Mérában kitartanak a ,,szeszélyes” bivalyok mellett

Aki Kalotaszegen bivalyt szeretne látni, az jó eséllyel a Kolozsvárhoz közeli Mérában találkozik népesebb állománnyal. Talán Erdélyben is az egyetlen falu, ahol még mindig 163 bivalyt tartanak. Régen is Méra volt a legismertebb bivalytartó falu, de a legtöbb kalotaszegi településen is sok volt a fekete jószág, amit tejtermelés mellett igavonásra használtak.

Napjainkban mindössze néhány kalotaszegi faluban – Türében, Vistában, Bogártelkén, Mákófalván és Kalotaszentkirályon – tart egy-egy gazda bivalyteheneket,

az évtizedekkel korábbi nagy bivalycsordáknak nyoma veszett. A kézi fejéshez szokott állományokhoz nincs már gazda, sem kisegítő munkaerő. Az idős állattartó családok rendre lemondtak a bivalytartásról, és helyükbe nem léptek fiatalok. Pedig a kalotaszegi bivaly még mindig jó pénzt hoz a gazdájának. A kalotaszegi tej és tejtermékek hagyományos felvevő piacán, Kolozsváron a házi élelmiszereket ma is sokan keresik.

Mérában Horváth Csaba állatorvossal, kalotaszegi falugazdásszal látogatunk el két bivalytartó gazdához. Útközben elmeséli, hogy olyan termelőről nem hallott, akinek vissza kellett volna hoznia a bivalytejet Kolozsvárról, mert nem tudta eladni. Legtöbben már nem a piacra járnak, hanem családokhoz, akiket az évek során megismertek. Heti egy-két alkalommal friss tejet, tejfölt, túrót, sajtot, de házi tojást és egyéb termékeket is visznek a megrendelőknek.

A levágott borjú húsa épp úgy vevőre talál, mint a télen feldolgozott disznó vagy tojás” – magyarázza kísérőm, akivel először Simon Károly portájára térünk be. A tágas telek a frissen elvégzett közművesítésen van túl, a szennyvízelvezető csövek lefektetése után hátramaradt a temérdek sár, de benézünk a zsúfolt istállókba, ahol kéttucatnyi bivalytehén pirostarka tehenekkel is megosztja életterét. A felmelegedő tavaszi időjárással az állatok türelmetlenül várják a legeltetési szezont, amikor késő őszig nyári táborban élnek, távol a falutól.

Ekkora állatállományhoz segítség kell. Simonék szerencsés helyzetben vannak, mert embert találtak a traktorra, aki behordja az állatoknak a napi eleséget, kihordja a trágyát, tesz-vesz a ház körül, így a család a fejésre és a tejfeldolgozásra összpontosíthat.

Simon Károly szerint a bivalytartás télen-nyáron állandó munkát jelent, sok-sok lemondással. Emiatt nem vállalják az állandó lekötöttséget a fiatalok.

Még a Ceaușescu-rendszerben is a többszörösét tartották a mérai gazdák a mai bivalyállománynak. A nagy hanyatlás az 1989-es rendszerváltást követő évtizedekben indult el, mára 15–20 ember foglalkozik bivalyokkal. A többség a szülőktől, nagyszülőktől vette át és viszi tovább a mérai bivalytartás hagyományát. Van viszont egy-két család, aki ,,újoncként” kötelezte el magát az állattartás mellett. Hatházi György az utóbbiak közé tartozik: korábban cipészként dolgozott egy kolozsvári műhelyben, de a 2000-es évek elején eldöntötte, abbahagyja a napi ingázást. Többen is csodálkozva ingatták a fejüket, amikor megvásárolta az első bivalyokat, mert akkor váltott, amikor egyre többen menekültek az állattartás elől.

Negyvenhét évesen vásároltam meg az első bivalytehenet, és ma már közel tíz fejőst tartunk” – mutatja az istállót. Az egyik bivalyborjút a tehén mellől kihozza a napfényre, hadd szokja az új környezetet.

