A tűz okozza a legtöbb kárt a romániai otthonokban
Fotó: Pinti Attila
Több mint 63,3 millió lejt, azaz mintegy 13 millió eurót fizettek ki a lakástüzek okozta károk fedezésére tavaly a Romániai Biztosítók és Viszontbiztosítók Országos Szövetségébe (UNSAR) tömörült biztosítótársaságok – közölte kedden a szervezet.
2024. május 21., 15:552024. május 21., 15:55
Az Agerpres hírügynökség által idézett tájékoztatás szerint az összeg 46 százalékkal nagyobb, mint 2022-ben, és 150 százalékkal nagyobb, mint a 2021-ben kifizetett kártérítések. Emellett a szervezet elemzése szerint szintén tűzesetek miatt nyújtották be tavaly a fakultatív lakásbiztosítással rendelkező biztosítottak a tíz legnagyobb kárigényt. Csak ezekre a káresetekre mintegy 12 millió lej (2,4 millió euró) kártérítést fizettek ki a biztosítók.
Az UNSAR elnök-vezérigazgatója, Alexandru Ciuncan szerint
„Fontos tudni, hogy egy fakultatív lakásbiztosítás anyagilag megvédhet minket a katasztrófák következményeitől” – idézte a közlemény Ciuncant.
Csökkentik az állami vállalatok igazgatótanácsainak létszámát és a menedzserek juttatásait – közölte Ilie Bolojan miniszterelnök a költségvetési deficitcsökkentés második csomagja tervének ismertetésekor.
Fizetése 20 százalékát az államkasszába utalta pénteken Bogdan Ivan energiaügyi miniszter, aki arra kérte a minisztériumnak alárendelt vállalatok vezetőit, hogy kövessék a példáját.
Megszabadulna a szovjet eredetű fegyverektől a román védelmi tárca, és korszerű eszközökre cserélné le őket.
A rendőrök 500 lejre büntettek meg egy taxisofőrt, aki július 10-ről 11-re virradó éjszaka nem volt hajlandó felvenni egy utast a Henri Coandă repülőtéren, és bevonták a fuvarozói engedélyét.
Az elnöki illetmény havi összege valamivel több mint 27 000 lej – ez most azért számít referenciának, mert fölvetődött, hogy azok az állami cégvezetők, akik többet keresnek az államfőnél, mondjanak le önként illetményük egy részéről.
A polgárok 38 százaléka a Románok Egyesüléséért Szövetségre (AUR), 20 százaléka a Szociáldemokrata Pártra (PSD), 15 százaléka a Nemzeti Liberális Pártra (PNL) szavazna, ha vasárnap tartanák a parlamenti választásokat – derül ki a CURS felméréséből.
A várható zivatarok miatt elsőfokú, vagyis sárga figyelmeztetést adott ki pénteken az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) az ország 16 megyéjére.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) nem szándékszik kilépni a kormányból – jelentette ki Sorin Grindeanu, a párt ügyvivő elnöke.
Románia készen áll hozzájárulni az ukrajnai béke megteremtéséhez és fenntartásához, valamint Oroszország elrettentéséhez – hangsúlyozta Nicușor Dan államfő „az elszántak koalíciójának” ülésén, amelyet videokonferencia formájában tartottak meg csütörtökön.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) képviselői és szenátorai biztosítják a határozatképességet a bizalmatlansági indítvány megvitatására összehívott hétfői parlamenti ülésen, de nem fognak szavazni – nyilatkozta Sorin Grindeanu, az alakulat ideiglenes elnöke.
szóljon hozzá!