Fotó: Rostás Szabolcs
Az alapélelmiszerek árréskorlátozásának 60 napos meghosszabbításáról döntött Marcel Ciolacu miniszterelnök a kiskereskedők képviselőivel folytatott tárgyalást követően.
2024. január 29., 19:222024. január 29., 19:22
2024. január 29., 19:262024. január 29., 19:26
A szociáldemokrata (PSD) kormámyfő ezt hétfőn jelentette be egy Facebook-bejegyzésben. Szerinte a román állampolgároknak továbbra is szükségük van az élelmiszerárak stabilitására „a múltkori spekulatív áremelési őrület után”. „Úgy döntöttem, hogy 60 nappal meghosszabbítom az alapélelmiszerek árréskorlátozásáról szóló rendeletet. Most már azok is, akik korábban kritizálták ezt az intézkedést, elismerik, hogy ennek hiányában az árak 20 százalékkal is emelkedtek volna” – írta bejegyzésében Ciolacu.
Emlékeztetett, hogy az Országos Statisztikai Hivatal adatai szerint a 2023 decemberi árak 5,8 százalékkal voltak magasabbak a 2022 decemberi árakhoz képest, míg az árréskorlátozás bevezetése előtt, 2023 júniusában ez a különbség közel 18 százalék volt 2022 júniusához képest. Ciolacu azt írta, folytatja párbeszédét az áruházláncok képviselőivel, hogy közösen hosszú távú megoldást találjanak az árak ellenőrzés alatt tartására. „Csak az a feltételem, hogy a romániai termelők és feldolgozók méltányos bánásmódban részesüljenek” – olvasható a miniszterelnök bejegyzésében.
A kiskereskedelmi üzletláncok szövetségének (AMRCR) képviselői korábban arra tettek javaslatot, hogy az árréskorlátozást váltsa fel egy olyan mechanizmus, amely lehetővé tenné a beavatkozást az indokolatlan áremelések esetében. A Romalimenta Élelmiszeripari Szakszervezeti Szövetség nemrég közölte, hogy határozottan ellenzi az alapélelmiszerek árréskorlátozásának meghosszabbítását, ami szerintük nemcsak az élelmiszeriparra, hanem a fogyasztókra is katasztrofális hatással lenne.
Minea az Agerpres hírügynökségnek nyilatkozva felrótta a kormánynak, hogy míg a mezőgazdasági szektornak „minden irányból adták az állami támogatásokat”, az élelmiszeripar semmit nem kapott, ráadásul a sokszor túlburjánzó szabályozás is nehezíti a dolgukat.
Az eredetileg 14 alapélelmiszer árréskorlátozásáról szóló sürgősségi rendelet augusztus 1-jén lépett hatályba, és a következő termékekre vonatkozott: 300-500 grammos fehér kenyér, 1,5 százalék zsírtartalmú tehéntej (1 l), tehéntejből készült telemea sajt, tehéntejből készült, 3,5 százalék zsírtartalmú joghurt, legfeljebb 200 grammos kiszerelésben, 000-s fehér búzaliszt (1 kg), kukoricadara (1 kg), M méretű tyúktojás (10 darabos kiszerelés), napraforgóolaj (1 l), friss csirkehús, friss sertéshús, friss zöldség (paradicsom, uborka, vöröshagyma, szárazbab, sárgarépa, kaliforniai paprika, kápiapaprika), friss gyümölcs (piros és Golden alma, szilva, görögdinnye, csemegeszőlő), fehér burgonya, cukor (1 kg).
A kormány október végén 90 nappal meghosszabbította az intézkedést, és bővítette a korlátozott árú termékek listáját, amelyre így felkerült a darált hús, a fokhagyma, a rizs, a paradicsomsűrítmény, a kalács, a margarin, az élesztő, a tejföl és a körte. Az alapélelmiszerek árréskorlátozása 2024. január 31-éig van érvényben.
Bár a romániai lakosság számottevő hányada rendszeresen használja az internetet, nagyon sokan fittyet hánynak a kiberbiztonságra – irányítja rá a figyelmet egy friss elemzés.
A gazdasági rendőrség az év első három hónapjában országszerte 78 nagyszabású akciót hajtott végre a bűnözői csoportok felszámolása érdekében, és összesen 1226 házkutatást tartott.
Jelenleg ugyanakkora erőfeszítéssel jobban lehet élni Romániában vagy Moldovában, mint Budapesttől nyugatra – állította Daniel Funeriu volt román oktatási miniszter.
A diákok május 8-án, szerdán térnek vissza az iskolapadokba az április 27-én kezdődött húsvéti vakációt követően.
Klaus Iohannis hétfőn az Amerikai Egyesült Államokba utazott – az elnök ugyanazt a luxusgépet használta, amellyel tavaly Afrikába és Dél-Koreába utazott – adta hírül a Realitatea Tv.
Változékony lesz az időjárás a héten Románia legtöbb régiójában, és miután vasárnap viharok söpörtek végig az ország nagy részén, hétfőn az ország északi felére, kedden pedig az egész országra kiterjednek.
A stabilizálódás jeleit mutatja a talaj a Slănicon beszakadt úttest környékén – közölte vasárnap Emil Drăgănescu, Prahova megye prefektusa.
Nincs napirendben a bukaresti kormánykoalícióban az elnökválasztás időpontjának áthelyezése – jelentette ki Ionuț Stroe, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) szóvivője.
A Román Posta a kifizetési naptárban rögzítettnél öt nappal korábban, április 27-én megkezdte a májusi nyugdíjak kézbesítését, és becsléseik szerint a pénteki nap végére megközelítik a maximális kézbesítési arányt.
Romániában sokszínű a sajtópaletta, adott a lehetőség a közérdekű tényfeltáró munkához, azonban a sajtófinanszírozás átláthatatlansága azonban csorbítja a függetlenséget, és rontja a tájékoztatás megbízhatóságát.
szóljon hozzá!