Koalíció: kimarad az RMDSZ?

Koalíció: kimarad az RMDSZ?

Hétfőn kiderülhet, hogy az RMDSZ részvételével alakul meg az új kormány, vagy sem, miután a szövetség és a Szociáldemokrata Párttal (PSD) közötti, a kormányra lépés feltételeiről szóló, vasárnapra tervezett tárgyalásokat hétfőre halasztották.

Balogh Levente

2014. március 02., 17:032014. március 02., 17:03

2014. március 02., 17:242014. március 02., 17:24

Hivatalos közlések szerint Victor Ponta kormányfő programja miatt kellett halasztani, ugyanakkor bukaresti sajtóértesülések szerint nem kizárt, hogy egyes ellenzéki képviselők, a főleg Dan Diaconescu Néppárt (PPDD) honatyáinak meggyőzése révén a Szociáldemokrata Uniónak (USD) az RMDSZ nélkül is meglesz a parlamenti többsége.

Így lehet, hogy az RMDSZ csak kívülről támogatja a kormányt, ha egyáltalán, PSD-s források szerint ugyanis a szociáldemokratáknak nemigen akaródzik elfogadni az RMDSZ néhány, a kisebbségi jogok bővítésére vonatkozó feltételét.

A tárgyalásokra szombaton a Szövetségi Képviselők Tanácsának (SZKT) Marosvásárhelyre összehívott közgyűlése adott felhatalmazást az RMDSZ vezetőinek. Traian Băsescu államfő ugyanakkor vasárnap jelezte: a kormányprogram és a kormánystruktúra módosulása esetén a kormányfőt újra föl kell kérni kormányalakításra, ami az államfő hatásköre, márpedig ő még egyszer nem hajlandó Pontát kormányalakítással megbízni.

Az elnök szerint a kormányprogram jelentősen módosul, hiszen az RMDSZ – szerinte túlzó követelésekkel előállva – a kisebbségi törvény elfogadását és az anyanyelv használatát is bele akarja foglalni az egészségügyben és más állami intézményekben. Băsescu úgy véli, a módosítások miatt a miniszterelnöknek újabb megbízatásért kell hozzá fordulnia, hiszen új szövetségest emel a kormányba. Hozzátette: nem engedi, hogy „titkos paktumok alapján\" kormányozzanak.

„Ha a miniszterelnök nem kér államfői felhatalmazást az új kormány megalakítására, alkotmánybíróságon támadom meg az új kormányról szóló parlamenti bizalmi szavazás eredményét\"- szögezte le az államfő. Azt is kijelentette, hogy Victor Pontát nem hajlandó még egyszer kormányfőnek jelölni, mivel korruptnak tartja.

Victor Ponta miniszterelnök ugyanakkor felelőtlennek minősítette az elnök kijelentéseit, és közölte: a kormányprogram nem változik, és az ő kormányfői mandátuma sem szűnt meg, így az alkotmány 85. cikkelye alapján a kormány módosulásáról csupán a parlamentnek kell szavaznia.

Victor Ponta miniszterelnök hétfő délután fél négykor kívánja aláírni az RMDSZ-szel a koalíciós megállapodást, amelynek nyomán a szövetség belép a kormányba. Ezt maga Ponta jelentette be csütörtökön késő este, megjegyezve: három órakor a nemzeti kisebbségek képviselőházi frakciójával írja alá a kormány támogatásáról szóló megállapodást, fél óra múlva az RMDSZ-szel, majd öt órakor ismerteti a kormány névsorát.

Az RMDSZ szombaton a Szövetségi Képviselők Tanácsának marosvásárhelyi közgyűlésén vitatta meg az opciókat. Az SZKT ülésén lefolytatott vitában nem akadt olyan felszólaló, aki ellenezte volna a tárgyalások megkezdését, vagy a kormányra lépést.

Semjén: az erdélyiek döntése a szerepvállalás
Semjén Zsolt nemzetpolitikáért felelős magyar miniszterelnök-helyettes szerint az RMDSZ várható kormányzati szerepvállalása az erdélyi magyarság és az RMDSZ döntése, amelybe a magyar kormány természetesen nem szól bele. Semjén Zsolt az MTI kérdésére vasárnap elmondta: egy politikai párttól általában elvárható, hogy figyelembe vegye kötődését a nemzetközi pártcsaládhoz, de az RMDSZ kisebbségi érdekvédelmi szervezet is. A miniszterelnök-helyettes szerint ezért legitim az RMDSZ törekvése, hogy szeretne kormányon lenni, hogy védelmet és forrásokat biztosítson az ottani magyarságnak.

