Nicolae Ciucă: szükség van az ország védelmi kapacitásának növelésére

Nicolae Ciucă: szükség van az ország védelmi kapacitásának növelésére

A védelmi miniszteri tisztség átruházásának ünnepsége

Fotó: Képernyőmentés

„A második családomnak tekintett intézménytől válok meg” – jelentette ki Nicolae Ciucă pénteken, amikor átadta a védelmi miniszteri mandátumát Vasile Dîncu új tárcavezetőnek.

Hírösszefoglaló

2021. november 26., 11:392021. november 26., 11:39

2021. november 26., 11:432021. november 26., 11:43

Az eseményen az új román kormányfő az Agerpres szerint arról beszélt, hogy a védelmi minisztériumban az intézményben dolgozó emberek jelentik a legnagyobb értéket, akiknek a szakértelme, elhivatottsága nélkül működésképtelen lenne a román hadigépezet. Megjegyezte: a hivatásos katonák „örök életre katonák maradnak”.

Nicolae Ciucă elmondta, továbbra is szükség van a román hadsereg korszerűsítésére.

Szerinte nem csak azért született a pártok között egyezség arról, hogy Románia a GDP-je 2 százalékát évente védelmi költségekre fordítja, mert ezt a NATO elvárja, hanem azért is, mert szükség van az ország védelmi kapacitásának növelésére. Mandátuma átvételekor

Vasile Dîncu a hadsereget a román társadalom legmodernebb intézményének nevezte, ami szerinte az ország NATO-tagságának köszönhető.

Elmondta, hogy a folytonosságot kívánja biztosítani a minisztérium élén, és megjegyezte: tisztában van azzal, hogy nem lesz könnyű dolga. Dîncu kifejtette: a társadalom és a hadsereg kapcsolatának a „lojális partnerségen” kell alapulnia. Saját szerepét pedig többek között abban látja, hogy közvetítsen a politikum, a civil társadalom, illetve a hadsereg között, és megvédje a katonák érdekeit, „ugyanúgy, ahogy a katonáink az országot védik”.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2024. április 16., kedd

Az EBESZ „figyelmébe ajánlotta” a magyarellenes román pártokat az RMDSZ

A román szélsőségesen nacionalista pártok magyarellenes gyűlöletkeltésére hívta fel a június 9-i választásokat és az azt megelőző kampányt megfigyelő EBESZ Romániába érkezett küldöttségének figyelmét kedden az RMDSZ.

Az EBESZ „figyelmébe ajánlotta” a magyarellenes román pártokat az RMDSZ
2024. április 16., kedd

Román hadihajó is részt vehet a Fekete-tenger aknamentesítésében

Klaus Iohannis kedden a parlament jóváhagyását kérte ahhoz, hogy a román hadsereg 2024-től részt vehessen a Fekete-tenger aknamentesítését végző haditengerészeti csoport (MCM BLACK SEA) műveleteiben.

Román hadihajó is részt vehet a Fekete-tenger aknamentesítésében
2024. április 16., kedd

Újabb holland F-16-osok érkeznek az ukránokat is kiszolgáló romániai kiképzőközpontba

A Holland Királyi Légierő további három F-16 Fighting Falcon repülőgépét bocsátja a NATO romániai F-16-os kiképzőközpontjának rendelkezésére – számolt be kedden a bukaresti védelmi minisztérium.

Újabb holland F-16-osok érkeznek az ukránokat is kiszolgáló romániai kiképzőközpontba
2024. április 16., kedd

Kár autót mosni vagy ablakot pucolni: újra szaharai port tartalmazó légtömeg érkezik Románia fölé

A keddi nap folyamán szaharai eredetű porszemcséket tartalmazó légtömeg érkezik Románia fölé, és az esőzések nyomán lerakódik – közölte kedden az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM).

Kár autót mosni vagy ablakot pucolni: újra szaharai port tartalmazó légtömeg érkezik Románia fölé
2024. április 16., kedd

Jóváhagyta Iohannis a büntetőeljárást Petre Roman volt miniszterelnök és helyettese ellen a bányászjárás ügyében

Jóváhagyta Klaus Iohannis államfő a büntetőeljárás elindítását Petre Roman volt miniszterelnök és Gelu Voican Voiculescu korábbi miniszterelnök-helyettes ellen az 1990-es bányászjárás ügyében.

Jóváhagyta Iohannis a büntetőeljárást Petre Roman volt miniszterelnök és helyettese ellen a bányászjárás ügyében
2024. április 16., kedd

Beindult a kampánygépezet, mostantól részben online formában is ülésezhet a parlament

A június 9-ei önkormányzati és parlamenti választásokra hivatkozva a bukaresti képviselőház házbizottsága úgy döntött, a tavaszi ülésszak végéig (június 30-ig) vegyes rendszerben, részben online formában ülésezik.

Beindult a kampánygépezet, mostantól részben online formában is ülésezhet a parlament
2024. április 15., hétfő

Gyűlnek a sötét felhők a koalíció bukaresti főpolgármester-jelöltjének feje fölött

Feljelentette hétfőn a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) képviselője, Emanuel Ungureanu a korrupcióellenes ügyészségen (DNA) Cătălin Cîrstoiut, a kormányzó balliberális koalíció főpolgármester-jelöltjét hivatali visszaélésért és csalásért.

Gyűlnek a sötét felhők a koalíció bukaresti főpolgármester-jelöltjének feje fölött
2024. április 15., hétfő

Nem módosítanak az érettségi tételek nehézségi fokán, ágálnak a diákok a digitális javítás ellen

Az érettségi vizsgák a végzősök bizonyos készségeit tanúsítják, a tételek nem nehezek, megoldásuk átlagos tudásszintet igényel – jelentette ki hétfői sajtótájékoztatóján Ligia Deca oktatási miniszter.

Nem módosítanak az érettségi tételek nehézségi fokán, ágálnak a diákok a digitális javítás ellen
2024. április 15., hétfő

Hivatalos: nem emelhetnek tandíjat az egyetemek egy tanulmányi ciklus alatt

Klaus Iohannis államelnök hétfőn kihirdette a törvényt, amely megtiltja a felsőoktatási intézményeknek, hogy egy tanulmányi ciklus alatt módosítsanak a tandíjon.

Hivatalos: nem emelhetnek tandíjat az egyetemek egy tanulmányi ciklus alatt
2024. április 15., hétfő

A háború közelsége miatt mindenki elkerüli a Duna-delta felújított repterét

Az ukrán határ közelsége és a dunai folyami kikötő elleni rendszeres orosz dróntámadások miatt kerülik a légitársaságok a Duna-delta felújított nemzetközi repülőterét – mutatott rá Stoian Vâlcu igazgató.

A háború közelsége miatt mindenki elkerüli a Duna-delta felújított repterét