A következő tanévtől oktatják a zsidók történetét; a kommunizmusnak és a romáknak is szentelnének egy-egy tantárgyat

•  Fotó: Gov.ro

Fotó: Gov.ro

A zsidóság történetének és a holokausztnak az oktatása hozzájárul majd a romániai zsidók történelmének, kultúrájának és hagyományainak jobb megismeréséhez és megértéséhez és ezáltal a reziliens demokrácia megerősítéséhez, az alapvető emberi jogokkal összhangban – jelentette ki kedden Marcel Ciolacu.

Krónika

2023. október 03., 14:302023. október 03., 14:30

A miniszterelnök A zsidók története. A holokauszt címet viselő új tantárgy bevezetése alkalmából tartott ceremónián beszélt erről a Victoria-palotában. Emlékeztetett, hogy a 2021/276-os számú törvény a 2023–2024-es tanévtől vezeti be az új tantárgyat a középiskolai és szakoktatási keretterv közös törzsének részeként. Szerinte ez egyértelmű bizonyítéka annak a pártokon felüli politikai akaratnak, amely részben a holokausztoktatás előmozdítására, részben pedig

a fiataloknak és a társadalom egészének az antiszemitizmussal, a xenofóbiával, a diszkriminációval és a gyűlöletbeszéddel szembeni ellenállóképességének a megerősítésére irányul.

Ciolacu beszédében kiemelte, fontos a hazaszeretet szellemében nevelni a fiatalokat, ismerniük kell a nemzet nagy alakjait, de a történelem sötét fejezeteiről vagy az ezeket előidéző személyekről is tudniuk kell.

„A történelem hibáit ismerni kell, hogy ne ismétlődjenek meg” – idézte a kormányfőt az Agerpres.

A miniszterelnök beszélt arról is, hogy fokozatosan hozzáférhetővé válnak a holokausztkutatáshoz használható levéltári anyagok, amelyeket aztán digitalizálni kell.

Idézet
Ugyanakkor szeretnénk, ha mielőbb megnyitná kapuit a zsidótörténeti és holokauszt-múzeum is”

– tette hozzá. Ciolacu kiemelte, hogy az antiszemitizmus, az idegengyűlölet, a radikalizálódás és a gyűlöletbeszéd megelőzéséért és leküzdéséért hozott romániai intézkedések nagy része az európai és nemzetközi partnerekkel való szoros együttműködés eredményei. Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy jómaga és kabinetje elkötelezett a holokauszt és az ártatlan áldozatok milliói emlékének életben tartása, valamint a túlélők védelme mellett.

Ligia Deca tanügyminiszter az eseményen úgy vélekedett, A zsidók története. A holokauszt elnevezésű tantárgy felvétele az országos tantervbe hozzájárul ahhoz, hogy

Románia eleget tegyen a holokauszt oktatására, valamint az antiszemitizmus megelőzésére és visszaszorítására vonatkozó vállalásainak.

Beszédében az oktatási tárca vezetője kifejtette, a toleranciát, az emberi jogok és az emberiség alapvető értékeinek tiszteletét, a más kultúrák és a népek közötti béke megbecsülését csakis oktatás révén lehet átadni az ifjabb nemzedékeknek. Ugyancsak az oktatás teszi a fiatalokat ellenállóvá a szélsőséges retorikákkal, a történelemhamisítással, a diszkriminációval és intoleranciával szemben. Éppen ezért

a 2025–2026-os tanévtől kezdődően a zsidók történelmének oktatása mellett a romániai kommunizmus történetét is beiktatják az országos tantervbe, választható tantárgyként pedig a romák történelméről, rabszolgasoráról és deportálásáról is tanulhatnak majd az általános iskolások és a gimnazisták.

Deca elmondta, a tanügyminisztérium több intézménnyel működik együtt az antiszemitizmus leküzdésében: ilyen a jeruzsálemi Jad Vasem, vagyis a Holokauszt Áldozatainak és Hőseinek Izraeli Emlékhatósága, a franciaországi Soá Múzeum, az amerikai Holokauszt Emlékmúzeum, illetve a hazai Elie Wiesel Országos Holokausztkutató Intézet. A felsorolt intézmények közreműködésével sikerült számos tanárt felkészíteni a holokauszt és az antiszemitizmus tematikájában, illetve olyan tanterven kívüli foglalkozásokat biztosítani a diákoknak, amelyek megérttetik velük a holokauszt tragédiáját – tájékoztatott a miniszter.

korábban írtuk

Tantárgy lesz a romániai középiskolákban a holokauszt és a zsidóság története
Tantárgy lesz a romániai középiskolákban a holokauszt és a zsidóság története