Érvek a kormányszerep mellett

Az SZKT-n egyábként az RMDSZ kormányra lépése melletti érvek voltak túlsúlyban abban a beszámolóban, amelyet Kelemen Hunor, a szövetség elnöke tartott.

Megemlítette, a tárgyalásoknak akár az is az eredménye lehet, hogy az RMDSZ ellenzékben marad, az is, hogy parlamenti támogatást nyújt a kormánynak, de az is, hogy a szövetség vállalja a kormányzást.

Kelemen Hunor megjegyezte, mindhárom válasznak megvannak a kockázatai. „Elmaszatolt megoldásnak\" vélte a kormány esetleges parlamenti támogatását, de azt is elmondta, nem mindenáron kell vállalni a kormányzást.

Azt is megemlítette, hogy az erdélyi magyarok biztonságérzete erősebb volt, amikor az RMDSZ kormányon volt. „Amióta nem vagyunk kormányon, őrültebbnél őrültebb tervezetek jelennek meg, amelyek visszafordítanák, amit eddig elértünk” – magyarázta az elnök.

Kelemen Hunor a majdani tárgyalópartnereinek is üzent, amikor elmondta, hogy az Amerikai Egyesült Államok külügyminisztériumának az emberi jogok romániai helyzetéről szóló értékelésében nemcsak az első és az utolsó oldalt kell elolvasni, hanem a 27-28. oldalt is, amelyeken a székely zászlóról, a közösségi jogokról, az oktatási kérdésekről és a moldvai csángókról is szó esik. „Ez jelzés kell, hogy legyen a román politika számára is. Romániában a kisebbségi jogok kérdése nincsen teljes mértékben rendezve” – jelentette ki Kelemen Hunor.

Hozzátette, bízik benne, hogy nem földrajz leckével kell kezdeniük a tárgyalásokat. \"Remélem, nem kell megvitatnunk, hogy létezik-e Székelyföld, ha az már az amerikai külügyminisztériumból is látszik\" - fogalmazott az RMDSZ elnöke. Hozzátette, elsősorban olyan kérdésekről akarnak tárgyalni, amelyek az erdélyi magyarság biztonságérzetét növelik, de a tárgyalási csomag részét képezik a gazdasági-szociális kérdések, és az infrastruktúrafejlesztés kérdései is.

Kelemen Hunor azt is kifejtette, hogy nem látja a lehetőségét a jelenlegi román alkotmány módosításának és a régiók kialakításának. Arra hivatkozott, hogy az alkotmánymódosító tervezetnek a magyar szempontból fontos kitételeit \"hatásköreit túllépve\" nyilvánította alkotmányelleneseknek az alkotmánybíróság.

A mérleg nyelve

Kelemen a kormányra lépés kapcsán még csütörtökön este kifejtette: azt követően, hogy a Nemzeti Liberális Párt (PNL) kilépett a kormányzó Szociálliberális Unióból (USL), és az megszűnt, az RMDSZ vált a mérleg nyelvévé a parlamentben.

A HotNews hírportál szerint az RMDSZ azt szabta feltételül a kormánynak, hogy szüntessék be a pereket azon székelyföldi polgármesterek ellen, akik kitűzték a középületekre a székely zászlót, a kormány dolgozzon ki egy jogszabályt, amely lehetővé teszi a kisebbségek nemzeti jelképeinek használatát, illetve a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen hozzák létre a magyar karokat.

Mint arról beszámoltunk, sajtóértesülések szerint a miniszterelnök egy kormányfő-helyettesi tisztséget adna az RMDSZ-nek, valamint a művelődési és a távközlési tárcát. Ez utóbbi helyett azonban az RMDSZ szívesebben irányítaná az egészségügyi vagy a környezetvédelmi minisztériumot.
Borbély még pénteken elmondta: egyezményt írnak alá a PSD-vel a kormányra lépésről.

A kisebbségpolitika terén az RMDSZ leendő koalíciós partnerei támogatására számít anyanyelv-használati törvénytervezeteinek elfogadtatásához, amelyek az egészségügyben, igazságszolgáltatásban, az ombudsmani hivatal és diszkriminációellenes tanács működésében pótolnák a joghézagokat.

