Népviseletbe öltözött emberek Portugáliában. Samuel település, Coimbra régió
Fotó: Dávid Botond
Uruguaytól Norvégiáig, Erdélytől Udmurtföldig a világ különböző részein élő közösségek népviseletét örökíti meg fényképeken a székelyudvarhelyi Dávid Botond. Alkotásaiból nemrég válogatás is megjelent a Gutenberg Kiadó gondozásában. Az Európai Polgár díjjal kitüntetett fotográfus a népviseletfotók mögött rejlő történetekről, a Geofolk folytatásáról beszélt a Krónikának.
2025. június 17., 08:002025. június 17., 08:00
− Évek óta fáradhatatlanul fényképezi az erdélyi tájegységek, valamint világszerte a legkülönfélébb nemzetek népviseleteit. Hogyan került kapcsolatba a fényképezéssel, és honnan jött az ötlet, hogy népviseletekbe öltözött embereket fotózzon?
− Fényképész családban születtem, megjósolható volt, hogy ez a szakma válik majd hivatásommá még úgy is, hogy volt egy hosszabb kitérőm. 2004-ben kerültem vissza a családi vállalkozásba, épp a digitális korszak hajnalán, amikor a szakma új arcát kezdte mutatni.
Valami, amit az ember kedvéből csinál – és ha jól csinálja, másokat is érdekelhet. A népviseletfotózás nem egy kidolgozott terv alapján indult, hanem fokozatosan kezdett érdekelni, hogy mit őriznek még az emberek a múltjukból, mit öltenek magukra ünnepnapokon, hogyan öltöznek, ha meg akarják mutatni, „ők ilyenek”.
Hagyományos öltözet Rotenburg járásból. Scheeßel település, Alsó-Szászország tartomány, Németország
Fotó: Dávid Botond
− Alkotásaiért elnyerte az Európai Parlament által odaítélt Európai Polgár díjat, amelyet olyan személyeknek vagy szervezeteknek ítélnek oda, akik és amelyek kiemelkedő módon járulnak hozzá az európai értékek és a népek közötti együttműködés előmozdításához. Hogyan gondolja, a 21. századi globalizálódó világban miként tud segíteni egy ilyen projekt az identitás megőrzésében?
− A díj meglepetésként ért. Magyar emberként Romániában egy európai elismerés már önmagában is kulturális csodaszámba megy. De hát a Geofolk is az: egy olyan projekt, ami nem kerítést emel a népek közé, hanem hidat épít közöttük.
Évtizedeken belül, hiszen az eredeti anyagokból készült ruhák lassan tönkremennek, nem lesznek reprodukálhatók, mert elvész az a tudás is, amely a viselésükhöz szükséges, és a képeimen is jól látható, az öltözetek viselői is nagyrészt idős emberek. Ha ők már nem lesznek, nem tudni, ki viszi tovább a hagyományokat. A globalizáció kihívásokkal szembesít, éppen ezért tartom még fontosabbnak, hogy a helyi identitásokról, a gyökereinkről meséljünk. Ezek a viseletek nemcsak ruhadarabok, hanem élő történetek, amelyek segítenek megérteni, kik vagyunk, és honnan jöttünk.
Magyarvistai lány a cifraszobában. Kalotaszeg, Erdély
Fotó: Dávid Botond
− Erdélyben és a világ több részén is készültek képei. Mennyire más itthon, a helyi közösségek népviseletét fotózni, mint egy távoli ország népének öltözetét?
− Azt tapasztalom, bárhol járok, szívesen fogadnak. Ha más országban élő közösségek viseletét fotózom, az emberek különösen nyitottak, talán azért, mert meglepi őket, hogy egy idegen érdeklődik a kultúrájuk iránt, megköszönik, hogy hírüket viszem a nagyvilágba. Szeretik megmutatni az örökségüket, büszkék rá, és örülnek, hogy dokumentálom. Itthon, a Kárpát-medencében, otthonosabban mozgok, ismerős a terep, az emberek, a kultúra. Jó látni, amikor az emberek felöltik népviseletüket, megmutatják azt, ami érték számukra, és én ezt megörökíthetem.