A középiskolai és szakoktatási keretterv közös törzsének részeként a 2023-2024-es tanévtől kezdődően bevezetik Romániában „A zsidók története. A holokauszt” című új tantárgyat.

korábban írtuk

Uniós alapokból hoznak létre a holokauszt, illetve a kommunizmus áldozatai előtt tisztelgő múzeumot Romániában
Uniós alapokból hoznak létre a holokauszt, illetve a kommunizmus áldozatai előtt tisztelgő múzeumot Romániában

Az európai uniós helyreállítási alapok felhasználásával hoznak létre holokausztmúzeumot Bukarestben, illetve alakítják ki a kommunizmus áldozatai előtt tisztelgő börtönmúzeumot a Buzău megyei Râmnicu Săraton.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. június 16., hétfő

Bosszantja a PNL-t és az USR-t, hogy Nicușor Dan halogatja a kormányfő kinevezését

Bosszantja a Nemzeti Liberális Párt (PNL) és a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) illetékeseit, hogy Nicușor Dan államfő halogatja a miniszterelnök-jelölt megnevezését.

Bosszantja a PNL-t és az USR-t, hogy Nicușor Dan halogatja a kormányfő kinevezését
2025. június 15., vasárnap

Izraelben, Iránban, Jordániában is rekedtek román állampolgárok, Betlehemben zarándokcsoportok

A román külügyminisztérium folyamatos kapcsolatban áll az Izraelben és Iránban tartózkodó román állampolgárokkal, beleértve a betlehemi zarándokokat is. A tárca szóvivője közölte, prioritás a biztonságuk.

Izraelben, Iránban, Jordániában is rekedtek román állampolgárok, Betlehemben zarándokcsoportok
2025. június 15., vasárnap

Aggódik a román külügy a közel-keleti helyzet eszkalálódása miatt

Aggodalmának adott hangot vasárnap a román külügyminisztérium a közel-keleti helyzet eszkalálódása miatt.

Aggódik a román külügy a közel-keleti helyzet eszkalálódása miatt
2025. június 15., vasárnap

Medve támadt egy erdészre, az áldozat súlyos állapotban van

Súlyosan megsérült egy erdész az Argeș megyei Stănești település térségében vasárnap reggel, miután medve támadt rá – közölte a News.ro hírportál.

Medve támadt egy erdészre, az áldozat súlyos állapotban van
2025. június 15., vasárnap

Az AUR szerint alkotmányos válság fenyeget a miniszterelnök-jelölés halogatása miatt

A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) szerint alkotmányos természetű jogi konfliktus keletkezett az államfő és a parlament között.

Az AUR szerint alkotmányos válság fenyeget a miniszterelnök-jelölés halogatása miatt
2025. június 15., vasárnap

Tárgyalásra hívta a tárcavezető a tiltakozni készülő tanügyi szakszervezetek képviselőit

Tárgyalásra hívta Daniel David oktatási miniszter a tiltakozni készülő tanügyi szakszervezetek képviselőit.

Tárgyalásra hívta a tárcavezető a tiltakozni készülő tanügyi szakszervezetek képviselőit
2025. június 14., szombat

Vészhelyzet a vasútnál: a CFR bejelentette, beszüntetheti működését a bevételcsökkenés miatt

Vészhelyzet körvonalazódik a román állami vasúttársaságnál: a CFR bejelentette, beszüntetheti működését a bevételcsökkenések miatt.

Vészhelyzet a vasútnál: a CFR bejelentette, beszüntetheti működését a bevételcsökkenés miatt
2025. június 14., szombat

Románia Európa sereghajtója az óvodai részvételi arány tekintetében

Miközben az Európai Unióban növekszik az óvodai oktatásban részt vevők aránya, Románia továbbra is az utolsó helyen áll a legkisebb nevelése, oktatása terén.

Románia Európa sereghajtója az óvodai részvételi arány tekintetében
2025. június 14., szombat

Több mint 2000 bírságot róttak ki egy hét alatt az autópályákon végzett ellenőrzéseken

A június első hetén végzett ellenőrzések során 2182 bírságot rótt ki az autópálya-rendőrség.

Több mint 2000 bírságot róttak ki egy hét alatt az autópályákon végzett ellenőrzéseken
2025. június 14., szombat

Románia fokozza a védelmi, biztonsági és gazdasági együttműködést az Egyesült Államokkal

Románia készen áll fokozni a védelmi, biztonsági és gazdasági együttműködést „kulcsfontosságú stratégiai partnerével”, az Egyesült Államokkal.

Románia fokozza a védelmi, biztonsági és gazdasági együttműködést az Egyesült Államokkal