Fotó: RMDSZ
Tánczos Barna környezetvédelmi, vízügyi és erdészeti miniszter bejelentette, hogy erdélyi nagyvárosokban is integrált önkéntes hulladékudvarokat építenek.
2023. március 08., 16:312023. március 08., 16:31
A tárcavezető elmondta, a nagyvárosi agglomerációk egyik legnagyobb kihívása a hulladék megfelelő kezelése, amelynek alapja, hogy minél több típusú hulladékot tudjanak szelektíven gyűjteni és újrahasznosítani. „Éppen ezért több száz kistelepülési hulladékudvar mellett 13 romániai nagyvárosban integrált önkéntes hulladékudvarokat építünk. Ezekben nem csak szelektíven gyűjtik a különböző típusú hulladékot, hanem az újrahasznosítást is elkezdik. Például rakodó és aprítógépekkel lesznek felszerelve, komposztáló állomás és kémiai elemző laboratórium is helyet kap a hulladékudvarban” – idézte a minisztert az RMDSZ hírlevele.
A gyűjtőközpontokban rakodócsarnok, konténerek, technológiai berendezések, építési és bontási hulladék kezelésére alkalmas aprítógép, előkomposztáló berendezés, komposztáló állomás, állati tetemek tárolására alkalmas hűtőkamra, kémiai elemző laboratórium és adminisztratív helyiségek is lesznek.
A 13 integrált nagyvárosi hulladékudvar építését 356 millió lejjel támogatja a környezetvédelmi minisztérium a helyreállítási alapból (PNRR). Az erdélyi nagyvárosok mellett Galacon, Ploieștien, Bodzaváron, Jászvásáron, Konstancán, Bukarestben és Craiován épül integrált hulladékudvar.
Ötven digitalizált hulladéksziget kialakítására nyert finanszírozást Székelyudvarhely. A jelenlegi hulladékgyűjtőket korszerűsítik, és újabb 15 szeméttároló pontot építenek ki jövő év végéig.
Várhatóan jövőben üzemelik be azt a digitalizált hulladékudvart, amelynek létrehozására támogatást nyert Csíkszereda. A létesítmény a városlakókat szolgálja majd ki, akik tizenkét típusú újrahasznosítható hulladékot díjmentesen helyezhetnek el ott.
Magukat banki alkalmazottaknak kiadó telefonos csalókra figyelmeztet a Román Rendőrség.
Tíz évre eltilthatják a járművezetéstől a kábítószer vagy alkohol hatása alatt volánhoz ülő személyeket – többek között erről rendelkezik az a törvénytervezet, amelyet kedden fogadott el döntéshozó kamaraként a bukaresti képviselőház.
A jelenleg használt Patriot légvédelmi rendszer nélkülözhetetlen Románia számára – jelentette ki kedden Brassóban Angel Tîlvăr védelmi miniszter.
Marcel Ciolacu kormányfő kedden bejelentette, hogy a Versenytanács vizsgálatot fog indítani a mosószerek 25 százalékos drágulása miatt.
Májusban meg fogja haladni a 200 milliót a visszaváltott italcsomagolások száma – jelentette ki kedden Mircea Fechet környezetvédelmi miniszter.
A román nép és az ország érdekeinek elárulásával vádolta meg a törvényhozókat Diana Şoşoacă szenátor a Románia és Izrael közötti szolidaritás és barátság napja alkalmából tartott keddi ünnepi parlamenti ülésen.
Hivatásos katonák toborzásába kezdett a védelmi minisztérium, ezúttal 3800 hivatásos katonát vesznek fel a hadseregbe.
Spontán sztrájkba kezdtek a román kormányalkalmazottak, béremelést követelnek – jelentette hétfőn a bukaresti sajtó az érintett szakszervezet vezetőjét idézve.
Évente több mint ötszáz román állampolgár esik az emberkereskedelem áldozatául, és ezek mintegy fele gyermek vagy ifjúkorú – közölte Marcel Ciolacu.
A jelek szerint nem szívesen adna át Románia Patriot rakétarendszert Ukrajnának, ahogy azt Kijev kérte: sem Marcel Ciolacu miniszterelnök, a PSD elnöke, sem a szenátus elnöke nem állt ki egyértelműen az ügy mellett.
szóljon hozzá!