Hatházi György azért is pótolhatatlan ember a portáján, mert rajta kívül senki nem tudja megfejni az állatokat. A bivaly szeszélyes jószág: amelyik kezet megszokja, csak annak adja le a tejet. Miközben az állatok elé szénát dob, elmeséli, hogy a sérve miatt pár napig alig tudott mozogni, de

két sétabottal is be kellett jönnie az istállóba, hogy megfejje a teheneket, annyira bőgtek a tejtől megfeszülő tőgyük miatt.

A legeltetési szezonban, késő őszig, reggel és este a legelőn fej, a tejet autóval vagy lovas szekérrel hozza haza. Ünnepnapokon nem dolgozzák fel, de fejni akkor is kell. ,,Ezt a munkát csak az tudja vállalni, aki nagyon szereti az állatokat. Régen irtóztam a bivalyoktól, de ahogy megkedveltem őket, minden megváltozott. Más foglalatosságot már nem tudnék elképzelni, és örülök, hogy a család is elfogadta ezt” – mondja búcsúzóul Hatházi György.

Horváth Csaba állatorvos a napokban tért haza Magyarországról, ahol a Magyar Bivalytenyésztők Egyesületének vendégeként anyaországi gazdákkal találkozott. A mai Magyarországon nincs hagyománya a bivalytartásnak, de génmegőrzés céljából kiemelt támogatást kap a mintegy négyezer bivaly gazdája.

A fele a hagyományos állatfajoknak és fajtáknak járó magyar állami támogatás, de a budapesti Agrárminisztérium az Európai Uniótól érkező támogatásokat is kiegészíti, felkerekíti saját forrásból” – magyarázza a kalotaszegi szakember.

Horváth egymás mellé teszi az ezer eurós magyarországi támogatást a kétszáz euró körüli romániai támogatással: a mezőgazdaság minden területén ez a különbség a romániai és a tőlünk nyugatabbra fekvő uniós országok agrártámogatása között. Vendéglátóm bosszantónak tartja a román mezőgazdasági támogatásokat övező kormánypropagandát, miközben az utóbbi öt évben csökkentették a legtöbb állatfaj után járó uniós pénzt. Pár évvel ezelőtt a törzskönyvezett húsmarhára és tejelő tehénre ötszáz euró körüli támogatás járt, miközben 2023-ra ennek az összegnek az egyharmada maradt.

Az állandó átszervezéssel, átalakulással, új támogatási rendszer kialakításával a gazda járt pórul, mert minden alkalommal kevesebb pénzhez jut.

Aki viszont a mérai gazdákhoz hasonlóan kitart a tejelő jószág mellett, az elsősorban a biztos felvevőpiac miatt teszi: egyre nagyobb a kereslet a jó minőségű házitejre. Jött már brassói tejfelvásárló is Mérába, hogy hoz hűtőtankot a bivalytejnek, de a gazdák nem mondtak le a kolozsvári piacolásról, mert az jobban megéri.

Horváth Csaba szerint a megmaradt mérai bivalyállományt lassan sikerül feljavítani. A napi 5–8 liter tejet adó erdélyi bivalyt a 2000-es évek eleje óta Olaszországból importált bivalybikák ondójával termékenyítik meg mesterségesen. Az új nemzedékek tejhozama jelentősen megnőtt. Igaz, a bivaly mesterséges megtermékenyítése nehezebb, mint a tehéné, mert nem tűri az idegent, nehezen kezelhető, de ha a műveletet hozzáértő szakember végzi, akkor a bivalytehenek is vemhesek maradnak.

Nem csak a mesterséges megtermékenyítés, hanem a gépi fejés bevezetése is elkerülhetetlen Kalotaszegen a bivalyállományokban, mert nincs már fejésre fogható ember.

Mérában egyelőre egyetlen gazda feji fejőgéppel a bivalyokat.

Neki is úgy sikerült, hogy a bivalyok mellett pirostarka tehenetek tart, és a fekete jószág megszokta a fejőgép zúgását. Először idegenkedtek tőle, de beleszoktak. A gazda tapasztalatát mások is kipróbálják: a gépi fejés elterjedése jóval könnyebbé tenné a sok kézimunkát igénylő állattartást.

A bivalytartás kalotaszegi történetét bemutató mérai bivalymúzeumba így idővel egy fejőgép is bekerülhet, hogy a látogató időrendi sorrendbe láthassa a bivalytartás fejlődésének alakulását.