Sürgetett lépés. Hamarosan indulhatnak az alkalmazások az egészségügyben és a szociális ellátásban
Fotó: Thomas Campean
Közel 8000 állást szabadít fel a kormány az egészségügyben és a szociális ellátásban – jelentette be a csütörtöki kormányülés elején Marcel Ciolacu miniszterelnök. Szakmai szervezetek régóta kérnek hosszú távú intézkedéseket a kormánytól az ország kórházaiban tapasztalt orvoshiány miatt.
2024. január 11., 13:182024. január 11., 13:18
2024. január 11., 15:512024. január 11., 15:51
A kormányfő szerint így az orvos-, asszisztens- és ápolóhiánnyal küzdő kórházak azonnal alkalmazhatnak. Mint hangsúlyozta: az egészségügyi minisztérium idei költségvetése 40 százalékkal nagyobb a tavalyinál, tehát nincs akadálya az állások betöltésének. Közlése szerint az egészségügyben tavaly felhalmozott 6,6 milliárd lejes adósságot sikerült törleszteni, és van fedezet a januári költségekre is.
Ez a háziorvosokra is vonatkozik. Van pénzünk, de az a helyes, ha a komolyan dolgozó orvosokat fizetjük meg jobban – idézte a miniszterelnök nyilatkozatát az Agerpres hírügynökség. Alexandru Rafila egészségügyi miniszter a kormányülést követően közölte, a megüresedett posztok betöltéséről szóló két memorandum alapján több mint 7600 állást lehet meghirdetni az egészségügyben.
„Bűnös gondatlansággal” vádolja az USR a kormányt
Az egészségügyi rendszerben szükséges állások kevesebb mint egyharmadának a felszabadítása nem oldja meg az ágazat mély válságát – állapította meg csütörtöki közleményében a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR). Az ellenzéki párt szerint országosan több mint 20 ezer asszisztens és ápoló, illetve mintegy 8000 orvos alkalmazására lenne szükség, így a kormány döntése csak részben oldja meg a személyzethiányt. Adrian Wiener, az USR képviselője szerint a hazai állami egészségügyi rendszer „mély válságban” van, és a munkaerőhiányt „felelőtlen” kormányzati döntések okozták. Emlékeztetett arra, hogy korábban a kormány rendelt el létszámstopot az ágazatban, most pedig – látva az egészségügyi személyzet túlterheltségét – kénytelen legalább részben megoldani a problémát. Ráadásul – tette hozzá – a versenyvizsgák megszervezéséig további hónapok telnek el. „Ezek a döntések egyenértékűek a bűnös gondatlansággal, a betegségek elleni küzdelem meghiúsításával” – idézte a közlemény a politikust. Az USR az egészségügy megfelelő működéséhez szükséges összes állás meghirdetését sürgeti, beleértve az asszisztensi és ápolói posztokat is. Az ellenzéki párt szerint meg kell oldani az egészségügyi alkalmazottak bérezési problémáit is, tekintettel arra, hogy egy asszisztens alig keres többet a minimálbérnél.
Sajtótájékoztatóján a tárcavezető elmondta, hogy az egyik emlékeztetőt az egészségügyi minisztérium, a másikat a fejlesztési tárca javasolta. Utóbbi az önkormányzatok alárendeltségébe tartozó intézményekben megüresedett állásokra vonatkozik.
Rafila felkérte a személyzethiánnyal küszködő egészségügyi intézményeket, hogy haladéktalanul kezdjék el az állások meghirdetésének procedúráját. Emlékeztetett, hogy a versenyvizsgák az állások meghirdetésétől számított 30 napon belül megszervezhetők.
Mint arról beszámoltunk, az egészségügyi hatóságok, intézmények és szakmai szervezetek egyre több képviselője kér hosszú távú intézkedéseket a kormánytól az ország kórházaiban tapasztalt orvoshiány miatt. A szakma képviselői szerint a létszámstop feloldása nem elégséges: Oana Sivache, a bukaresti kórházakat felügyelő hatóság (ASSMB) vezetője úgy véli, a kormánynak el kell ismernie a kórházakban lévő rendkívüli állapotot, és sürgős intézkedéseket kell foganatosítania: ki kell dolgozni egy országos tervet, mely közép- és hosszú távú megoldást kínál.
Hasonlóképpen vélekedik a Román Orvosi Kamara is, amely szerint az ágazatot sújtó válságot voltaképp még az sem oldaná meg, ha a kormány feloldja a létszámstopot az egészségügyben. A szakmai szervezet felhívja a figyelmet, hogy az egészségügyi rendszer alulfinanszírozottsága, a „túlterheltséghez, kiégéshez és műhibák kockázatának növekedéséhez” vezető személyzethiány közvetlenül befolyásolja az orvosi ellátás minőségét, és ezáltal veszélyezteti a lakosság egészségét.
Marcel Ciolacu kormányfő csütörtökön kijelentette, hogy az általa vezetett kabinet egyik év eleji prioritása a múlt év végén sikeresen szakvizsgázó rezidens orvosok helyzetének rendezése.
Várhatóan jövő héten fogadja el a kormány az egészségügyben megüresedett állások meghirdetéséről szóló memorandumokat – jelentette be csütörtök esti televíziós nyilatkozatában Alexandru Rafila egészségügyi miniszter.
Az állások betöltésének megakadályozása ellehetetleníti az egészségügyi rendszer humánerőforrás-válságának megoldását – állapította meg a Román Orvosi Kamara.
Továbbra is terjed a kanyarójárvány Romániában – nyilatkozta szombaton Vasluiban az egészségügyi miniszter, és ismét javasolta az oltatlan gyermekek és felnőttek beoltását.
Több mint 560 gépkocsivezetőnek vonták be a jogosítványát az elmúlt 24 órában a közúti közlekedési szabályok megszegése miatt, és 15 országosan körözött személyt vettek őrizetbe.
Tüntetésre készülnek a kulturális örökség megőrzésének ágazatában dolgozó szakszervezeti tagok az ágazat alulfinanszírozottsága miatt.
Május 14-ig lehet beiratkozni a bukaresti belügyminisztérium égisze alá tartozó, rendőr-, csendőr-, határőr- és tűzoltóképzést nyújtó oktatási intézményekbe. Idén összesen 32 helyet tartanak fenn a roma és 20 helyet más nemzeti kisebbség számára.
Kihirdette pénteken Klaus Iohannis államfő az egymillió euróig terjedő adócsalás büntethetőségét megszüntető törvényt.
Elutasította pénteken a bukaresti ítélőtábla a Gheorghe Ursu volt politikai fogoly kínvallatóit jogerősen felmentő ítélet felülvizsgálatára vonatkozó kérelmet, amelyet a legfőbb ügyészség nyújtott be.
Megnyílt az út azelőtt, hogy Románia mintegy 70 millió dollár értékben Sidewinder rakétákat vásároljon az Egyesült Államoktól, miután a washingtoni illetékesek rábólintottak a tranzakcióra.
Elkezdődött pénteken a június 9-én esedékes önkormányzati és európai parlamenti (EP) választásokat megelőző kampányidőszak, amely csupán az első az idei szuper választási évben, hiszen idén még elnök- és parlamenti választást is tartanak.
A romániai polgárok közel fele szerint az ország európai uniós csatlakozása inkább pozitív eredményekkel járt – derül ki egy friss felmérésből.
A kormány bukaresti épülete előtt készül tüntetni május 13-án, hétfőn az Országos Szakszervezeti Tömb (BNS) 29 tagszervezetével együtt. A megmozdulással a munkabérek adóterheinek csökkentését akarják kiharcolni.
szóljon hozzá!