Fotó: Facebook/Traian Băsescu
Szemernyi esélyt sem ad Traian Băsescu volt román államfő, jelenlegi európai parlamenti képviselő hivatali utódjának, Klaus Iohannisnak arra, hogy elnyerje a NATO főtitkári posztját.
2024. április 29., 08:592024. április 29., 08:59
„Amennyire én ismerem az eljárásokat és a gyakorlatot, a NATO-ban nincs esélye” – szögezte le vasárnap este a Difi 24 hírcsatornának nyilatkozva.
A volt államfő szerint
Klaus Iohannis államfő csütörtökön Vilniusban a sajtónak elmondta, hogy a Három Tenger Kezdeményezés csúcstalálkozójának keretében NATO-val kapcsolatos kérdésekről a főtitkári posztra való bejelentkezéséről is tárgyalt.
„Egy pozíció kizárt: az Európai Parlament elnökének pozíciója. Marad három, ott van Franciaország, Németország, Hollandia, a nagy befizetők, mit kezd velük? Nehéz feltételezni, hogy a három pozícióból egy Romániának jut” – hangsúlyozta Băsescu.
Emlékeztetett: az EPP már bejelentette, hogy Ursula von der Leyent támogatja.
„Sok sikert kívánok neki, de félelmetes diplomáciai csatát kell vívnia ahhoz, hogy a három elérhető pozíció egyikét megkapja. Minden valószínűség szerint az EPP marad a legnagyobb párt, lehetőségük nyílik megtartani az Európai Bizottság elnöki posztját, és már bejelentették Ursula von der Leyen-t, mint opciót. (…) Ha engem kérdeznek, én nem szavaznék rá, az oltóanyag-sztori és a Green Deal-sztori miatt” – magyarázta Traian Băsescu.
A NATO történetében még soha nem adott főtitkárt közép- vagy kelet-európai tagállam, ezért itt lenne ennek az ideje, különös tekintettel arra, hogy a fő biztonsági kihívás jelenleg ebből az irányból érkezik – jelentette ki Szijjártó Péter.
Mint arról beszámoltunk, Iohannis nagy meglepetést okozva jelentette be, hogy harcba száll a NATO főtitkári tisztségéért – mindezt úgy, hogy az Egyesült Államok, Nagy-Britannia és Franciaország már jelezte: Mark Rutte leköszönő holland miniszterelnököt támogatja a tisztség elnyerésében.
A volt államfő „kiosztotta” a lehetséges elnökjelölteket is: mint mondta, ha Marcel Ciolacu kormányfő, a PSD elnöke, Nicolae Ciucă PNL-elnök vagy Mircea Geoană, a NATO főtitkár-helyettese közül kell majd választani, akkor ő inkább otthon marad.
Klaus Iohannis szerdán kijelentette, hogy nem áll szándékában visszalépni a NATO-főtitkári jelöltségtől.
Mintegy 1,8 millió romániai alkalmazottat érint az országos bruttó minimálbér július elsejei megemelése 3300 lejről 3700 lejre, többségük a magánszférában dolgozik – írta hétfőn közösségi oldalán a miniszterelnök.
Szolgálati titok megsértésének gyanújával büntetőeljárást indítottak hétfőn a hatóságok a közösségi oldalakra kiszivárgott román érettségi tételek ügyében.
A Nemzeti Liberális Párt (PNL) a továbbiakban is teljesíteni fogja azt a „kötelességet”, hogy együtt kormányozzon a Szociáldemokrata Párttal (PSD) – jelentette ki a sajtónak a liberálisok vezető testületének hétfői ülése után Nicolae Ciucă.
Minősített emberölés és rablás bűntette miatt jogerősen 26 év börtönbüntetésre ítélte hétfőn a bukaresti ítélőtábla Marcel Şerbucot, aki megölte élettársa 12 éves kislányát, majd a holttestet egy kanapé ágyneműtartójába rejtette.
Plagizálással gyanúsította meg egy román publicista az idei államfőválasztás megnyerésére esélyesnek tartott Mircea Geoanát, a NATO főtitkárhelyettesét.
Dehidratált állapotban levő embereket találtak a határrendészek a nagylaki autópálya-határátkelőnél egy nyerges vontató rakterében. Egyiküket kórházba kellett szállítani – közölte az aradi határrendészet.
Hétfőn került sor a 2024-es érettségi első írásbeli vizsgájára román nyelv és irodalom tantárgyból. A vizsga reggel kilenc órakor kezdődött, és a diákoknak három óra állt rendelkezésükre, hogy megoldják a kapott feladatokat.
George Simion, a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnöke kijelentette hétfőn, a kormányfő által kezdeményezett konzultáció előtt, hogy pártja a szabályos időpontban megtartott elnökválasztást tartotta volna kézenfekvőnek.
Öt ember, köztük két kiskorú halt meg hétfő reggel a Suceava megyei Cumpărătura település közelében bekövetkezett közúti balesetben – közölte a katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU).
A román nyelv és irodalom vizsgával kezdődik hétfőn az idei nyári érettségi írásbeli szakasza az ország 477 vizsgaközpontjában.
szóljon hozzá!![Hozzászólások](https://kronikaonline.ro/template/kronika_new/images/dropdown.svg)