Folyosón, sátorban kötik oxigénre a súlyos koronavírusos betegeket Bukarestben

Folyosón, sátorban kötik oxigénre a súlyos koronavírusos betegeket Bukarestben

Hordágyakon, sátorban fekvő betegek Bukarestben

Fotó: Facebook/Mihai Ștefan Diaconu

A bukaresti Matei Balș kórház folyosóján és várótermében oxigénnel kezelt betegekről közölt szerdán felvételeket a Digi24 hírtelevízió.

MTI

2020. november 25., 17:542020. november 25., 17:54

A képeken a kórház sürgősségi osztályának a folyosóján és várótermében székeken ülő koronavírusos betegek mellett oxigénpalackok láthatók, amelyekből csövek vezetnek a betegek arcára helyezett maszkokhoz. A hírtelevízió műsorvezetője elmondta: három héttel ezelőtt ő maga is ugyanebbe a kórházba került koronavírus-fertőzéssel, és kilenc órát kellett várakoznia, míg szabaddá vált egy ágy, és beutalhatták.

A kórház fertőző osztályának az orvosa a hírtelevíziónak nyilatkozva elmondta: valamennyi bukaresti kórházban hasonló a helyzet.

A koronavírusos betegeknek esetenként akár 24 órát is várniuk kell, míg találnak számukra helyet valamelyik bukaresti vagy környékbeli kórházban. És mivel a betegség a tüdőt támadja meg, és a betegek a legtöbb esetben oxigénhiányra, légszomjra panaszkodnak, már a beutalásuk előtt is oxigénmaszkkal próbálják segíteni a légzésüket.

A hírtelevízió egy olyan beteget is megszólaltatott, akit egy másik bukaresti kórház előtt felállított sátorban kezeltek közel két héten át.

Elmondta, hogy az első két napban csak egy hordágy jutott neki fekvőhelyül, később került egy matrac is. Elismerte: azért maradt olyan hosszú ideig a fűtött sátorban, mert elutasította, hogy más megye kórházába vigyék kezelésre, és Bukarestben nem találtak helyet számára.

A szerdán kora délután közzétett hivatalos adatok szerint a járvány kezdete óta soha nem kezeltek annyi súlyos állapotban lévő koronavírusos beteget a romániai kórházak intenzív osztályain, mint jelenleg. A kórházakban kezelt 13 402 beteg közül 1205-en vannak intenzív terápiás osztályon, sokan közülük lélegeztetőgépen.

korábban írtuk

Ismét a tízezret „ostromolja” a napi fertőzésszám, még több a súlyos beteg
Ismét a tízezret „ostromolja” a napi fertőzésszám, még több a súlyos beteg

Jelentősen nőtt az elmúlt 24 órában az egy nap alatt regisztrált koronavírusos esetek száma Romániában, összlétszámuk meghaladta a 440 ezret – közölte szerdán a stratégiai kommunikációs törzs (GCS).

 

 

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2024. április 14., vasárnap

Jelentősen csökkent egy év alatt azon romániai gyereknek száma, akiknek mindkét szülője külföldön dolgozik

Múlt év decemberének végén 9758 olyan gyermeket tartottak nyilván Romániában, akinek mindkét szülője külföldön dolgozott. Számuk 2211-gyel csökkent 2022 végéhez képest.

Jelentősen csökkent egy év alatt azon romániai gyereknek száma, akiknek mindkét szülője külföldön dolgozik
2024. április 14., vasárnap

Hétfőn kezdik az alapélelmiszerekre és meleg ételre költhető támogatás utalását a szociális kártyákra

Az európai beruházásokért és projektekért felelős minisztérium hétfőn elkezdi az alapélelmiszerekre és meleg ételre költhető újabb 250 lejes támogatás utalását a szociális kártyákra, az összegből mintegy 2,6 millió személy részesül.

