A szerdára virradó éjjel kigyulladt és leégett a toplai fatemplom, amely a temesvári Bánsági Falumúzeum egyik legértékesebb műemléke volt.
Letartóztatták annak a településnek a korábbi polgármestereit Észak-Macedóniában, ahol nyolc nappal ezelőtt egy diszkótűzben 59 ember vesztette életét, további 155 pedig megsérült.
Le kellett állnia egy utasszállító vonatnak Székelykocsárd közelében a bozóttűz miatt - közölte szombaton a Fehér megyei katasztrófavédelmi felügyelőség.
Tűz és áramszünet miatt egész napra bezárt pénteken a londoni Heathrow repülőtér. A zárlat többszázezer utast érint, és a repülőtér tágabb körzetében 16 ezernél több lakóingatlan is áram nélkül maradt. A tűz közvetlen körzetét a hatóságok kiürítették.
Eltemetik azt az 59 embert csütörtökön Kocsaniban, aki a vasárnap hajnalban történt észak-macedóniai diszkótűz során vesztette életét.
Tűz miatt jelentős kár keletkezett a székelyföldi Miklósvár római katolikus templomának épületén az elmúlt vasárnap, március 16-án. Az épületet sürgősen restaurálni szeretnék a helybeliek.
A legfelsőbb bíróság kedden elrendelte a nyomozás újrakezdését a Colectiv 2 néven ismert ügyben.
Észak-Macedóniában, Kočani városában szombat éjjel tűz ütött ki a Pulse nevű éjszakai klubban, a tragédiában legalább 50 ember életét vesztette.
Tűz ütött ki március 15-én, szombaton egy kolozsvári kollégiumban, amelynek következtében 130 személy önállóan elhagyta az épületet; személyi sérülés nem történt.
Összeütközött hétfőn az Északi-tengeren, Anglia keleti partjainál egy olajszállító tartályhajó és egy konténerszállító hajó. A tartályhajó kigyulladt;, a helyi kikötői hatóságok több tucatnyi sérültről számoltak be.
A rendőrség vizsgálatot indított, miután Arad megyében egyetlen nap alatt 20 tarlótűzben több mint 200 hektár terület égett le.
A rendőség gondatlanságból elkövetett emberölés miatt indított bűntetetőeljárást egy 78 éves férfi ügyében, akit vasárnap délután holtan találtak egy lángokba borult mezőn Pietrari községben – közölte a Vâlcea megyei rendőrség.
Egy 67 éves nő holttestét elszenesedve találták meg, míg két másik személy, köztük egy tűzoltó megsérült az ország számos vidékén tomboló bozóttüzekben.
Húsz, Hunyad, Krassó-Szörény, Brassó, Mehedinți, Fehér, Vâlcea és Beszterce-Naszód megyei településen több mint 500 hektárnyi területet érintenek súlyos bozót- vagy erdőtüzek – közölte szombat este a katasztrófavédelem.
Péntek reggel 57 embert kellett kimenekíteni Nagyszebenben egy tízemeletes tömbházból, ahol tűz ütött ki a kilencedik emeleten – közölte Andreea Ștefan katasztrófavédelmi szóvivő.
A fejlesztési tárca új tűzbiztonsági építkezési szabályozást rögzítő miniszteri rendeletet küldött megjelentetésre a Hivatalos Közlönynek, több mint két évtized után ez az első új rendelkezés ezen a területen.
Négy személy kórházba került szerda reggel, miután tűz ütött ki a ház, amelyben tartózkodtak. Az eset az Arad megyei Angyalkúton történt.
Bíróság elé állítanak két asszisztensnőt a Piatra Neamț-i megyei kórház intenzív osztályán 2020 novemberében történt, kilenc halálos áldozattal járó tűzeset ügyében.