Fotó: RMDSZ
Hivatalossá tette a kormány az RMDSZ javaslatára a Brassó megyei Apáca címerét, melyen a település névadóját jelképező köny, az egykori vár és a húsvéti hagyományra utaló kakas található.
2021. június 16., 18:382021. június 16., 18:38
Cseke Attila közigazgatási miniszter szerdán jelentette be, hogy az RMDSZ javaslatára a kormány hivatalosította a Brassó megyei Apáca címerét.
A tárcavezető rámutatott:
A Brassótól 35 kilométerre fekvő Olt parti község leginkább Apáczai Csere János pedagógus, író, református teológusról és Bartalis János költőről, illetve Vogel Sándor történészről ismert.
A térségben egyedinek számító kakaslövés hagyománya a tatárjárás idejéről maradt fenn. A szájhagyomány úgy tartja, hogy a falu lakói, megelőzve a tatárok fosztogatást, a várba menekítették minden vagyonukat, így mire azok megérkeztek, csak egy üres falut találtak. Már éppen indulni készültek, amikor egy kakas kukorékolni kezdett a várban és elárulta a falu lakóit. Ettől kezdve minden évben, húsvétkor élő kakast lőttek a helyiek – mára ezt a céltáblára festett kakas helyettesíti.
A három szimbólumból álló apácai címeren a település nevét adó Apáczai Csere János emlékét idéző könyv is visszaköszön, valamint az egykori vár és a húsvéti hagyományra utaló kakas látható.
Alapfokon 15 év börtönre ítélte pénteken a Dolj megyei törvényszék azt a fiatalembert, aki tavaly nyáron halálosan megkéselt egy lányt, a barátját pedig súlyosan megsebesítette.
Bizonyos sofőrökkel szemben a közlekedési rendőrök kötelesek alkohol- és drogtesztet alkalmazni – írja elő egy pénteken elfogadott sürgősségi rendelet.
Bizonyos feltételek mellett az iskolákban felszerelhetők térfigyelő kamerák – írja elő egy pénteken elfogadott sürgősségi kormányrendelet.
Sürgősségi rendelettel szigorított pénteken a kormány a játéktermek működtetésének szabályozásán.
A rendőrségi beosztott állásokra versenyvizsgázó személyek nem viselhetnek tetoválást az arcukon és/vagy a nyakukon – írja elő a pénteken elfogadott sürgősségi rendelet.
A nyugdíjasoknak a Román Posta fogja kézbesíteni az újraszámolt nyugdíjukról szóló határozatot – közölte pénteken a Facebook-oldalán a munkaügyi minisztérium.
Módosította pénteken a kormány a minimálbérrel fizetett alkalmazottak adókedvezményeinek szabályozását – számolt a Victoria-palotában tartott sajtótájékoztatóján Mihai Constantin.
Kelemen Hunor azt fogja támogatni, hogy november 30-án tartsák az államelnök-választás első fordulóját és december 8-án a másodikat.
Franciaországban teljesít szolgálatot egy román katonai tűzoltókontingens július 1-31. között az Európai Polgári Védelmi és Humanitárius Segítségnyújtási Főigazgatóság (DG ECHO) által szervezett program keretében.
Marcel Ciolacu bejelentette, hogy pénteki ülésén a kormány elemezni fogja az elektronikus számlákkal, az elektronikus szállítmánykövető rendszerrel (e-Transport) és az elektronikus áfa-bevallási rendszerrel (e-TVA) kapcsolatos törvénymódosításokat.
szóljon hozzá!