A legmeglepőbb élmények sokszor éppen itthon érnek. Például nehéz volt megörökíteni a hagyományos cigány öltözetet, ugyanis hosszú időbe telt elnyerni a közösség vezetőinek bizalmát.
Magyarbődi viselet. Kassai kerület, Felvidék
− Melyik országban volt a legmeglepőbb fotózási élménye? Van olyan fotó, amely különösen közel áll Önhöz? És milyen történet van mögötte?
− Tavaly ősszel, épp a születésnapomon Horvátországba voltunk hivatalosak a kiállítással, egész úton esett az eső. Miután megérkeztük Gospic városába, mire felállítottuk az installációt, jól eláztunk. Közben figyeltem, ahogy a helyi népviseletbe öltözött emberek készülődnek és várakoznak.
Mivel a képeimet mindig szabadban, természetes fénynél készítem, így hát szakadó esőben kellett fényképeznem a harmincfős csoportot, amely az ereszek alatt húzódott meg, miközben én egy nagy esernyő alatt igyekeztem a lehető legtöbbet kihozni a helyzetből. Így utólag visszatekintve már megszépülnek a dolgok, a képeket nézegetve szívesen idézem fel magamban a történteket, sőt szerintem az egyik legérdekesebb sorozatom készült akkor. Ezekből a képekből válogattunk a nemrég megjelent albumba is, jól látszanak a megdermedt esőcseppek, mintha megállt volna az idő.
Dávid Botond székelyudvarhelyi fényképész népviseletekről készült fotóit Európa-szerte több helyen is bemutatták
Fotó: Jakab Mónika
− Van-e különbség abban, ahogy az erdélyi közösségek és más országok viszonyulnak a saját népviseletükhöz?
− Bár az általam felkeresett közösségek a Föld különböző pontjain élnek, azt tapasztalom, hogy a népviselethez való viszonyulásukban meglepően sok a hasonlóság. Amikor felkeresek egy közösséget, sok esetben kiderül, hogy egy őshonos kisebbség, amelynek tagjai a hagyományaikon keresztül próbálják megőrizni az identitásukat. Az őshonos kisebbségek sokszor a viseleteiken keresztül kommunikálnak: nem a politikai térben, hanem
Egyébként Európában fényképezek a legnagyobb hatékonysággal, könnyebben eligazodom az európai keresztény kultúrában és társadalomban, mint például a keleti kultúrában.
Avas-vidéki román népviseletbe öltözött pár
Fotó: Dávid Botond
− Alkotásait több romániai városban és külföldön is kiállítás keretében mutatták be. Milyen volt a tárlat fogadtatása itthon és külföldön?
− Általában pozitív a tárlat fogadtatása. Időnként belehallgatok a látogatók beszélgetéseibe, és érdekesnek tartom, ahogy rácsodálkoznak a népviseletek sokszínűségére,
Különösen jóleső érzés látni, amikor valaki felismeri a saját kultúrája egy-egy részletét, vagy éppen rácsodálkozik egy távoli nép viseletére. Az ehhez hasonló élmények adják az erőt a folytatáshoz.
− Alkotásai nem csupán esztétikai élményt nyújtanak, hanem kulturális üzenetet is hordoznak. Ön szerint milyen a jó viseletfotó?
− Számomra a jó viseletfotó túllép a puszta dokumentáción. Nem elég, ha csak szép, azt is meg kell mutatnia, hogy ki viseli azt a ruhát, milyen az élete, a lelke, a tekintete. Egy jó viseletfotó az arcokon keresztül mesél. A célom mindig az, hogy ne csak a ruhát, hanem a kultúrát, a hagyományt, és magát az embert is megörökítsem.
Népviseletbe öltözött idős pár az Eiderstedt-félszigetről. Schleswig-Holstein, Észak-frízföldi járás, Németország
Fotó: Dávid Botond
− Nemrég a fotókból album is megjelent. Milyen szempont szerint válogatták az album anyagát?
