2009. március 05., 10:132009. március 05., 10:13
Mint mondta, a támogatást igénylő gazdáknak járó szubvenciókból tavaly 1,2 milliárdot nem fizettek ki, ebből a tartozásból idén már 1,1 milliárd lejt törlesztettek, a maradékot pedig március közepéig fogják.
A miniszter ugyanakkor válaszolt azokra a bírálatokra is, amelyek szerint a tárca idei költségvetése katasztrofálisnak nevezhető. Sârbu közölte: idén 8,45 milliárd lejből, azaz 2,11 milliárd euróból gazdálkodhat a tárca, az 1,2 milliárdos tavalyi adósság törlesztését ezen felül kell számolni. A tárcavezető szerint ez 26,4 százalékos növekedést jelent 2008-hoz viszonyítva, az idei GDP 1,5 százalékát kapta meg az agrártárca.
A minisztérium idei forrásainak több mint felét, 4,96 milliárd lejt szán beruházásokra, személyi költségeit 12 százalékkal, a javakra és szolgáltatásokra szánt összeget pedig 32 százalékkal csökkentette tavalyhoz képest – részletezte Sârbu. A szubvenciók összege is negyedével csökken idén, 2,49 milliárd lejre a 2008-as 3,34 milliárd lejről. A tárca büdzséjéből 3,87 milliárd lejt fordítanak a külföldi, vissza nem térítendő támogatások társfinanszírozására.
Mint ismeretes, két héttel korábban hétszázezer lejjel egészítette ki a parlament mezőgazdasági szakbizottsága a mezőgazdasági szaktárca idei költségvetését három büdzsétervezet-módosító indítvány elfogadásával.
A szakbizottsági ülésen a forrásátcsoportosításokból a mezőgazdasági termelés szempontjából hátrányos térségekben élő gazdákat 300 ezer lejjel, az állattartó és tejtermelő gazdaságokat szintén 300 ezerrel, míg a biotermelés hatékonyabb felkarolását 100 ezer lejnél is nagyobb összeggel támogatják – derül ki a szaktárca sajtóközleményéből.
Az agrártárca 2009-es büdzséjének nagyobb része, 7,79 milliárd lej a központi költségvetésből, 595,2 millió lej az európai vissza nem térítendő támogatásokból, 65 millió lej pedig a szaktárca tervezett bevételeiből áll össze.
Az elmúlt egy hónapban több gazdafórumon vett részt Erdélyben, Partiumban Magyar Lóránd parlamenti képviselő, mezőgazdasági szakpolitikus, ahol a gazdálkodóknak az őket érintő támogatásokról beszélt.
Nehéz helyzetbe hozta a romániai termelőket az országba érkező, olcsó ukrán gabona, mivel csak önköltségi ár alatt tudják értékesíteni tavalyi gabonakészleteiket, figyelmeztet Dan Motreanu nemzeti liberális EP-képviselő.
A mezőgazdasági minisztérium bejelentése szerint júniustól indul az agrárpályázatok szezonja. A Krónikának nyilatkozó pályázatelbíráló szakember arra inti a gazdákat, hogy a kiírások megjelenésekor nagyon figyelmesen olvassák el a pályázati feltételeket.
A romániai mezőgazdaság örökzöld témája a vadkár. A medve, a farkas és a vaddisznó szaporodó kártételét megelégelték a gazdák. A Krónika által megkérdezett szakember szerint ha a védett vadak miatt az ország mezőgazdasága hatalmas károkat szenved.
A kalotaszegi falvak közül Mérában tartják a legtöbb bivalyt, a Kolozsváron piacoló állattartók tejtermékeire nagy a kereslet. Az apadó állatállomány azonban a csökkenő európai uniós támogatással magyarázható. Néhány mérai bivalytartó gazdánál jártunk.
A talajavító hatóság Olténiában indította el az idei öntözési szezont. A várható szárazságra készülő szakminisztériumnak azonban továbbra sincs elegendő forrása az irrigációs rendszerek újjáépítésére.
Hagyományos közép-erdélyi étel- és süteményrecepteket gyűjt a Pro Agricultura Egyesület, a beküldők között díjakat sorsolnak ki.
Petre Daea mezőgazdasági miniszter szerint húsvétra lesz elegendő bárányhús elérhető áron. A tárcavezető kijelentésének azonban ellentmondanak a termelők, akik szerint idén is drága lesz a húsvéti ínyencség.
Utolsó előtti állomásához érkezett a mezőgazdasági minisztérium pályázati útmutatója. A Krónikának nyilatkozó Barabási Antal Szabolcs államtitkár elmondta, a csomagot áprilisban bocsátják közvitára. Az új idényben is kiemelten kezelik az ifjú gazdákat.
Az Európai Bizottság 2030-ig 71 százalékkal akarja csökkenteni a tagállamok húsfogyasztását. Petre Daea mezőgazdasági miniszter szerint a brüsszeli elképzelés kivitelezhetetlen.