Hétfőn kezdik az alapélelmiszerekre és meleg ételre költhető támogatás utalását a szociális kártyákra
2024. április 14., vasárnap

Egész héten gyorshajtókra vadásznak a rendőrök

A gyorshajtók jövő héten sehol nincsenek biztonságban Európában, így Romániában sem. Európa-szerte április 15–22. között közös akció keretében végez ellenőrzést a rendőrség, elsősorban a gyorshajtókat szűrik ki.

Egész héten gyorshajtókra vadásznak a rendőrök
2024. április 14., vasárnap

A 10 milliárd lejt is meghaladta a nyugdíjkiadások teljes összege márciusban

Idén március végén 4 752 548 nyugdíjast tartottak nyilván Romániában, 3890-nel kevesebbet, mint egy hónappal korábban; az átlagnyugdíj 2247 lej volt – derül ki az Országos Nyugdíjpénztár (CNPP) vasárnap közzétett adataiból.

A 10 milliárd lejt is meghaladta a nyugdíjkiadások teljes összege márciusban
2024. április 14., vasárnap

Közel hetvenszer hívták ki egy héten belül a rendőröket iskolákhoz

Az április 5-11. közötti héten több mint 9100 rendőr teljesített járőrszolgálatot az iskolák környékén, különösen a diákok érkezése és távozása körüli időpontokban a tanulók és a tanárok biztonságának növelése érdekében.

Közel hetvenszer hívták ki egy héten belül a rendőröket iskolákhoz
2024. április 13., szombat

Egy alkalmazott hanyagsága miatt kiberbiztonsági incidens történt az Állandó Választási Hatóságnál

Az Állandó Választási Hatóság (AEP) elnöke szombaton közölte, hogy jövő héten intézkedni fog az intézménynél csütörtök reggel történt kiberbiztonsági incidens felelőseivel szemben.

Egy alkalmazott hanyagsága miatt kiberbiztonsági incidens történt az Állandó Választási Hatóságnál
2024. április 13., szombat

A fővárosi kórházban történt halálesetek kivizsgálását sürgeti a Bukaresti Orvosi Kamara elnöke

A Bukaresti Orvosi Kamara elnöke, Cătălina Poiană szombaton a Facebook-oldalán közölte: reméli, hogy a Sfântul Pantelimon Kórházban történt halálesetek kivizsgálása minél hamarabb lezárul, és a vizsgálat eredményeit nyilvánosságra hozzák.

A fővárosi kórházban történt halálesetek kivizsgálását sürgeti a Bukaresti Orvosi Kamara elnöke
2024. április 13., szombat

Luminița Odobescu külügyminiszter szerint Ukrajna akarja leginkább a békét

A román és az ukrán nép közötti szilárd kapcsolatok újbóli megerősítésének nevezte pénteken Luminița Odobescu külügyminiszter, hogy Bukarestben tartják értekezletüket az Ukránok Világkongresszusának vezetői.

Luminița Odobescu külügyminiszter szerint Ukrajna akarja leginkább a békét
2024. április 12., péntek

Kiskorú diákjával létesített intim viszonyt egy idős bukaresti tanár

Őrizetbe vettek 24 órára egy 62 éves bukaresti tanárt, akit azzal gyanúsítanak, hogy viszonya volt egy kiskorú diáklánnyal.

Kiskorú diákjával létesített intim viszonyt egy idős bukaresti tanár
2024. április 12., péntek

Mégsem a gyógyszer helytelen adagolása miatt haltak meg a bukaresti kórház páciensei?

A bukaresti Sfântul Pantelimon kórháznál elrendelt vizsgálat az első eredmények szerint nem tárt fel olyan adatokat, amelyek az intenzív osztályon elhunyt betegek félrekezelésére utalnának – nyilatkozta Bogdan Socea, az egészségügyi intézmény menedzsere.

Mégsem a gyógyszer helytelen adagolása miatt haltak meg a bukaresti kórház páciensei?