− Az album egyfajta képes riport, vizuális tudósítás arról, milyen viseleteket hordanak ma Európa-szerte. A válogatás az Európai Unió régióinak különböző viseleteit mutatja be a teljesség igénye nélkül.
A jövőbeli terveink között szerepel a kötet folytatása is, ahol az Európai Unión kívüli országok és régiók viseletei kapnának helyet.
Inaktelki lányok. Kalotaszeg, Erdély
Fotó: Dávid Botond
− Több ízben is említette, a Geofolk nem csupán fotógyűjtemény, hanem egy folyamatosan bővülő adatbázis is. Hol tart most a projekt, szerepelnek-e új régiók vagy népcsoportok a jövőbeli tervekben?
− Jelenleg körülbelül 4100 egyéni viseletet sikerült dokumentálnom, és szeretném folytatni a projektet, hiszen a hagyományok világa szinte kimeríthetetlen. A terveim között szerepel új régiók és népcsoportok felkeresése is, ugyanakkor
Fontosnak tartom, hogy ne csak a képek, hanem a viseletek ismertetője is elérhető legyen, amelyből kiderül azok eredete, rendeltetése, jelentése.
Székelyudvarhelyi kezdeményezőcsapat szándékszik a világ összes országának viseleteit, valamint az ott élő kisebbségi népcsoportok népviseleteit Geofolk néven gyűjteménybe szedni. A terv nem is elérhetetlen: jövő vasárnap már több mint 1700 darabot számláló fényképgyűjteményt tekinthet meg a nagyérdemű.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!
XIV. Leó pápa szentévi audienciáján részt vettek szombaton a Magyar Cigány Labdarúgó Válogatott tagjai is menedzserükkel, Mezei Istvánnal.
Egy nagyszebeni férfi, Petru Fehervari 136-szoros véradóként jelenleg a legaktívabb donor Szeben megyében. Több mint két és fél évtizedes elkötelezettségével mintegy 54 liter vért adott – csendes példát mutatva a segítségnyújtás erejéről.
A királyi elismerések kitüntetettjeinek névsorát évente kétszer, a mindenkori uralkodó hivatalosan júniusban megünnepelt születésnapján, illetve újév előtt hirdetik ki.
Laktató, olcsó, és könnyen hozzáférhető alapanyagokból készül Észtország hagyományos étele, a mulgipuder.
A nyolcezres hegycsúcsokra szervezett expedíciók világába kalauzol el Varga Csaba, aki pótlólagos oxigén és magashegyi teherhordók segítsége nélkül eddig hat 8000 méter feletti csúcsot hódított meg a Himalájában.
A székelyföldi árvízkárosultak, valamint a parajdi sóbánya-baleset érintettjeinek megsegítésére tart jótékonysági koncertet Mága Zoltán hegedűművész június 15-én Kolozsváron. A koncert teljes bevételét a bajbajutottak támogatására fordítják.
Több mint húszezer résztvevő, világhírű előadók koncertjei és családias hangulat jellemezte a Jazz in the Park idei, 13. kiadását. A jazzfesztivál a zenei program mellett a közösségi élményekre és művészeti párbeszédre is hangsúlyt fektetett.
Gyakran a gyerek beszéli rá a szülőket a kutyavásárra, később viszont ráun, és már szabadulni szeretnének tőle, de nem tudnak túladni rajta. Az ilyen helyzetek elkerülésére, a felelős kutyatartás alapelveire hívta fel a figyelmet Tóth Attila kiképző.
A 14. századi mesterségeket és életformát idézi meg hitelesen az Erdélyi Szabad Karaván elnevezésű középkori újrajátszó csoport, amelynek tagjai nemcsak beöltöznek, hanem valós képet adnak a korabeli műhelyekről.
Az elődök példáján sok mindent megvalósított az elmúlt 12 évben a gyergyószentmiklósi Bagossy Brothers Company, játszott már minden színpadon, minden idősávban, most pedig arra próbál rájönni, hogyan válhat „örökzöld” együttessé.
Látogatottsági adatok
szóljon hozzá!