A szív- és érrendszeri, a daganatos, valamint légzőszervi betegségek okozták a legtöbb ember halálát januárban Romániában

Képünk illusztráció •  Fotó: Veres Nándor

Képünk illusztráció

Fotó: Veres Nándor

Az idei első hónapban is negatív volt a természetes szaporulat Romániában, 10 355 fővel csökkent a lakosság, a halálozások száma 1,7-szerese volt az élve születések számának – közölte szerdán az Országos Statisztikai Intézet (INS).

Hírösszefoglaló

2023. március 15., 14:352023. március 15., 14:35

Az Agerpres hírügynökség által idézett adatsorok szerint 2023 januárjában 13.881 gyermek született Romániában, 651-gyel több, mint tavaly decemberben. Az idei első hónapban a halálozások száma 24 236 volt (12 663 férfi és 11 573 nő halt meg), 532-vel nagyobb az egy hónappal korábbi adatnál.

Az egyéves kor betöltése előtt bekövetkezett halálozások száma 85 volt idén januárban, 17-tel kisebb, mint decemberben.

A közleményből az is kiderül, hogy a halálozások száma tavaly februárban volt a legnagyobb,

március és június között csökkent, 2022 augusztusában ismét nőni kezdett, a szeptember–novemberi időszakban ingadozó volt, majd 2022 decemberében és 2023 januárjában újra emelkedett.

2023 januárjában az összes halálozás 67,1 százalékát a 70 éven felüliek körében jegyezték,

ebből 10 061 halálozást (41,5 százalék) a 80 éves és ennél idősebbek, 6194-et (25,6 százalék) a 70–79 évesek körében, 4369-et (18 százalék) a 60–69 évesek korosztályában regisztrálták.

A legkevesebb halálozás a 0–4 évesek (100), a 20–29 évesek (87) és az 5–19 évesek (76) korcsoportjában történt.

A legfőbb halálokok a következők voltak idén januárban: szív- és érrendszeri betegségek (13 345 haláleset, az összes halálozás 55,1 százaléka); daganatos betegségek (4101, 16,9 százalék); légzőszervi betegségek (2688, 11,1 százalék).

A friss statisztika szerint januárban 4904 pár kötött házasságot, 756-tal kevesebb, mint decemberben.

A jogerős bírósági döntéssel, illetve a 2010/202-es számú törvény alapján kimondott válások száma 1643-mal 657-re esett vissza.

2022 januárjához viszonyítva az idei első hónapban regisztrált élve születések száma 288-cal, az elhalálozásoké pedig 2079-cel kisebb volt. Az egyéves kor betöltése előtt bekövetkezett halálozások száma 18-cal kisebb volt idén januárban, mint egy évvel korábban. A házasságkötések száma 477-tel, a válásoké 47-tel volt nagyobb 2023 első hónapjában, mint 2022 januárjában.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. március 28., péntek

Ismét közigazgatási-területi átszervezésről beszélt Marcel Ciolacu

A kormány elsődleges prioritása jelenleg az országos helyreállítási terv (PNRR) megvalósítása, de a következő fontos lépés a közigazgatási-területi átszervezés és a közszféra reformja – jelentette ki pénteken Marcel Ciolacu kormányfő.

Ismét közigazgatási-területi átszervezésről beszélt Marcel Ciolacu
2025. március 28., péntek

Kelemen Hunor: Crin Antonescunak kell megnyernie az elnökválasztást

Crin Antonescunak kell megnyernie az elnökválasztást ahhoz, hogy Románia a történelem jó oldalán maradjon, különben zavaros időszak következhet az ország számára – jelentette ki Kelemen Hunor RMDSZ-elnök.

Kelemen Hunor: Crin Antonescunak kell megnyernie az elnökválasztást
2025. március 28., péntek

Újabb magyar államtitkárokat neveztek ki

Marcel Ciolacu kormányfő több államtitkárt nevezett ki a munkaügyi, gazdasági, művelődési, közlekedésügyi, befektetési, energiaügyi, mezőgazdasági és egészségügyi minisztériumba.

Újabb magyar államtitkárokat neveztek ki
Újabb magyar államtitkárokat neveztek ki
2025. március 28., péntek

Újabb magyar államtitkárokat neveztek ki

2025. március 28., péntek

Ciolacu: hiba volt kirúgni az RMDSZ-t a koalícióból

Hiba volt 2023-ban kirúgni az RMDSZ-t az akkori, a maival megegyező hárompárti koalícióból – jelentette ki Marcel Ciolacu miniszterelnök, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke pénteken.

Ciolacu: hiba volt kirúgni az RMDSZ-t a koalícióból
2025. március 28., péntek

Szükséges szabályozás vagy cenzúra? A kormányfő kirohant a médiahatóság ellen

A demokráciát és a szólásszabadságot sérti a román miniszterelnök szerint, hogy az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) elrendelte egyes újságírók véleménynyilvánításainak törlését az internetes felületekről.

Szükséges szabályozás vagy cenzúra? A kormányfő kirohant a médiahatóság ellen
2025. március 27., csütörtök

Nincs kötelező biztosítása a romániai gépkocsik közel 30 százalékának

A kormány csütörtökön további három hónappal, 2025. június 30-ig meghosszabbította a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás (RCA) díjának korlátozását – számolt be a kormányülés utáni sajtótájékoztatóján Mihai Constantin kormányszóvivő.

Nincs kötelező biztosítása a romániai gépkocsik közel 30 százalékának
2025. március 27., csütörtök

Jön a lakcím nélküli román személyi

A bukaresti kormány lehetővé tette, hogy útlevélként is használható elektronikus útlevelet kapjanak a külföldi állandó lakhelyre költözött román állampolgárok.

Jön a lakcím nélküli román személyi
Jön a lakcím nélküli román személyi
2025. március 27., csütörtök

Jön a lakcím nélküli román személyi

2025. március 27., csütörtök

Pénteken eldőlhet Emil Hurezeanu külügyminiszter sorsa

Emil Hurezeanu külügyminiszter csütörtökön közölte, hogy pénteken tárgyal Marcel Ciolacu miniszterelnökkel.

Pénteken eldőlhet Emil Hurezeanu külügyminiszter sorsa
2025. március 27., csütörtök

A Prut túloldalán élő románoknak üzent az 1918-as egyesülés évfordulóján Marcel Ciolacu

Marcel Ciolacu miniszterelnök kormánya támogatásáról biztosította Moldova európai integrációs törekvéseit, és felköszöntötte a Prut határfolyón túl élő románokat Besszarábia és a Román Királyság 1918-as egyesülésének évfordulója alkalmából.

A Prut túloldalán élő románoknak üzent az 1918-as egyesülés évfordulóján Marcel Ciolacu
2025. március 27., csütörtök

Feljelentés a Călin Georgescu születésnapja alkalmából tartott tüntetés nyomán

A bukaresti parlament előtti Constituției (Alkotmány) téren tartott szerdai tüntetés nyomán egy büntetőfeljelentést tettek és hat bírságot róttak ki a csendőrök.

Feljelentés a Călin Georgescu születésnapja alkalmából tartott tüntetés nyomán