetésére kötelezte szerdán a Konstanca megyei törvényszék Loredana Atănăsoaiét.

Tizenöt év börtönre ítélték a mangaliai emberölés elkövetőjét
2024. április 10., szerda

Ha kell, átcsoportosítják, de nem vesznek el a kórházépítésre szánt pénzek Rafila szerint

Az országos helyreállítási tervből (PNRR) kórházépítésre szánt pénzalapot maradéktalanul fel fogják használni – jelentette ki szerdán Alexandru Rafila egészségügyi miniszter.

Ha kell, átcsoportosítják, de nem vesznek el a kórházépítésre szánt pénzek Rafila szerint
2024. április 10., szerda

Csaknem kétszer többen haltak meg februárban, mint ahány gyerek született

Februárban is negatív volt a természetes szaporulat Romániában: 9943 fővel csökkent a népességszám, és a halálozások száma 1,9-szerese volt az élveszületésekének – közölte szerdán az Országos Statisztikai Intézet (INS).

Csaknem kétszer többen haltak meg februárban, mint ahány gyerek született
2024. április 10., szerda

Iohannis: legitim elvárás, hogy a keleti szárny jobban képviseltesse magát a NATO vezetésében, tovább támogatjuk Ukrajnát

A keleti szárny országai az „első szövetséges elrettentő és védelmi vonalban” vannak – többek között ezzel indokolta szerdán Klaus Iohannis, hogy harcba száll a NATO főtitkári tisztségéért.

Iohannis: legitim elvárás, hogy a keleti szárny jobban képviseltesse magát a NATO vezetésében, tovább támogatjuk Ukrajnát
2024. április 10., szerda

Mélyen a bejutási küszöb alatt az RMDSZ egy friss felmérés szerint

Ha holnap parlamenti választásokat tartanának, a Szociáldemokrata Párt (PSD) 32,8 százalékkal végezne az első helyen, a koalíciós partner Nemzeti Liberális Párt (PNL) 19,7 százalékot, a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) pedig 16,5 százalékot kapna.

Mélyen a bejutási küszöb alatt az RMDSZ egy friss felmérés szerint
2024. április 09., kedd

Az Európai Bizottság vizsgálatot indított több Románia számára szélturbinákat gyártó kínai vállalat ellen

Margrethe Vestager kedden, az amerikai Princeton Egyetemen tartott beszédében bejelentette, hogy az Európai Bizottság vizsgálatot indított az EU öt tagállama számára szélturbinákat gyártó kínai vállalatoknak nyújtott állami szubvenciók ügyében.

Az Európai Bizottság vizsgálatot indított több Románia számára szélturbinákat gyártó kínai vállalat ellen