Fotó: USR/Facebook
A Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) elnöke, Cătălin Drulă szombaton kijelentette, hogy részt venne az Egyesült Jobboldal Szövetség államfőjelöltjéről döntő belső versenyben.
2024. február 17., 16:102024. február 17., 16:10
A Prima Tv-nek nyilatkozó politikus elmondta, az USR-ből, a Jobboldal Erejéből és a Népi Mozgalom Pártból álló jobboldali koalíció mindenképp indít majd jelöltet az államelnök-választáson. Személyéről közösen döntenek majd a szövetséget alkotó pártok – tette hozzá.
Úgy gondolom, hogy egy jobboldali elnököt akarnak, egy tisztességes és bátor államfőt. A felsorolt személyek nem felelnek meg ezeknek a tulajdonságoknak” – idézi Drulă szavait az Agerpres.
Kérdésre válaszolva a politikus nem kívánt jóslatokba bocsátkozni arról, hogy milyen partnerekkel tudna a parlamenti választások után kormánytöbbséget kialakítani az Egyesült Jobboldal Szövetség. De megjegyezte, hogy
A Románok Egyesüléséért Szövetséggel (AUR) és az SOS Románia párttal Drulă kizárja az együttműködést. „Szóba sem jöhet az együttműködés a demokrácián kívül helyezkedő, fasiszta, szélsőséges programot hirdető pártokkal. Ez egyértelmű” – jelentette ki.
Tüntetésre készülnek a kulturális örökség megőrzésének ágazatában dolgozó szakszervezeti tagok az ágazat alulfinanszírozottsága miatt.
Május 14-ig lehet beiratkozni a bukaresti belügyminisztérium égisze alá tartozó, rendőr-, csendőr-, határőr- és tűzoltóképzést nyújtó oktatási intézményekbe. Idén összesen 32 helyet tartanak fenn a roma és 20 helyet más nemzeti kisebbség számára.
Kihirdette pénteken Klaus Iohannis államfő az egymillió euróig terjedő adócsalás büntethetőségét megszüntető törvényt.
Elutasította pénteken a bukaresti ítélőtábla a Gheorghe Ursu volt politikai fogoly kínvallatóit jogerősen felmentő ítélet felülvizsgálatára vonatkozó kérelmet, amelyet a legfőbb ügyészség nyújtott be.
Megnyílt az út azelőtt, hogy Románia mintegy 70 millió dollár értékben Sidewinder rakétákat vásároljon az Egyesült Államoktól, miután a washingtoni illetékesek rábólintottak a tranzakcióra.
Elkezdődött pénteken a június 9-én esedékes önkormányzati és európai parlamenti (EP) választásokat megelőző kampányidőszak, amely csupán az első az idei szuper választási évben, hiszen idén még elnök- és parlamenti választást is tartanak.
A romániai polgárok közel fele szerint az ország európai uniós csatlakozása inkább pozitív eredményekkel járt – derül ki egy friss felmérésből.
A kormány bukaresti épülete előtt készül tüntetni május 13-án, hétfőn az Országos Szakszervezeti Tömb (BNS) 29 tagszervezetével együtt. A megmozdulással a munkabérek adóterheinek csökkentését akarják kiharcolni.
12 millió lejt utalnak ki a Slănic városában történt útbeszakadás miatt szükséges talajstabilizációs munkálatokra a bukaresti kormány csütörtökön elfogadott határozata értelmében.
Bár a brassói regionális útigazgatóság a hónap elején közölte, hogy az útkarbantartók elkezdték eltakarítani a havat a Transzfogarasi útról, nehézségekbe ütköztek a lavinaveszélynek is kitett útszakaszon.
szóljon hozzá!