Felmerült a helyi és megyei jelképek, illetve a nemzeti szimbólumok használatának szabályozása, és „ha nem is kerül bele az egyezménybe\", egyeztetnek arról, hogyan alakul meg a magyar tagozat a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen (MOGYE) – mutatott rá az RMDSZ politikusa.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2024. május 06., hétfő

Fittyet hánynak a kiberbiztonságra: sokan még online vásárláskor sem figyelnek a kockázatokra

Bár a romániai lakosság számottevő hányada rendszeresen használja az internetet, nagyon sokan fittyet hánynak a kiberbiztonságra – irányítja rá a figyelmet egy friss elemzés.

Fittyet hánynak a kiberbiztonságra: sokan még online vásárláskor sem figyelnek a kockázatokra
2024. május 06., hétfő

Közel nyolcvan nagyszabású akcióban több mint 1200 házkutatást tartott a gazdasági rendőrség

A gazdasági rendőrség az év első három hónapjában országszerte 78 nagyszabású akciót hajtott végre a bűnözői csoportok felszámolása érdekében, és összesen 1226 házkutatást tartott.

Közel nyolcvan nagyszabású akcióban több mint 1200 házkutatást tartott a gazdasági rendőrség
2024. május 06., hétfő

Volt román miniszter: Romániában és Moldovában jobb élni, mint Budapesttől nyugatra

Jelenleg ugyanakkora erőfeszítéssel jobban lehet élni Romániában vagy Moldovában, mint Budapesttől nyugatra – állította Daniel Funeriu volt román oktatási miniszter.

Volt román miniszter: Romániában és Moldovában jobb élni, mint Budapesttől nyugatra
2024. május 06., hétfő

Lassan vége a tavaszi vakációnak: kezdődik a tanév utolsó modulja, szerdán térnek vissza a diákok az iskolapadokba

A diákok május 8-án, szerdán térnek vissza az iskolapadokba az április 27-én kezdődött húsvéti vakációt követően.

Lassan vége a tavaszi vakációnak: kezdődik a tanév utolsó modulja, szerdán térnek vissza a diákok az iskolapadokba
2024. május 06., hétfő

Újra luxusrepülőre pattanhatott Iohannis, hogy átvegye a „washingtoni Oscar-díjat”

Klaus Iohannis hétfőn az Amerikai Egyesült Államokba utazott – az elnök ugyanazt a luxusgépet használta, amellyel tavaly Afrikába és Dél-Koreába utazott – adta hírül a Realitatea Tv.

Újra luxusrepülőre pattanhatott Iohannis, hogy átvegye a „washingtoni Oscar-díjat”
2024. május 06., hétfő

Változékony időjárás várható a héten, a hőmérséklet érezhetően visszaesik, havaseső is lehet

Változékony lesz az időjárás a héten Románia legtöbb régiójában, és miután vasárnap viharok söpörtek végig az ország nagy részén, hétfőn az ország északi felére, kedden pedig az egész országra kiterjednek.

Változékony időjárás várható a héten, a hőmérséklet érezhetően visszaesik, havaseső is lehet
2024. május 05., vasárnap

Prefektus: a stabilizálódás jeleit mutatja a talaj a Slănicon beszakadt úttest környékén

A stabilizálódás jeleit mutatja a talaj a Slănicon beszakadt úttest környékén – közölte vasárnap Emil Drăgănescu, Prahova megye prefektusa.

Prefektus: a stabilizálódás jeleit mutatja a talaj a Slănicon beszakadt úttest környékén
2024. május 04., szombat

Jelenleg nem foglalkozik az államfőválasztás időpontjának megváltoztatásával a koalíció

Nincs napirendben a bukaresti kormánykoalícióban az elnökválasztás időpontjának áthelyezése – jelentette ki Ionuț Stroe, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) szóvivője.

Jelenleg nem foglalkozik az államfőválasztás időpontjának megváltoztatásával a koalíció
2024. május 03., péntek

Szinte mindenki megkapta már a májusi nyugdíját

A Román Posta a kifizetési naptárban rögzítettnél öt nappal korábban, április 27-én megkezdte a májusi nyugdíjak kézbesítését, és becsléseik szerint a pénteki nap végére megközelítik a maximális kézbesítési arányt.

Szinte mindenki megkapta már a májusi nyugdíját
2024. május 03., péntek

Jelentés: Romániában sokszínű a sajtópaletta, de csorbul a függetlenség, a hírszerző szolgálatok befolyást szereznének

Romániában sokszínű a sajtópaletta, adott a lehetőség a közérdekű tényfeltáró munkához, azonban a sajtófinanszírozás átláthatatlansága azonban csorbítja a függetlenséget, és rontja a tájékoztatás megbízhatóságát.

Jelentés: Romániában sokszínű a sajtópaletta, de csorbul a függetlenség, a hírszerző szolgálatok befolyást szereznének